Élményforrás

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

A vércukor-hintáról sokat gondolkoztunk már. A vanília pudingos, tejberizses, bolti joghurtos önbecsapás helyett itt egy olyan cukormentes finomság, amit a nyulainknak köszönhetünk.

1. Hámozott, kimagozott almákat főzök fedő alatt, kis víz hozzáadásával.

2. Amikor az almák megpuhultak, félreteszem hűlni.

3. Egy vajat, két evőkanál mézet és a kihűlt főtt almát beleteszem a turmixgépbe. Addig nyomom neki, amíg finoman krémes lesz.

4. Poharakba töltöm, majd hűtőbe teszem - a gyerekeknek szemmagasságba.

Amíg tart a krém a hűtőben, a cukros édességek felől nyugodt lehetek.

Ezt itt nagyjából egy kiló alma, nyolc pohár mosolykrém alapja...

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Belesimulok a fotelbe. Az alkaromat lazán ráengedem a karfára, a hátamat nekiengedem a támlának. A nyakam ellazítom, hátrabillentett fejemet Timi puhán nekiengedi a gallérnak.

A hajszálaim között simogatva-csiklandoz a vízsugár.

Újra érzem Timi ujjait. Körülvesz a hajbalzsam illata.

A masszázs ellazítja a testem és felpezsdíti a gondolataim.

Fejben már éppen készen vagyok a következő fejezettel, amikor meghallom Lili mosolygós hangját:

– Anya, azért jó a kopaszoknak, mert nekik bármikor masszírozzák meg a fejüket, mindig jó marad a frizurájuk.

Timivel felnevetünk, megsimogatom Lili derekát.

„Azért jó, hogy van haj a fejemen” – gondolom magamban, – „mert így van okom Timihez jönni, s olyan arccal ülni a hajmosóban, hogy arról még Lili is simán leolvassa az örömömet”.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Amikor reggel megláttam ezt a ruhát, komoly kérdés volt számomra, vajon kinek a stílusa?

Jó kis találgatni való a hétvégére.

Szerinted ki készítette elő ezt a kombinációt, Lili vagy Péter???

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Lili rózsát vett Miklós születésnapjára. Cserépben.

Néhány nap után kiültettük a többi rózsához, a tuja mellé, de a tyúkok kikapirgálták, s mire észrevettük, elszáradt.

Hogyan pótolható a szülinapi rózsa?

Lili könnyedén kitalálta.

Éppen oda állított, ahol Miklós rózsájának a helye van…

(A rózsás felsőt egyébként Miklós vette nekem Trevisoban - a boltkórosságot tanulmányozva -, de ennek tudása Liliben már biztosan tudattalan, ugyanis másfél éve történt:-))

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Zsírszalonnán hagymával megpárolom a májat, fűszerezem, ledarálom. Ennyi. Hamarabb megvan, mint a sorban állás a celebhentesnél, ahol talán megbízható a házi májas, ami úgy ízlik. A miénk jobb. Friss kenyérre kenjük.

Azt hiszem, hurkát is itthon fogunk készíteni. Elegünk van a rizs közé darált micsodából. Már csak a párizsi és a virsli marad bolti. Pedig hát éppen azok a leginkább gyanúsak. Állítólag pépgép kell hozzájuk.

Amikor kiszórok Hermina elé egy marék búzát, azután látom, ahogy elvonul tojni, hallom, amint kotkodál, elveszem a tojását, az egy olyan folyamat, amit tisztán és világosan átlátok. Biztonságban érzem magam.

Mégis, évekig álltam sorban birkaként a celebhentesnél, ahol talán megbízható a házi májas. Sok pénzt kifizettem. Miért? Mert az ismertség felülírta az ismeretet. Arra fókuszáltam, hol kapok jó májast. Ahelyett, hogyan készítsem el magam.

A folyamat első szakasza az, hogy az ismeretség írja felül az ismeretet. Ma már egy felelős munkához annyi ismeret kell, hogy az mind úgysem áll rendelkezésre. Viszont könnyedén megszerezhető.

A döntés ezért inkább a személyiség alapján születik, ismeretség alapján. És bizony gyakran pontosabb, mint a pontokkal dolgozó HR hirtelen döntése. Persze, esetlegesnek is tűnik, még ha valójában nem is az.

Az ismertség kiküszöböli az ismeretség esetlegességét, hiszen egyetlen személy ítélete helyett egy közösség ítéletét testesíti meg. Igaz, a közösség már csak egyetlen címke alapján ítél, így lesz az ismert ember celeb.

Szívlyuk a jukat a fogunkban, valami nem stimmel. Honnan van például Hermina búzája? Hiányosak az ismereteim. Lehet, hogy génmanipulált, tele van növényvédő szerekkel, az meg mégiscsak abszurd lenne, ha bio búzával etetnénk…

Mi az a nagy transzparencia a házi májassal? Honnan valók a hozzávalók? Ismerem az eredetüket? Ismeretségben vagyok a termelővel? Ismert cég gyártja? Azért mégis, olyan jó egy kicsit napirendre térni a celebek fölött.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

A repülőtéri sétákban az a legjobb, hogy ahányszor végigsétálunk a kifutópálya mentén, és ahányszor hazafelé fordulunk, mindig más és más élményt kapunk.

Azért írom, hogy kapunk, mert elvenni, elvárni, kikövetelni hiába is próbálnánk.

Az egyetlen, ami lehetséges: nyitottnak lenni a pillanatra, a jelen lenni az „itt és most”-ban, meglátni és szeretni éppen annak az órának éppen azt a csodáját, ami elénk tárul.

Van, amikor az erős napsütésben a felmagzott száradó füvek illata dominál, van, amikor a lemenő naptól megvilágított fátyolfelhők színei, van, amikor a réti rovarok röpte.

Ma a szellőt érzem.

Boldogan lobogok a Lili választotta ruhában.

Élvezem, ahogy a lebegő kelme finoman simogat, ahogy a hűs levegő körülöleli a nyakam, ahogy a karom bőrét csiklandozzák a selymes színek.

És hallgatom a szökdécselő gyerekek és kergetőző kutyák felém szálló hangjait.

Éppen olyan ez az élmény, mint a kacskaringózó-tekerő inda-mintáim.

Olyan ívek, olyan lendület, olyan színek.

Varázslatos élmény.

Időtlen és pillanatnyi.

Aprócska és tágas.

Mozdulatlanul is minden ízében vibrálóan él.

Péter bizonyítványverse

Kecsesen járják táncukat a nádak,
átadva maguk a szellő dallamának.
Tomboló viharnak nem állnak ellent,
vékony száruk lágyan ring-leng.

Bírva-bírják bambusz terhük,
ég felé nyújtózik egyenes gerincük.
Földbe a gyökerük mélyen lekúszik,
szél szárnyán lelkük egymásba fogódzik.

Nádak a tóban csendesen figyelnek,
éltető lények köréjük gyűlnek.
Halacskák, gólyák, nádi verebek,
piócák, kacsák, halászó emberek.

Nádak a tóban délcegen állnak,
nádak a tóban dalolva várnak.

Dm                  C
Kecsesen járják táncukat a nádak

E                     Am
Átadva maguk a szellő dallamának

Dm                    C
Tomboló viharnak nem állnak ellent

E                  Am
Vékony száruk lágyan ring-leng

C              G
Bírva-bírják bambusz terhük

E                     Am
Ég felé nyújtózik egyenes gerincük

C                       G
Földbe a gyökerük mélyen lekúszik

E                          Am
Szél szárnyán lelkük egymásba fogódzik

Dm                C
Nádak a tóban csendesen figyelnek

E                 Am
Éltető lények köréjük gyűlnek

Dm                     C
Halacskák, gólyák, nádi verebek

E                    Am
Piócák, kacsák, halászó emberek

C                  G
Nádak a tóban délcegen állnak

E                   Am
Nádak a tóban dalolva várnak

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?

