Galiba, Bátor és Fiú a nyár illatú szénában összebújva alszanak éjszakánként a szélfogó alatti zugban. Szívmelengető látványt nyújtanak reggel, mikor a tyúkház nyitás zajaira sorra előcihelődnek, körém gyűlnek.
Csakhogy Bátor tegnap megint rákapott a nyulászkodásra. Hiába magasítottuk meg a kerítést, ő fogta magát, nőtt még egy méretet és most újra körbepróbálgatja a nyúlfalu határait, hol is volna eredményes egy ügyes ki betámadás.
Miklós gondosan kimért egy kötelet, rákötötte a szélfogó melletti fa törzsére úgy, hogy az éjszakai kutya-macska összebújásnak szabad teret adjon, a nyulaktól azonban távol tartsa Bátort. A terv bevált, mindenki épségben kezdte a napot.
Csakhogy Bátor, az üdvözlésemre rótt tiszteletkör-futás közben – mint kiderült, ez nála reggeli rutin – ügyesen felbogozta a kötelét a fenyő törzse és a hintaágy hátsó lába közé. Olyan alapos csomót sikerült kerekítenie, hogy a kötél vonalát szemmel követni is jelentős szellemi teljesítményt kívánt – különösen az első habos kávé elkortyolgatása előtt.
Abból, hogy némi komótossággal indultam Bátor kiszabadítására, s némi mélázó lassúság maradt a mozdulataimban aközben is, hogy mellé guggolva a kötelet bogoztam, Fiú azonnal látta: elérkezett a pillanat. Előpattan a szélfogó alól, egyetlen rugaszkodással a tarkómra szökkent, majd puhán összegömbölyödve elhelyezkedett a kapucnim redői között.
Jó tizenöt másodpercig tartott, amíg egyáltalán felfogtam, mi történt.
– Megbanyásodtál – súgta egy enyhén gúnyos belső hang. – Nézd csak végig: lecammogtál a lépcsőn kócos fejjel, álmosan hunyorogva, végigcsoszogtál a szélfogó mellett a sáros kerti papucsodban, most itt guggolsz a tyúkól mögött a hóban, bogozod a kikötött kutya kötelét miközben a tyúkok cihelődnek a létrájukról és csodálkozol, hogy a nyakadba pattan egy macska??
Elgémberedtek az ujjaim a hidegben. Nem csoda, mínusz 12 fokot mutatott a konyhai ablakban a hőmérő. Lehetetlen vállalkozásnak tűnt kibogozom a kötelet, pedig az első két csomó olyan szépen kioldódott. A harmadik szoros volt, a kezem meg egyre ügyetlenebb – főleg így, macskával a púpomon.
Végül inkább Bátor nyakörvét oldottam le. Ahogy megkönnyebbülten elszalad, s én felegyenesedtem, éreztem, hogy Fiú helyezkedik egyet, biztonságosabb pozíciót keres magának.
– Így fogsz most már járni-kelni, macskával a nyakadban – csúfolódott a belső hang. – Legalább mindenki tudni fogja, micsoda egy banyához jön. Legjobb lesz egy logót tervezni a honlapodra, hadd tudják rögtön az elején, mire számítsanak.
Hátranyúltam jobb kézzel, hogy lehessintsem magamról Fiút. Ő a fent maradást találta volna jobbnak, alaposan belemélyesztette a karmait a kardigánomba – és az alatta levő bőrömbe is. Tíz kapaszkodó macskakarom mélyedt egyszerre a hátamba, s az érzés épp elég lendületet adott ahhoz, hogy lerázzam magamról a banyaság látszatát.
Tágra nyílt a szemem, felszegtem a fejem és fürge léptekkel felszaporáztam a lépcsőn.
Csak Bátort engedtem be a konyhába, Fiú orra előtt csukva maradt az ajtó.
Ahogy a hálószobában rendbe szedtem a hajam, a nyakamon néhány meglepően nagy dudort éreztem. Tükröt tükörrel szembefordítva megnéztem magamnak: gyönyörűségesen valódi, vörös, néhol vérző macskakarmolások virítottak a bőrömön. Nem álmodtam, sőt!
Elégedettem elvigyorodtam:
– No, hát így az egész család el fogja hinni, itt van a bizonyíték fehéren pirossal!
– Csak vigyázz, nehogy aztán… – súgott még oda valamit a gonosz kis belső hang, de már nem figyeltem rá.
A konyhába igyekeztem kávét főzni, tojást verni, mert alig vártam, hogy a reggeli vicik-vacak-vacokban kapucsi kortyolgatás és pudling nyalogatás közben elmeséljem Miklósnak, Péternek és Lilinek egyperces banyaságom történetét.
