ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Az emberi kapcsolatok egyik kulcsfogalma számomra a másik ember jó szándékára való nyitottság. Még pontosabban az a kérdés: hogyan tudjuk észrevenni és támogatni a másik ember jó szándékát? Ez néha akkor a legnehezebb, amikor a jó szándék felénk irányul, bennünket érint…

Az elfogadás és a kapott figyelmességekért való köszönet kinyilvánítása sokaknak okoz nehézséget. Apám például a mai napig nem tanult meg köszönetet mondani. Amikor neve napján vagy Karácsonykor átadtunk neki egy-egy gondosan kiválasztott ajándékot, férfias zavarában olyasmiket mondott: „Jaj, minek ez? Nem kellett volna erre költeni!”. Anyám sokáig a bókokkal állt hadilábon. Ha megdicsérte valaki a ruháját, rögtön szabadkozni kezdett: „Kedves vagy, de hát ez csak egy amolyan turkálós kis darab.”. Neki mostanra sikerült eljutnia odáig, hogy egy kedves mosoly kíséretében egyszerűen csak annyit mondjon: „Köszönöm!”.
Kis dolognak tűnik, de komoly, nagy változások vannak mögötte.

Azon már biztosan elgondolkoztál, te miként vagy elfogadással és köszönetmondással, így most – a másik jó szándékának segítése kapcsán – inkább az kérdezem tőled:

Hogyan is vagy a kéréssel?

Milyen könnyen és milyen gyakran kérsz valamit magadnak?

Csak részben arra gondolok, szoktál-e olyasféle mondatszerkezeteket vagy szófordulatokat használni, amelyek megfelelek a nyelvünkben szokásos kérési módoknak. Az is fontos persze, hogy kimondj afféle szavakat, mint „légy szíves”, „kérlek”, „szeretném”, „jó lenne”, „örülnék, ha…” és  hasonlók. De most ennél jóval többet kérdezek tőled:

A saját magad számára fontos kéréseidet hogyan tudod célba juttatni?

Tudsz-e tisztán, nyíltan és világosan kérni MAGADNAK?

Amíg ki nem próbálod, nehezen tudod képzelni, milyen csodálatos dolog, milyen jót tesz a kapcsolataidnak.
Kezdetnek néhány apróság is megteszi, hogy kipróbáld az élményt, hogy ráhangold magad és a környezetedet. Teremtsd meg a kommunikációs helyzetet (ellenőrizd, hogy a másik lát-e téged, figyel-e rád, hallja-e, amit mondasz), és kérj egyszerű, könnyen teljesíthető dolgokat. Lehetnek ezek akár álkérések is, elsőként úgyis a tapasztalatszerzés a lényeg:

„Kérem szépen a sótartót!”
„Megszomjaztam, kérlek, tölts nekem egy pohár vizet!”
„Olyan melegem van, nyisd ki légy szíves az ablakot.”
„Idefelé jövet légy szíves vegyél két zsemlét!”
„Kérlek, csörgesd meg a telefonomat, hogy meghalljam hová tettem!”

(Olyankor szabálytalan a kérés, amikor a másik éppen elmélázott valamin, hiszen olyankor aligha nem is jut el hozzá az üzeneted!!!)

Miután kértél, figyeld, hogyan reagál a másik? Mit mond, hogyan változik az arca, milyen a pillantása, miként cselekszik? Ha megteszi, amit kértél, köszönd meg. Csak úgy egyszerűen:
„Köszönöm!”.

Mikor ezt már jól begyakoroltad, kérj valami nagyobbat. Olyat, amire tényleg szükséged van, amire valóban vágysz. Racionálisan persze, de már tágítva a kereteket. Egy közös programot, amire időt kell szánni; egy tárgyat, ami extra kiadást jelent; egy cselekvést, ami a másiknak erőfeszítésébe kerül. Indokold meg a kérésedet olyan személyes okkal, mint:

„…régóta szeretném.”
„…úgy vágyom rá.”
„…örömet szereznél vele.”

Tudom, beletelik egy kis időbe.

De ha megtanulsz kérni, elfogadni és megköszönni, azáltal arra is képes leszel, hogy megtanítsd a számodra fontos személyeket úgy és azt adni neked, hogy valóban örömet szerezzenek, tényleg kedveskedhessenek.

És ezzel az ő jó szándékukat tiszteled meg és ismered el értékesnek.

Szívből kívánom, hogy sikerüljön ily módon is becsülnöd magadat és a szeretteidet!