Napok óta járja a kertet Saci az öt csibéjével, s nekem napokba kerül meglátni, ami első perctől ott van a szemem előtt.

Úgy kezdődött, hogy Saci második kotlásának huszadik napján elzarándokoltunk a terményboltba, és vettünk egy zsák darát a születendő kiscsibéknek.

Mondták, legyen inkább csibetáp, attól hamarabb megindul a növekedésük, de mi beleálltunk a csökönybe, és megvettük azt a darált kukoricát, ami már Cili csibéinek is ízlett.

Az öt fekete négynapos is boldogan csipegeti aznapos kora óta, de Saci ennek ellenére kitartóan tanítgatja őket kapirgálni és csipegetni.

Ahogyan ma reggel is.

Mivel a dara kicsit porosabb és sokkal apróbb, mint kukoricaszem korában, eszembe ötlik, hogy rendes gazdaasszonyként járok el. Markolok a zsákból egy adagot, s beleszórom egy virágalátétbe a fészekalja közelében.

Saci élénken figyeli, mi történik körülöttük. Ezt a csibék fölé gyakran kiterjesztett szárnyain kívül most abból is láthatom, hogy azon nyomban odahívja a csibéit a többiektől már jól ismert „gyereeztkóstoldmeg” hanggal.

A csibék jönnek. Saci kettőt kapar, hármat csippent, s mutatja nekik a darát. A csibék csippentenek a darából. Saci lép néhányat, megint kettőt kapar, hármat csippent és hívja őket. Közben kicsinykét belelép a darás tálba. Sebaj. A csibék szófogadóan szaladgálnak körülötte és ott csipegetnek, ahol a kotlós mutatja. Saci kettőt kapar, a dara nagy része a földre kerül.  Saci hármat csippent, hívja a csibéit.

„Van itt dara, nézzétek, csak rendesen kapirgálni kell. Minél többet kapirgáltok, annál nagyobb helyen van dara. Jó kis hely ezt itt a tuja alatt…”

Amúgy tényleg az. Bármi veszélyt éreznek, néhány lépés és láthatatlanná válnak.

Oké, Saci kicsit túlkotlotta magát. Rendben, úgy kellett levenni a kiscsibéiről, és indulásra noszogatni. De most már jó kotlós Saci. Szárnyai alá veszi, biztonságba viszi a csibéit. Kapirgálni, csipegetni tanítja őket.

Engem meg arra, hogy hagyjam békében lefutni azokat a viselkedésprogramokat, melyek sokkal előbb készen voltak, mint bármiféle virágalátét vagy egyéb csibeetető-edény. És ráadásul jól is működnek.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Lili beleszerethetett a szombati pöttyös kerti libbenéseimbe, mert mára nagyon hasonló öltözéket költött s készített.

De az én gondolatom ezúttal megelőzi a kiscsibéket: tükörtojást készítek reggelire.

Szép vékonyra szelt angol szalonna darabokra pirítok a serpenyőben.

Már árad a szalonna illata, mire előszivárog a család.

Sütöm, s felütöm Hermina tojásait.

Olyan sötéten sárga a közepük, hogy az már inkább narancs.

Szép fejét tányérokat teszek az asztalra, aztán kiflit karikázok a kenyérkosárba.

Kis időm még arra is marad, hogy odaüljek Miklóshoz a teraszra. A gyerekek mellett így már én is lepem. Derűsen mosolyog, olyan jó napsütéses az arca.

Benézek a tojásokra.

A fehérje szépen megszilárdult, a sárgája felül finom folyós maradt.

Kitálalom, körülüljük az asztalt, s amint a villát a kezembe veszem, Péter szemében meglátom, miről is jutott eszembe épp ma, hogy tükörtojást süssek reggelire:-)

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett

Bori: Lefőtt a kávé.

Laci: Miféle kávé? Itt, a tisztáson?

Bori: Úgy értem, tudom, mi lesz a jövőnk.

Laci: Gyerekek szaladgálnak a gyepen egy loncsos kutyával.

Bori: Az első júniusban születik, a második éppen két év múlva.

Laci: Most van augusztus 20., szóval azonnal neki kell fognunk. Vagy még felverhetem a sátrat?

Bori: Éppen, hogy nem. Vörös riasztás van.

Laci: Akkor verhetem.

Bori: Szeptember első hetében csinálunk babát. Az államvizsgára már hatalmas pocakkal megyek, a diplomát már te veszed át meghatalmazással.

Laci: Vágom.

Bori: Mire a kicsi is oviba megy, teljesen át tudom venni anyutól a patikát. Fokozatosan cserélünk, először csak kicsit van a kicsikkel, én kicsit vagyok a patikában.

Laci: Erről az jut eszembe, lefagyasztunk némi spermát, aztán szépen magamat is, amíg eljön az én időm.

Bori: Ezt hogy érted?

Laci: Például majd ha nagyon éhesek lesznek, kiolvasztanak. Azt hiszem, valamelyik pók teszi el így a férjét tápláléknak…

Bori: Akarsz velem gyerekeket, családot?

Laci: Persze. Csak vicceltem. Alapjában.

Szeptember közepén:

Bori: Azt hittem, csak pecsételő vérzés, de ez már több annál. Vörös riasztás van.

Laci: Újra nekiállunk. Az előző próbálkozásban kifejezetten örömömet leltem…

Bori: Mindent jól csináltunk. Hőemelkedésünk volt, kivártunk előtte négy napot…

Laci: egy örökkévalóságnak tűnt…

Bori: …éreztem is, hogy kész vagyok rá. Évek óta érzem azt a napot.

Laci: Így van. Szoktad mondani.

Bori: Az a helyzet, hogy benned van a hiba.

Laci: Egyetlen kísérlet alapján…

Bori: Egyetlen esélyem maradt. Holnap megyünk Gyula bácsihoz.

Laci: Mennyit röhögtem Gyula bácsin, akinek mindig ellopják a pornó újságait a kisszobából.  

Bori: Protekciónk van. Bemegyek veled.

Szeptember végén:

Gyula bácsi: Az lehet a megoldás, hogy közvetlenül a heréből veszünk spermát és inszeminációval…

Laci: Remek lesz.

Bori: Szó sem lehet róla.

Laci: Fel fogom szívni magam, ígérem. A meleg víztől lehetett ez a mélypontocska, a forró fürdőktől, meg a sok szaunázástól.

Bori: Az idén még nem voltál meleg vízben. Karácsonyra azért kaptál bő gatyákat, hogy hűvös legyél.

Laci: Azóta főzted a kávédat. Erre most nincs bele tejecske…

Bori: Gyere, ezt kint beszéljük meg. Köszönjük, Gyula bácsi.

Gyula bácsi: Aludjatok rá egyet. Sok minden okozhatja.

Laci: Köszönjük, Gyula bácsi.

Bori: Oda üljünk.

Laci: Vészterhes.

Bori: A következő peteérést nem hagyhatom ki. Mással fogok élni. Volt egy idő, amikor szerettelek, de igazad volt, alig volt közös jövőképünk.

Laci: El fogom kérni Gyula bácsitól azt a spermamintát. Örökké rád fog emlékeztetni.

Bori: Most ne gúnyolódj!

Laci: Komolyan mondom. Nálad gecibb alakot még nem láttam. Attól is undorodom, hogy bemenjek a lakásodba. Égess el mindenemet. Csáó.

Bori: Laci!

Laci: Bori!

Bori: Laci!

Laci: Bori!

Bori: Laci!

Laci: Bori! Menj vissza Gyula bácsihoz, kérj valami élénk spermát, vagy protekcióval azt, aki produkálta.

Később...

...Laci azt híresztelte Boriról, Gyula bácsi hozta össze a férjével.

