TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?
A végben maradt vászon csodálatos dolog! Ha eszembe jut bánni vele, mielőtt felszabdalnám vagy tűvel böködném, olyan csodák születnek belőle, amiket egész évben élveznek a gyerekek. Nyáron a kertben, a fákra vagy a fészer gerendájára kötve, télen a szobájukban fellógatva.
Elég a vászonra egy-két csomó, Miklós kis szerszámos kamrájából zugából néhány karabiner vagy kötél darab, és készen is vannak a rögtönzött a függőágyak, -székek. Ráadásul ezek a kis lengő-kuporgók igazi kuckós élményt adnak. Lili szeret teljesen beléjük burkolózni, Péter meg remek tornamutatványokat mutat rajtuk, mint a Cirque du Soleil artistái a magasból függő selymeken. Én a legszívesebben a meggyfa és a szilva között himbálódzok – kicsit hitetlenkedve, hogy az a vékony kis macis pamutvászon még engem is elbír…
Akkor vettünk belőle egy szép formás rolnival, amikor Miklóssal beleszerettünk a baba-kifutó alkotásba.
A fél éves Petyka ott szeretett legjobban időzni, ahol éppen minket látott. Hiába a kitárt dupla szárnyú ajtók, amikor a konyhában tettünk vettünk, ő is oda vágyott, ha a nappaliban, mellénk kívánkozott. Mint egy kis juhászkutya. Épp mint Galiba. A család összes tagját látótávolságban tudva mélázni a világ dolgairól – van-e ennél megnyugtatóbb?
Azokban a percekben tudott Petyka a legjobban elmélyülni, amikor szép nyugodtan tettünk-vettünk a közelében.
Csakhogy a kiságy rácsai által határolt terület hamar szűköcske lett – ráadásul az ágy hordozhatóságának sokat ártott a hozzá rögzített teljességgel haszontalan, de annál tetszetősebb baldachin. Ha viszont Pétert kivettük és a padlóra tettük, az túlontúl tág teret adott. Egyrészt hiányoztak a kapaszkodók közt néhány lépéssel áthidalható biztonságos helyek, másrészt ott voltak a vezetékek, a szobanövények és az alacsony polcokon sorakozó tárgyak.
Miklós óvatosan csodáló pillantásaimat kerülve* apai gondossággal és az érett férfi türelmességével előfúrt nyolc négyszer négyes fenyő lécet tizenkét centinként kettő centiméter mélyen, beléjük illesztett válogatott hetven centi hosszú másfeles tipli rudakat, és a sarkokat ügyesen összefogatta**. A Népszínház utcai matracosnál tett tanulmányút alkalmával kiderítettük, hogy „padlózatként” a négy centi vastag szivacsmatrac a legmegfelelőbb. Erre vettük az első négy és fél méternyi darabot a macis pamutvászonból.
A kilencvenszer két méter belterületű baba-kifutónak hatalmas sikere lett. Vendégeink lelkesedésre Miklósra is visszaszállt, s legyártott még vagy öt hasonló csodát.
Ehhez vettük a macis véget, ebből lett a hordozókendő, amiben Lili babáskodott, s ebből vannak még most, nyolc év után is függőágynak, lengő-kuporgónak való szép hosszú darabok…
Ha egyszer már elvágtam a vásznat, utólag összevarrhatom újból.
De hiába vagyok ügyes, az már úgy sokkal kisebb terhelésre szakad.
Azok az igazán jó alapanyagok, amiket sikerül kezdettől egy darabban tartani.
* Ennek magyarázataként idelinkelem majd Miklós vonatkozó írását.
** Ha szeretnél csodakifutót készíteni, írj egy e-mailt. Szívesen eláruljuk a sarkok titkát is:-)