TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?
– Kiteszem a szívemet, erre hiába, mert finnyásak. Kiderül, hogy a Zsófi vegetáriánus, a Marci meg nem eszik édességet – panaszolja Kati néni.
Nála úgy szokás, hogy tyúkhús leves, rántott karaj petrezselymes krumplival, szalagos fánk baracklekvárral. Ezt tanulta lány korában Szabolcsban.
A nagy trükk, hogy egyik ételt sem lehet eltenni, melegíteni, mert a leves zavaros lesz, a hús bundája sem ropogós már, a fánk pedig megszalonnásodik.
A vendégváró menü kifejezi: a vendéglátó készül, olyat kínál, amit erre és csakis erre az alkalomra készített. Hiába lóg a kamrában sonka, szalonna, hiába szedhet össze egy szakajtó friss tojást, hogy rántottát üssön össze belőle, a készülődés fejezi ki a tiszteletet.
A nagyvárosban sok értékrend él egymás mellett. A meghívás, a vendégvárás bizony nagyobb gondosságot igényel. Érdemes jó előre végigkérdezni, melyik vendég mit ehet. Sugalmazás nélkül. Mert ha úgy kezdjük:
– Szereted a jó pacalt? – erre legfeljebb finoman kitérő válaszokat lehet adni. A dolognak úgyis az lesz a vége, hogy Misi bácsi lezárja a vitát:
– Én olyan pacalt főzök, hogy megnyalod a tíz ujjadat. Majd meglátod.
Mint vendég, mindig a körülményekre hivatkozzunk. Akkor nem sértjük a házigazda önazonosságát, és nekünk sem kell komolyabban megbántódnunk.
– Zsófinak kiújul a köszvénye a hústól.
– Marcinak nincs rendben a "cukra".
– Kezelik a fogamat, begyullad, ha közé megy a pacal.
Valahogy így lehet elkerülni a kultúrák ütközését.