...Bori azt híresztelte Laciról, merevedése is csak nagy hidegben volt és egyáltalán nem járt merevedéssel.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Ez az első nap, amikor valaki más bőrébe bújtatott az öltözködős játék.

Egész más ez az élmény, mint amikor furcsán lépek, szokatlanul ülök vagy különösen kihúzom a derekam. Amikor valami újszerűbe stlylingolnak a gyerekek, az kihívás, izgalom, megélni való helyzet.

De ma csak félig vagyok, aki voltam már egészen.

A hajbeszéd élményesítésén ügyködve találkoztam össze először azzal a belső árnyékommal, akinek léte minden bizonnyal anyai nagyapám vérvonalából ered. Miklós segített előpattantani, s azóta újra és újra felbukkan az életünkben. Rám adták már női élmény-csoporton, színpadra tolakodott a Miskolci Kamaraszínházban tartott előadásunkon, befúrta magát a szupervíziós munkámba, helyettem szerepelt a Pszinapszis előadásunkon, Miklós mellé nyomult a vasboltban, és még sorolhatnám…

Az évek során megszerettem, néha ok nélkül is előcsalogatom. Szép nevet kapott (itt most legyen csak Másvalaki), ruhatárra, ékszerekre, cipőkre tett szert. Főleg olyan cuccokat szeret, amikben sok a piros és a fekete. Olyanokat, amik szerintem csicsásak, ízléstelenek, közönségesek. Cseppet sem illenek egy terapeuta ruhatárába. A legtöbbjük too much nekem, ő meg csak venné az újabb és újabb göncöket, mert imádja a feltűnést.

Másvalaki egy nagyszájú, beszólogatós, odamondogatós csaj. Olyan, amilyen a nagynéném volt vagy tizenöt éve. Ő is keveset foglalkozott vele, hogy takargassa a terjedelmes hátsóját, a méretes combjait vagy a hurkákat a derekán.

„Kell? Jó! Nem kell? Nem baj! Lehet odébbsétálni.”

Másvalaki – akinek álmai öltözékét készítette elő szempillantás alatt a mai style-hoz Péter, – dús, rövid fekete hajat visel.

Másvalaki jól forgatja a szót és a kártyát. Másvalaki megmondja a tutit, mert Másvalaki mindig jobban tudja.

Másvalakiben roma vér zubog.

Talán megmutatom majd a Hajbeszéd rovatban. De erre még alszom.

Mindenesetre ez az én árnyék-ruhám úgy megzavart ma engem, hogy a szülinapi bulin, amire a gyerekeket vittük, egyetlen ismeretlennel sem tudtam szóba állni. Pedig vagy húszan voltak felnőttek: nyitott, derűs, érdeklődő társaság. Nagyhangúak, kiabálósak, odamondogatósak.

Pont olyanok, akikkel Másvalaki elemében van.

Csak éppen Másvalaki távol maradt. Én voltam ott az ő gönceiben, paróka nélkül, bátortalanul.

Azért aztán kicsike csalásként estére majd kikotrom a fiókból azt az édes-nehéz illatot, és előcsalogatom Másvalakit. Legyen pár derűs órája, ha már Péter ennyit szorgoskodott.

Úgy döntöttünk, hogy nem csak hirdetjük, hogy játék az élet, hanem tesszük is :)

A játék neve: 3 nap, 3 kérdés, 3 válasz, 3 nyeremény

Naponta teszünk fel kérdéseket a blogbejegyzésekből. A helyes megfejtéseket az info@elmenyforras.hu email címre várjuk. Minden nap értékes Baktay ajándékokat lehet nyerni!

Az első napi kérdésünk:

Hogy hívják a tyúkudvar királyát?

A jó válaszokat 2011. aug. 25. délig várjuk az info@elmenyforras.hu emailre.

Az első napi nyeremény az Eseteink c. könyvünk.

A játék további részét és az eredményhirdetést a Facebook oldalunkon játszuk, szóval, ha még nem csatlakoztál, gyere, mert most teszem fel a következő kérdést :)

Szóval, kész, rajt, tűz!!!

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Vidám társaság volt nálunk, csülkös pacallal traktáltuk. Maradt egy kis leve, csülök benne, másnap felfőztük babbal, chilis babnak. Kiettük belőle a csülköt, úgyhogy harmadnap csirkecombokat főztük bele.

Megettük a babot, maradt csirkecombból, megsütöttük negyednap, rizzsel tálaltuk. Maradt a rizsből, ötödnap péntek volt, hát grillezett zöldséggel tálaltuk. Szombatra maradt belőle köretnek a resztelt májhoz.

Konyhát vinni annyi, mint a múltat összekötni a jövővel. Megtartani és feltárni az erőforrásokat, jövőképet alkotni az élmények szövedékéből. Tudod, olyan jól esett a múltkor az a zöldbab egy kis pecsenyével…

A mesterszakácsok egyik (másik) titka, hogy nem használnak, és nem hagynak maradékot. Maradéktalanul könnyű receptet adni szemlélet helyett. Így aztán folyamatosan lépéshátrányban vagyunk.

A nyúlfalu életében is állandóan maradékok alakulnak újabb fogásokká. A két kis fekete, akik Lajos és Tappancs nászából születtek, lassan kezd véd- és dacszövetséget alkotni, ezáltal dominálni a falut.

Lajos, az eddigi fő-nyúlúr, immár valahogy társasági lénnyé nőtte ki magát, gesztusai vannak, például Hópihéhez is másképpen közeledik. Azzal, hogy véget ért a zsarnokság, az egész kolónia békében él.

A párkapcsolatoknál gyakori, hogy az egymástól eltávolodó felek úgy gondolják, teljesen új alapokon kell újjáépíteni kettőjük viszonyát. Ahogy a mesterszakácsok kezdenek a főzésbe.

Ami kell, ott van. És csak az.

A házasság pedig olyan, mint a háztartás. Van egy csomó maradék, kompót és lefagyasztott cucc. Amikor főzünk, érdemes ezekre is figyelni.

Valahol itt kezdődik a fenntartható párkapcsolat.

A gyerek is igyekeznek mindenféle viselkedésmódot kipróbálni, ha új helyzetbe kerülnek. Ha megmondjuk nekik a konyhakész receptet, teljesen elsatnyul a kreativitásuk és a problémamegoldó képességük.

A tutinál csak gyengébbek lehetünk. Akik hozzánk fordulnak, a tutit várják.

– Hogyan lehet úgy élni, hogy ne veszekedjünk? – kérdezik, azután gúnyos mosollyal várják a semmitmondó választ. – Na, gurukám, erre köss gombot!

Akárcsak a látványszakácsok, a nagy guruk is kész, vegytiszta megoldásokat adnak. Mi azt mondjuk a párnak, nézzünk körül a házuk táján, nézzük, mi van otthon, abból főzzünk. Valamit csak összeütünk.

Akik úgy gondolkodnak a párkapcsolatról, mint a látványszakácsok, bizony könnyen a rocksztárok és a menzák sorsára jutnak. Folyton ugyanott kezdik újra és ugyanazzal a menüsorral.

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Lili-vízitündér szereti a napfényt, a kavicsokat, kagylókat, vízi-virágokat, csillogó pikkelyű halacskákat és a tavi-mentát.

A menta pedig a vizet szereti. Úgy lett belőle tavi-menta, hogy a Kecskerágó utcai aranyhalad tavunk domboldalra épült.

Addig-addig ástunk a domboldalon, míg az ásónk helye valami műanyagba bukkant. Gondosan feltártuk: csatorna volt.

