TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?
Hallatlanság 1. – Anyuka
Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten százharminccal álldogál.
A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.
– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…
Muki szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.
– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.
Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak.
Hat méterrel odébb, az úton, anyuka még jobban toporog.
– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!
Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul.
Anyuka hangja könyörgőre fordul.
– Bucika, gyere mááár!
A szomszéd bácsi elköszön, majd Mukival hátramegy a kertbe.
– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! – tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.
Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.
– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.
Rövid hajú, de pink kislány halad tovább a járdán. Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.
Az anyuka elmegy mellettem.
– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!
Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire.
– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.
Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.
– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.
Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.
– Bucika…
Rövid hajú, de pink kislány almalevelet kínál a nyusziknak.
– Bucika…– toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán. – Bucika, gyere, megyünk tovább!
A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.
– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.
Rövid hajú, de pink kislány a kert irányába fordul.
– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.
– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.
Nagyon szenved.
Galibával hátra indulok.
– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…
Hallatlanság 2. – Kislány
Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal.
– Nézd, sebem van!. Ejestem.
– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.
– Itt is van. És itt is
– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.
A szomszéd bácsi mosolyog.
– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.
– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!
Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.
– Okos Muki. Jó kutya, okos!
Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.
Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:
– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.
– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém – köszön el a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.
– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.
Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.
– Nagy fekete kutya! – indul felé.
– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.
Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.
Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:
– Okos kutya!
– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd. A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom.
Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.
Rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.
Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.
– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!
– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.
– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.
– Lilinek.
Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.
– És kié ez a józsaszín bicikli?
– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.
A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.
– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába. – Hátjamegyek!
– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt. – Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány! – köszönök el, majd Galibával hátra indulok.
A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz.
– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.
Hallatlanság 3. – Zelka
Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten százharminccal álldogál.
– Nézd, sebem van!. Ejestem.
– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.
– Itt is van. És itt is
– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.
A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.
– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…
– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.
– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!
Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.
– Okos Muki. Jó kutya, okos!
– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.
Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.
Hat méterrel odébb, az úton anyuka még jobban toporog.
– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!
Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:
– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.
Anyuka hangja könyörgőre fordul.
– Bucika, gyere mááár!
– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém – köszön el nagylelkűen a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.
– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.
– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! – tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.
Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.
– Nagy fekete kutya! – indul felé.
– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.
– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.
Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.
Az anyuka elmegy mellettem.
– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!
– Nem megyek. Itt akajok menni!
Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:
– Okos kutya!
– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.
– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd – pillantok az anyuka felé, miközben Galibát simogatom.
Az anyuka nem reagál.
– A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom mindkettőjüknek.
Anyuka nem reagál. Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.
– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.
Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.
– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!
– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.
– Bucika…
– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.
– Lilinek.
– Bucika…
Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.
– És kié ez a józsaszín bicikli?
– Bucika, gyere, megyünk tovább – toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán.
– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.
A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.
– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.
– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába.
– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.
– Hátjamegyek!
– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.
Nagyon szenved.
Mindannyian érezzük.
– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt.
– Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány – köszönök el tanulva a szomszéd nagylelkűségéből, majd Galibával hátra indulok.
A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz, majd anyukájához fordul:
– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.
– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…
Hallatlanság 4. – Miklós
A konyhában Miklós azzal fogadott, máskor, ha gyerekek jönnek, mondjuk, hozzanak magukkal szülőt is. A házba csak a kislány hallatszott be, anyuka hallatlan maradt:-))
Ui.: Nagyon érdekel, milyen szempontokat láttok meg. Írjatok!