A gyep alatt hatvan centire húzódott, és keresztbe átszelte az egész udvart. Nagy sunyin. Mert végigmentünk ám a vonalán, és meg is találtuk a kivezetését a kapubeálló túlsó szélénél egy lapuló kis lyuk és egy alatta keletkezett csinos kis vízmosás formájába. A háztetőn összegyűlt víz, így mosta nagy gonddal minden felhőszakadásnál hétről hétre sárosabbra a mi amúgy is nehezen járható Kecskerágó utcánkat.

No de a halaknak legalább egy méter mély tó kell, hogy átteleljenek. Tanakodtunk, mit kezdjük az egy méter mély tó medrében hatvan centi mélyen keresztül haladó műanyag csatorna-csővel.

Miklós fejéből pattant ki a remek ötlet: vezessük be az esővizet a tó egyik végén, a köztes csatornát szedjük fel, a másik végen meg szerkesszünk egy jó kis túlfolyót. Így a legnagyobb felhőszakadást ki kibírja a tó, a Kecskerágó meg csak akkor ázik, amikor a tó már túlcsordulna, egyébként részünkről bántatlan marad.

Meg is konstruáltuk a tó vízrendszerét, működött is csodásan, a halak boldogan lubickoltak a záporok idején bezubogó oxigéndús esővízben.

Csak a túlfolyócső volt rettentő ronda. Mert hát a domboldal miatt azt bizony kellően magasra kellett hagyni.

No ide, ennek a randa szürke műanyagcsőnek az elrejtésére ültettem át a fűszerspirálban boldogan burjánzó menta egy részét a tó partjára.

Aztán a menta szépen fürgén beleeresztette a kis gyökérszálait a vízbe és növesztett a vízben szépséges tavi-menta hajtásokat.

Mire ide, a Kővári utcába költöztünk, a tavi-mentánkból olyan gyönyörűséges bokor növekedett, ami életünk negyedik és legszebb tavának fő ékessége.

Lili-vízitündér szereti a mentateát. Különösen a tavi-mentából, virágmézzel.

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Most, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, el is szórakozok vele. Például arra gondoltam, mi lenne, ha csak a tepsi alján ellapogatnám, aztán rászórnám a fűszeres almát. Cukorréteg a tetején, hadd karamellizálódjon.

„Frenetikus ez a tatin!” – mondja egyik vendégünk. Tatin? „Ismerem – vágja rá – a franciák kedvence. Állítólag egy házvezetőnő leejtett egy almásrétest, összekaparta, úgy tálalta fel.” Így találták fel…

A mesterszakácsoknak az a titka, hogy receptet adnak szemlélet helyett. Így aztán folyamatosan lépéshátrányban vagyunk, hiszen nekünk legfeljebb olyanra sikerülhet, mint nekik.

Saci kotlósunk három hetet ült a tojásain révületben. Percekre jött le: csipet búza, korty víz, tollászkodás. Amikor megjelent, a többi tyúk bántani kezdte. Saci menekült vissza a kotlás egykedvű merengésébe, módosult tudatállapotába. Huszonegy nap után változatlan volt a helyzet. Adtunk neki néhány nap türelmi időt. Aztán kiderült: záptojásokon ül. Saci tyúk két napig bolyongott, amikor kiszedtük alóla a bűzlő záptojásokat. Bedobtuk a tóba, mert Sanyi bácsi azt mondta, a kotlós lázas, nincs rendesen magánál, de a hideg víztől észhez tér. Saci vizesen lenyugodott, de amint megszáradt, újra csökönyösen ráült mindenre, ami tojás forma volt. A harmadik napon szereztünk neki egy újabb fészekalja szemes tojást.

Öcsi bácsi, aki a tojásokat adta, azt mondta, ne csináljunk, mert ebbe beledöglik a Saci. Azt nem mondta, Öcsi bácsi, hogy mit csináljunk. Mert a Sacinak menedéke volt a kotlás. Különben rászállt a Séró kakas és kergette a Gyöngyi tyúk.

Végül odatettük hát az új tojásokat Saci alá. Újabb huszonegy nap kezdődött. Összesen 1110 órát kotlott, napi öt perc megszakításokkal. Aztán nem akart felkelni, pedig már kikelt a tojások egy része. Egy teljes napig tartogatta a csibéket maga alatt. Ült és kotlott rendületlenül, rezzenéstelen tekintettel. A következő reggel levettük Sacit az öt csibéről és a záptojásokról. A kicsiket mellé raktuk és addig nógattuk Saci, amíg elindult a fészekaljával. A következő napokban már úgy viselkedett kiscsibéivel Saci, ahogyan Cili kotlós az első pillanattól.

Saci keltetőből való tyúk. Kicsit összezavarodtak benne a belső erővonalak.

Nekünk pedig jó érzés, hogy segíthettünk neki. Azon is elgondolkodtunk: lehet, hogy az egész csirkeipari racionalitás a tojásgyár-ketrecrengeteggel pszichológiailag annak az igénynek a szimbóluma, amit így tudunk összefoglalni: „Nehogy má’ a buta tyúk jobban tudja!”

A nevelők is szabályokat adnak a gyerekeknek szemlélet helyett. Ne így, hanem úgy, nem oda, hanem ide, nem ezt, hanem azt… a rétest pedig így kell, a lepényt úgy, a kakaspörköltet csakis amúgy.

Békében hagyom a gyerekeket, úgyis rájuk hallok a konyhából. Sírás ez, vagy nevetés? Mind a három. A vége úgyis sírás lesz. Addig azonban van egy kis időm. Nézzük csak. Sok mostanában a barack…

Foghatnám a receptkönyvet, ilyesmit, de aztán eszembe jut: megdarálom az őszibarackot, azután jégkrém formákban lefagyasztom. Mire elcsitul a veszekedés, már adhatom is nekik, és tessék, a bloggal is kész lettem…

Na jó, az, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, úgy értem, kézfejre tudom fektetni, úgy nyújtani. Bizarr mozdulat, magamtól aligha jöttem volna rá. A jó fogás a rétesnél éppen az, hogy nem fogom is meg…

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Ülünk az asztalnál. A tányérokon sült csirkecomb és némi köret. Péter bizakodva Miklósra pillant:

– Nem a Saci, ugye?

– Saci tyúk – feleli Miklós. – Ez itt csirke.

Péter megkönnyebbülten elmosolyodik, Lilivel együtt falatozni kezdenek.

Szemben ülök Péterrel, csilingelnek nyakamban az általa választott kék láncok. A hangjuktól vízivós kedvem támad. Elkérem Miklóstól a mozijárásból asztalra került palackomat. Megtöltöttem, mert fel akartam vinni az emeletre, de itt felejtődött. Most pont jó lesz, ülve maradhatok. Ha keveset pattogok fel, az előnyösen hat a gyerekekre és Miklós is jobban szereti. Lecsavarom a kupakot. Péter a kezét nyújtja a flakonért.

– Olyan vizet kérsz, ami ebben van vagy a csapból valót? – tréfálkozok, hisz ott van előtte a pohara, benne az ananászlé, amit magának töltött evés előtt. – Mert ezt a csapból töltöttem fel…

– Azt szeretném – mondja összezavarhatatlan határozottsággal.

Nekiadom. Jobb kezébe a vizet, balba a kupakot. Iszik, a palackot jobbról a tányérja mellé teszi. Tőle balra ott a fél pohár gyümölcslé. Vannak depói.

Magamnak elpattogok egy pohár vízért.

Eszegetünk, iszogatunk, csevegünk tovább.

– Két porszem repül a sivatag felett – mondja Lili. – Az egyik megszólal: Leszállunk? Mire a másik: Ilyen tömegbe? …Értitek, tömeg – teszi még hozzá tudjátokmirőlvanszó pillantással.

Derűs mosoly. Kissé halványodott már az első alkalomhoz képest, de azért jól esik.

A csirke is. Miklós lassú főzőben konfitálta, csak a végső ropogósításhoz rakta át a forró sütőbe. A bőre roppanósan piros, a húsa leomlik a csontról.

Hopp, billen a palack! Lassított felvételen látom, amint az asztal közepe felé dől a szája és indul belőle kifelé a víz. Reflex-mozdulattal érte nyúlok, felállítom. A fele benne maradt.

Már éppen áradna szét bennem az elégedettség, amikor meglátom a Péter döbbent pillantását és a tányérjába borult ananászlét.

Egyszerre kacagunk fel, ahogy összeakad a tekintetünk. Miklós, Lili is velünk tart. Ez a nap vicce. És a fókuszált látásé. Péter a tányérjára figyelt, nem látta meg mellette a flakont. Nekem a boruló víz ragadta meg a pillantásomat, eltűnt mellette a gyümölcslés pohár.

Spontán megtettem azt, amit a szülőknek a terápián javasolni szoktunk „családi asztali viselkedés” címszó alatt. Ennyire a csuklómban van már nekem a terápia – legalábbis a mit tegyünk, ha a gyerekünk véletlenül kiönt/elmaszatol/összetör/stb.? kérdésköre.

Hát ez a mai Peter-styling:-)

Ismételt köszönet érte, Péter!

STYLING – göncök, amikben bátorkodom
 

Augusztusi romantika. Olyasmi hangulat van rajtam, mintha majálisra indulnék. Vagy valami még ünnepélyesebb eseményre.

Mondjuk keresztelőre. Vagy születést ünnepelni.

Saci kiscsibéi úgy szaladnak az udvaron, mintha gyöngyök gurulnának. Mint sok kicsi pötty a fűben.

Azt hiszem, Lili ennek az emelkedettségére érzett rá a mai költeményével.

Érzem, milyen könnyedek a lépteim, milyen puhán és finoman mozdul ma minden a kertben, mennyire ott van a lélegzetünk visszafogottsága.

Minél inkább csendben vagyunk, annál szebben szól a kiscsibék finom csipogása.

Minél finomabban lebbentjük a levegőt, annál bátrabban iparkodik felénk fészekaljával Saci.

Ebben a ruhában éppen ide való vagyok, éppen ebbe e kertbe, éppen ebbe az életbe (csak a melltartó pántomat kell hozzá megigazítani egy kicsit)…

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Azért jó szoknyában biciklizni a péksüteményért, mert így árthat legkevesebbet a nadrágszáramnak a lánccal való találkozás. Azért jó pántos fölsőben tekerni, mert így kellemesen hűsíti a karom belsejét a menetszél. Ráadásul a sarkos cipő kifejezetten szerencsés, ha olyan útra mész, amelynek csak az első felén kell fölfelé tekerni.

Állítólag a biciklizés úttesten veszélyes. Ma úgy látom, az alsóruhának tűnő fölsőben való biciklizés akár még biztonságos is lehet. Ugyanis ez itt mellettem már a harmadik férfi, aki szépen türelmesen lelassít, és figyelmesen, óvatosan kerül el mellettem…

Az egyetlen diszharmonikus elem a lila biciklimre tervezett bélelt kosár. Erre a pékáruk felé lépdelve jövök rá. A pinkes-narancsos virágok világa ütősen elüt a Péter válogatta ruháktól. Talán kizárólag a fekete-ezüst színházi táskát kellett volna magammal hoznom…

Nini, viszont a pénztáros alaposan ismeri ezt a virágos anyagot! Rutinos mozdulatokkal pakolja át bele a zacskókat. De ami ennél a rutinnál sokkal izgalmasabb: rájövök, hogy a látótávolsága csak fejmagasságban egy méter, lejjebb csak ötven centi.

Indulok is haza. Csak az út első felén kell fölfelé tekerni. Tekerek, visszaváltok. Közben akörül jár az eszem: Miért is ennyi?

A vevő feje egy méterre, az összes többi cucc ötven centire. A Nedű utca magasságában visszaváltok. Innen hazáig gurulok a lejtőn.

A Kardos kereszteződésnél hirtelen az a kérdés röppen a fejembe: Miért is lenne több?

Hiszen éppen ennyire van szüksége! Így tartja magát a lehető legmegkíméltebb állapotban.

Különben még elárasztanák az ingerek, s alig győzné őket a következő műszakig processzálni. Hazamenne és csak bambulna és bambulna és bambulna. Aztán jönne újra dolgozni, és este otthon az egész rengeteg bambulást kezdhetné elölről.

Lám, ő ettől mind megkíméli magát!

S hogy én ezt ma felismertem, azt csakis a pure Peter-style öltözékemnek köszönhetem. No meg a bicajnak. No meg a bambulásomnak. És a lejtőnek.

Éljenek a Peter-style ruhák!

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Az emberi kapcsolatok egyik kulcsfogalma számomra a másik ember jó szándékára való nyitottság. Még pontosabban az a kérdés: hogyan tudjuk észrevenni és támogatni a másik ember jó szándékát? Ez néha akkor a legnehezebb, amikor a jó szándék felénk irányul, bennünket érint…

Az elfogadás és a kapott figyelmességekért való köszönet kinyilvánítása sokaknak okoz nehézséget. Apám például a mai napig nem tanult meg köszönetet mondani. Amikor neve napján vagy Karácsonykor átadtunk neki egy-egy gondosan kiválasztott ajándékot, férfias zavarában olyasmiket mondott: „Jaj, minek ez? Nem kellett volna erre költeni!”. Anyám sokáig a bókokkal állt hadilábon. Ha megdicsérte valaki a ruháját, rögtön szabadkozni kezdett: „Kedves vagy, de hát ez csak egy amolyan turkálós kis darab.”. Neki mostanra sikerült eljutnia odáig, hogy egy kedves mosoly kíséretében egyszerűen csak annyit mondjon: „Köszönöm!”.
Kis dolognak tűnik, de komoly, nagy változások vannak mögötte.

Azon már biztosan elgondolkoztál, te miként vagy elfogadással és köszönetmondással, így most – a másik jó szándékának segítése kapcsán – inkább az kérdezem tőled:

Hogyan is vagy a kéréssel?

Milyen könnyen és milyen gyakran kérsz valamit magadnak?

Csak részben arra gondolok, szoktál-e olyasféle mondatszerkezeteket vagy szófordulatokat használni, amelyek megfelelek a nyelvünkben szokásos kérési módoknak. Az is fontos persze, hogy kimondj afféle szavakat, mint „légy szíves”, „kérlek”, „szeretném”, „jó lenne”, „örülnék, ha…” és  hasonlók. De most ennél jóval többet kérdezek tőled:

A saját magad számára fontos kéréseidet hogyan tudod célba juttatni?

Tudsz-e tisztán, nyíltan és világosan kérni MAGADNAK?

Amíg ki nem próbálod, nehezen tudod képzelni, milyen csodálatos dolog, milyen jót tesz a kapcsolataidnak.
Kezdetnek néhány apróság is megteszi, hogy kipróbáld az élményt, hogy ráhangold magad és a környezetedet. Teremtsd meg a kommunikációs helyzetet (ellenőrizd, hogy a másik lát-e téged, figyel-e rád, hallja-e, amit mondasz), és kérj egyszerű, könnyen teljesíthető dolgokat. Lehetnek ezek akár álkérések is, elsőként úgyis a tapasztalatszerzés a lényeg:

„Kérem szépen a sótartót!”
„Megszomjaztam, kérlek, tölts nekem egy pohár vizet!”
„Olyan melegem van, nyisd ki légy szíves az ablakot.”
„Idefelé jövet légy szíves vegyél két zsemlét!”
„Kérlek, csörgesd meg a telefonomat, hogy meghalljam hová tettem!”

(Olyankor szabálytalan a kérés, amikor a másik éppen elmélázott valamin, hiszen olyankor aligha nem is jut el hozzá az üzeneted!!!)

Miután kértél, figyeld, hogyan reagál a másik? Mit mond, hogyan változik az arca, milyen a pillantása, miként cselekszik? Ha megteszi, amit kértél, köszönd meg. Csak úgy egyszerűen:
„Köszönöm!”.

Mikor ezt már jól begyakoroltad, kérj valami nagyobbat. Olyat, amire tényleg szükséged van, amire valóban vágysz. Racionálisan persze, de már tágítva a kereteket. Egy közös programot, amire időt kell szánni; egy tárgyat, ami extra kiadást jelent; egy cselekvést, ami a másiknak erőfeszítésébe kerül. Indokold meg a kérésedet olyan személyes okkal, mint:

„…régóta szeretném.”
„…úgy vágyom rá.”
„…örömet szereznél vele.”

Tudom, beletelik egy kis időbe.

De ha megtanulsz kérni, elfogadni és megköszönni, azáltal arra is képes leszel, hogy megtanítsd a számodra fontos személyeket úgy és azt adni neked, hogy valóban örömet szerezzenek, tényleg kedveskedhessenek.

És ezzel az ő jó szándékukat tiszteled meg és ismered el értékesnek.

Szívből kívánom, hogy sikerüljön ily módon is becsülnöd magadat és a szeretteidet!

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Az az én nagy szerencsém, hogy negyvenkettes nőhöz képest egészen konszolidált darabok vannak a gardróbomban.

Lehetne például macskanő-jelmez, vagy latex domina-overall, netán menyasszonyi ruha.

Péter megpedzette este, el kéne menni vásárolni, mert az a pántos hálós szürke ruha biztos volna az én méretemben is, de aztán egész jól belenyugodott, hogy maradunk a szekrényem táján. Ez most a játékszabály. Egyelőre legalábbis.

Talán egyszer majd odáig is felbátorodok, hogy megvegyem amit ő választ.

Lapátoljuk a kavicsot. Szép kerek kavicsok, jó hangot adnak a lapáton. Tartom a zsákot, s közben érzem, tudom: így kell megjelenni a férfivilágban, a kemény kavicsok, a hosszú nyelű lapátok és az erős, szürke sittes zsákok között.

Itt aztán lehet nőként érvényesülni! Így aztán lehet!

A Lili-féle romantikus puha ruha-költemények is megteszik a maguk hatását, de ez a cool Peter-style úgy hozza-viszi a pillantásokat, mint BobCat a kupac földet!

Az ajtó melletti ácskapocsra téved a tekintetem, s ez remek apropó a hórukk fiúnak.

Máris mutatja, manapság milyen hatalmas csoda-csavarokkal fogatják össze a gerendákat. A modern technika, ugye. Két jó nagy alátét kell alá.

A fiú olyan nagyot mutat két kézzel, mint a hantás horgászok az „ekkora halat fogtam” sztorikban.

Na, pont ilyen hatalmas géppel hajtják be azokat a csoda-csavarokat. Előbb viszi el a szél a faházat, mint hogy egy ilyen elengedjen.

Miklós feje a csomagtartóba bújva, a háta kunkorodik. Én lelkesen bólogatok. A fiú mára már boldog.

Hiába, ilyen szép kerek kavicsokat csakis ebben a göncben lehetett szerezni!

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

Az ízes beszéd is éppúgy hozzá tartozik az ételhez, mint az ízes étel az élethez.

A hagyományos gesztenyesütést azért élveztük legjobban Cákon, mert Józsi bácsi ízes szavakkal kísérte bámulatos mozdulatait.

 „Na, igyunk egy kis bort. Mert aki a bortól elfekszik, az másnap felkel. Aki a víztől fekszik el, az  sose kel fel...
A gesztenyét addig kell sütni, amíg leég a héja. Aztán akkor már csak rázogatni kell, aztán megköpeszti saját magát…”

A tyúktartás is valójában egy hagyomány fenntartása. A tyúkól és a tyúkok által bejárt terület az ő világuk, minél kisebb mértékben avatkozunk be, annál jobban működik. Az elején volt a legtöbb nehézségünk.

Az első tyúkjainkat bottal kellett bever ni az ólukba. Palotájukba. Ők bizony Séró kakas vezérlete alatt a tuján akartak aludni. Több napi kemény munka volt őket beszoktatni. Tanácsot is hiába kértünk.

Az igazán tapasztalt tyúktartók nem tudtak tanácsot adni. Ők már örökölték a baromfi-kolóniát. Most, hogy beszoktak a tyúkok a házukba, már mi is alig emlékszünk küzdelmeinkre.

Most már odabenn vívják saját kis tyúkpöreiket, egymásközt döntik el, kinek hol van a helye a tyúklétrán. Mi csak a hangokból tudjuk, mi zajlik. Helyesebben, mi, kolónia-alapítók már a hangokból is tudjuk, mi zajlik.

A régi világban is úgy volt, hogy a ház régen megvolt, a család régen megvolt, a jövevény, az új asszony csak alkalmazkodhatott. A közös identitás azt jelentette, a férj identitását kényszerítették rá a feleségre.

Így, utólag megállapíthatjuk: nagyon nagy, irigylésre méltóan nagy átfedésű közös identitás volt. Mondhatni ideális. Igaz, az asszonyka még sokáig pityergett, ha eszébe jutott édesanyja és az otthoniak.

Ilyenkor énekelgette a saját kis nótáit és szép lassan beilleszkedett az új életvilágba. Ezt már csak onnan is tudjuk, hogy egy generációval később már ő lett az anyós, aki betörte a menyét.

Meg is pofozta.

Az asztali szokásokat is valahogy úgy próbáljuk megteremteni a gyerekekkel, ahogyan a tyúk-kolóniát. Csak a botot hagyjuk a sarokban. Megpróbáljuk magunkat együtt az asztalhoz terelgetni, hátha…

Hátha sikerül megtalálni az étel és a hozzá való szavak ízét, a közös étkezés stílusát. Ha már nem örököltük, mint mások a tyúkólat. Igyekszünk, dolgozunk keményen, hogy egyszer majd sokkal könnyebb legyen.

A rend, a hagyományok és az őket hordozó szavak azért olyan szépek és megnyugtatók, mert kímélik az idegrendszert. Mert megóvnak attól a rátarti vágytól, hogy helyettük újat, jobbat találjunk ki.

Jaj, Mikikém, kisfiam!...

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Nap mind nap dolgozom azzal, hogy egy párkapcsolatban mit jelent, mit hoz és mit vihet a féltékenység, ezért szeretnék ma elvonatkoztatni ettől. Egy másik oldalt mutatok meg neked, olyan tapasztalatot, amire magam is rácsodálkoztam, és amit azóta örömmel és eredményesen használok.

Egy egyetemi csoporttársammal záróvizsga után közös munkahelyre kerültünk, és nemcsak hivatalosan, de magánemberként is tartottuk a kapcsolatot. Mindkettőnknek lett felnőtt egzisztenciája, mindketten együtt éltünk a szeretett férfivel.

Jó sorsunknak köszönhetően Miklós és én saját kis otthonunkban, ők akkor még bérelt lakásban. Mikor ez a lány a társával látogatóba jött hozzánk, minden egyes alkalommal órákat késtek, majd nagy szégyenkezve azzal a magyarázattal állítottak be: „Bocsánat, itt voltunk ám időben, csak veszekedtünk az autóban.” 

A régi Skodájukban, amivel többnyire a mi régi Renault-nk mellett parkoltak. Maguk sem értették mi történik velük, mert különben jól megvoltak, derűben, szeretetben éltek, de a hozzánk készülés folyton kihozta a lányból a legrosszabbat, és elkezdte szekálni a fiút. 

Néhány alkalom elég volt, hogy Miklóssal megfejtsük veszekedéseik okát. Mivel hasonló volt az életpályánk, a jövedelmi viszonyaink, ráadásul még a munkánk is, önkéntelenül összehasonlították velünk magukat, mint párt. És ugyan csak apró különbségeket találtak, de ezekből az összehasonlításokból – tudtunkon kívül – rendre mi kerültünk ki nyertesen, ők pedig alulmaradtak. Ez indította be a lányban a féltékenységet, és azért esett neki a fiúnak, mert tőle várta a helyzet megoldását, hogy tegyen végre valamit a jobb autóért, a saját lakásért, sőt, a baba-projektért – amiben még volt esélyük elénk kerülni. A lány elégedetlensége viszont bemozgatta a fiú védelmi vonalait: elkezdett ellenállni, vitatkozni, racionálisan érvelni. Így aztán tényleg órákba került, amíg legyűrték a „zöld szemű szörnyet”, és a parkolóból feljutottak hozzánk a negyedik emeletre.

A történet ennyi volt. A hozzá kapcsolódó élményhez, amit szeretnék ma megosztani veled, két sétára hívlak. Jöhetsz egyedül, de a pároddal is – ahogy inkább szíved szerint való.

Elsőként azt próbáld ki, hogy egy kertes házas környék utcáin sétálsz egy órát. Figyeld meg, milyen gondolataid támadnak (esetleg miről beszélgettek)?

Ahogy mozgás közben a tekinteted kapaszkodót keres, minduntalan egy-egy másik család életének tárgyaiba ütközik. Parkoló autóba, kerítésbe, ház homlokzatba. Sokféle családi lét sokféle élettere kerül eléd. Ez önkéntelenül előhozza belőled az összevetést, a mérlegelést: „Hol tartok én ehhez képest? Melyik dologra nem vágyom? Mi az, amit én is szeretnék? Hogyan lehetne nekem is ilyenem?” 
Mélyen belénk huzalozott reakció a társas összehasonlítás, és bizony nehezen járunk úgy teljes hatvan percen keresztül, hogy ne találnánk közben új elérendő célt, ne ébredne bennünk friss vágy valami iránt.

De vedd észre: ezek a vágyak nem belőled, hanem a külső körülményekből fakadnak. Könnyen kerül így eléd olyan cél, amit magad sosem tűztél volna ki. És mégis ott van, és onnantól befolyásolni, mozgatni, irányítani kezd…

A második órára egy erdei sétára hívlak. Bokrok és fák közötti ösvényen, patakmeder völgyében vagy hegy gerincén vezessen az utad. Figyeld meg: szemed ismét kapaszkodót keres, a lábad elől a távolba szalad tekinteted, majd megpihen egy fa mintázatán, egy bokor levelein vagy egy kis színes virágon.

Vajon mennyiben másak most a gondolataid? Hogyan hat vissza a látvány arra, ami a fejedben jár, amiről az útitársaddal beszélsz?

A természeti környezet, a növények mintázata nem értelmezhető követendő modellként vagy elvetni való példaként. A gondolatatok, melyek itt támadnak, a vágyak, melyek itt ébrednek benned, valóban a tieid. Igaziak. Belülről jövők.

Talán tényleges séta nélkül is el tudod képzelni mindezt, most mégis arra biztatlak, tapasztald meg ezt a két élményt. Ha rászánsz két órát az életedből, azontúl a tested legapróbb porcikájában is tudni fogod: a jövődről gondolkodni, az életedet tervezni, a kapcsolatodat átgondolni az utóbbi módon és helyen szabad. Mert akkor jutsz el az igazi vágyakhoz, melyeket valóban érdemes követned.

Jó utat, szép kirándulást kívánok! Az ünnepi hétvégén talán lesz is rá időd:-))

–  Részletek a Hajbeszéd c. könyvből –

            Elöljáróban:

A Hajbeszéd könyvvel jóval nagyobb célt tűztem mi, mint a haj kommunikációs és pszichológiai szerepéről összegyűjtött kutatási- és ismeretanyag átadását. Azt szeretném elérni, hogy akik a könyvet olvassák, élményt szerezve, saját tapasztalataik révén tanulják meg jól beszélni és érteni a Hajbeszéd nyelvét. A könyvből ezért itt csakis olyan részleteket idézek, amelyek élményt adnak, saját tapasztaláshoz segítenek hozzá.
Ha megcsinálod a feladatokat, olyan belátásokhoz jutsz, amik pontosan ehhez szükségesek.
Ha csupán olvasod a bejegyzéseket, remélem, jól szórakozol majd.

Akkor érdemes ehhez a feladathoz lépned, ha átélted már a parókás kalandot, vagy legalábbis valami ahhoz hasonlót. Ma a megfigyelésről szeretnék élményt adni neked.

 "...2. feladat

Vegyél magad elé egy tükröt meg valamit, amivel írni tudsz.

Nézd meg magad minél több oldalról és nézőpontból, majd és készíts egy listát mindarról, ami a tükörképedet szemlélve a saját hajadról eszedbe jut.

– Előbb elég, ha csak jelzőket sorolsz.

– Ha ez megvan, gondold meg: vajon mit szeretnél sugallni a hajviseleteddel?

– Ha másvalakin látnál ugyanolyan frizurát, mint a tiéd, mit gondolnál róla, milyen tulajdonságokat tulajdonítanál neki?

– Gyűjts és írj össze néhány szempontot is, amiket a hajjal kapcsolatban általában hiszel, gondolsz vagy hallottál másoktól.

Később érdekes lesz majd elővenned ezt a listát, s újragondolni, bővítgetni.

Ha belegondolsz, mennyi időt, energiát, gondolatot, milyen jelentős erőforrást szánnak rá az emberek (különösen a hölgyek), hogy hajuk a lehető leginkább hasonlítson arra, amilyet maguknak elképzeltek, s hogy milyen erővel képesek ragaszkodni ahhoz, amit végre megtaláltak a maguk számára, akkor könnyen megérted miért állítom, hogy a hajunk az identitásunk, az önazonosságunk kiemelten fontos része.

Jó mérce saját megállapodottságod, stabilitásod megítéléséhez, ha magadban válaszolsz arra a kérdésre: „Tervezem-e, hogy a közeljövőben jelentőset változtassak a hajamon?”. 

Igenlő válasz esetén máris érdemes elgondolkodnod, a frizurádon kívül mi egyéb van még az életedben, amin a közeljövőben jó lenne változtatod? Nagy esély van rá, hogy a találsz ilyet. Javaslom, fontolnod meg: mi történne, ha a hajad helyett előbb inkább azon a másik dolgon változtatnál.

Vagy: „Istenuccse, tényleg csak új frizurát szeretnél”? Akkor is jó várnod még egy kicsit. Ha már úgyis olvasod ezeket a sorokat nem árt előbb tisztába jönnöd a „mivel mit kommunikálsz?”, s a „mire milyen reakciót várhatsz?” kérdéskörével, és csak utána nagyot alakítani a hajadon.

A „jelentős” változtatáson olyasmit értek, amikor valaki a haját úgy és olyan mértékben alakítja át, hogy az egyáltalán nem, csak nagy nehézségek árán, vagy hosszú idő elteltével hozható újra az eredeti állapotába. Az ilyen tartós változtatások arról ismerszenek meg, hogy az új frizurával megjelenő személynek komoly kilátása van az ismerőseitől a magánélete változásait vagy a lelkiállapota milyenségét firtató kérdéseket kapni.

Ígérem, én kerülni fogom, hogy ilyen helyzetbe hozzalak. Mivel azonban ez a könyv a kommunikációról szól, ami természeténél fogva minimum két oldalú, szeretném, ha élnénk a lehetőséggel és próbálgatnánk még kicsit a környezetedet, mielőtt elmélyedünk a Hajbeszéd szempontjainak részletes átgondolásában.

Remélem, a  parókás kaland és az eddig olvasottak felbátorítottak már annyira, hogy most a saját hajaddal kísérletezzünk. Nyugi, nem fog fájni. Ráadásul csak átmeneti változtatásokra kérlek. Erről szól majd a harmadik feladat…”

STYLING – göncök, amikben bátorkodom

Igyekszem csendesen és épségben leérni a lépcső aljára. Falépcső.

Azért szeretjük, mert bárhol vagyunk a házban, tudunk a többiek mozgásáról.

Na jó, Péternek sikerült már egyszer amolyan nindzsás osonással lejönni lefekvés után a tetőtérből, hogy úgy maradtam, amikor hirtelen szembetalálkoztam vele a fürdőbe menet…

Mezítláb vagy gumitalpú papucsban simán menne. Még reggel, közvetlen ébredés után is. De kopogós magas sarkú cipőben! Ismét pure Lilistyle. Ebben egyeztek meg a gyerekek.

Azt találom ki, hogy úgy megyek le, mintha fölfele jönnék. A cipő sarkát még épp a levegőben tudom tartani, a talpa meg egész csöndes. Így sikerül viszonylag halkan és ép végtagokkal leérnem.

Most kezdem érteni, miért volt annak idején a BBC-n ment sorozat címe A Week of Dressing Dangerously.

Pedig ez még csak a kezdet, és ez még csak a cipő. Máris takarékosabbak a mozgáspályáim: előbb a tejeskávémat készítem el, és csak azzal együtt indulok a tyúkházat kinyitni.

Jó ez a gyerekszék a Nyúlfalu előtt.

Szépen leér róla a lábam, tudom helyezgetni nagy felületen kivillanó combjaimat a falatnyi szoknya alá. Valahogy úgy, ahogy Cili kotlós gyűjtötte maga alá a hét kiscsibéjét. Csak neki sikerült. Neki sikerült.

Virág mondta egyszer, hogy egy neccharisnya és egy miniszoknya hatására teljesen megváltozik a férfiak hozzáállása. Hozzám ma nők jönnek, úgyhogy máris nekifogok kigyakorolni a kellően visszafogott pozíciót.

Térdeket összeszorít, lábakat bokánál keresztez, derék egyenes, csuklók a combon – csak finoman, elegánsan.

Miközben én finomkodok, Séró végigpróbálkozik az összes elérhető lakótársánál, mire végre Gyöngyi le méltóztatik lépkedni a létráról.

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett

Ági: Az necces volt. Vezessek?

Botond: Csak szólj, ha látszik a tükörjég.

Ági: Jól vagy?

Botond: A vezetés lefoglal. Letisztít. Világossá, egyértelművé teszi a döntéseket.

Ági: Például?

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Itt lesz az esküvőnk.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Két hónap alatt képtelenség áttenni máshová.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Szóval nem lesz esküvő.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Többet nem jössz, mert?

Botond: Ronggyá aláztak.

Ági: Igazából te aláztad magad. Ittál, mint a csutak és kiütött.

Botond: Adott esetben először aláztak. Ott toporogtam a disznó körül, nem engedtek hozzáférni, csak vízért szaladgáltam.

Ági: Engem helyettesítettél. Igazából én szoktam, nekem szokott hozzáfagyni a kezem az öntőhöz…

Botond: Élvezték, hogy kiszorítanak a munkából. Nyomorultul ácsorogtam körülöttük. Ők mondták, legalább igyál. Férfiember iszik. Az első felest akkor nyomták belém, amikor leszúrták a disznót. Éhgyomorra. Azonnal benyomtam tőle. De kellett is.

Ági: Konkrétan miért kellett?

Botond: Az jutott eszembe, a szovjeteknél olyan a kivégzés, hogy leszorítják a szerencsétlent aztán tarkón lövik.

Ági: Hol szebb?

Botond: Aaz volt feladatom, hogy fogjam a két hátsó lábát összehurkoló kötelet.

Ági: Én sem szeretem a disznóvágást.

Botond: Felénk őszintébbek. Disznóölést mondanak. Jön a böllér és a segédje, pár óra alatt elintézik. Még kóstolni sem kell, úgyis tudják, hogyan szeretjük.

Ági: Apu, bátyó és Zoli kifejezetten élvezik.

Botond: Többet nem jövök ide.

Ági: Lehet, hogy most kiszorultál, majd megtalálod a helyed. Azért ha tízkor már tántorogsz, délben bevered a szunyát, nehéz a kedvedre tenni.

Botond: Éhgyomorra egy lórúgás pálinka, utána még egy, ezzel ölni lehet. Két óra hosszat csak a vad marást éreztem.

Ági: Az esküvőre jönnek majd főző asszonyok…

Botond: … és a sütő asszonyok összegányolják azt a borzalmat, amitől a Zsanették esküvőjén lettem rosszul.

Ági: Zsanették esküvőjén is a pálinkától lettél rosszul.

Botond: A Zsanették esküvőjén konkrétan csak sört ittam.

Ági: Zsanették esküvőjén már délután pálinkáztál.

Botond: A Zsanettkéd esküvőjén szépen elöntöttem a pálinkát.

Ági: Zsanett.

Botond: A Zsanett.

Ági: Zsanett.

Botond: A Zsanett.

Ági: A magyar nyelvben személynév előtt nem használunk határozott névelőt.

Botond: A németben.

Ági: Sem.

Botond: Azt mondtad, a magyar, ami egyben mutató névmás, tehát megkülönböztető.

Ági: jó. Én az mondom Zsanett.

Botond: Zoli.

Ági: Zsanett és Zoli. Megy ez.

Botond: Zoli fasz. Többet nem jövök ide.

Ági: Ez azt jelenti, hogy nem lesz esküvő. Szóval vége.

Botond: Konkrétan igen.

Ági: Mert éhgyomorra benyomtál?

Botond: Mert kurvára idegesít, hogy határozott névelő nélkül modoroskodsz, miközben véded fasz Zolit, hogy pipiskedsz, miközben apád a szart keni, cicomázkodsz, mert anyád trampli.

Ági: Állj meg kiszállok.

Botond: Szálljál.

Ági: A kabátom a csomagtartóban.

Botond: Az enyém is. Sétáljunk egyet. Ennél több van a mi kapcsolatunkban, mint hogy Zoliról vitatkozzunk.

Ági nevet: A Zoliról.

Botond: Pontosan emlékszem, mennyire utáltad te is a disznóvágást. Te magad mesélted.

Ági: Disznóölést.

Botond: Házasodjunk össze úgy, hogy csak Kriszti és Andris a tanúink.

Ági: Tagadjam meg a családomat? Az egész falu erről fog beszélni.

Botond: Egész életemben ki leszek szolgáltatva a gyűlöletüknek.

Ági: Igazából csodálnak.

Botond: Irigyelnek. Nem tudják megbocsátani a sikeremet.

Ági: Klasszikus kérdés. A családodat vagy a szeretődet választod…

Botond: Azért ez itt más helyzet. Itt nem a gyerekeidről van szó. És azért engem sem nevezhetsz szeretődnek.

Ági: Nem. Szüleimről van szó és Marcról.

Botond: Marc? Ki a fasz az a Marc?

Ági: Szerelmes vagyok bele. Dán srác. Azt hittem, csak nászfrász és elmúlik. Azt hittem, nem tehetem meg a szüleimmel, hogy lemondom az esküvőt.

Botond: Vőlegénycsere. A Marc belép, a Botond lelép. Tudod mit? Adott helyzetben azt is mondhatom, megkönnyebbültem.

Ági: Hát még én. Igazából mindketten hálásak lehetünk Istennek.

Botond: Az istennek, meg fasz Zolinak.

Ági: Induljunk. Hallgassunk zenét. Mindent megbeszéltünk.

Botond: Prince?

Ági: Purple Rain!