TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Most, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, el is szórakozok vele. Például arra gondoltam, mi lenne, ha csak a tepsi alján ellapogatnám, aztán rászórnám a fűszeres almát. Cukorréteg a tetején, hadd karamellizálódjon.

„Frenetikus ez a tatin!” – mondja egyik vendégünk. Tatin? „Ismerem – vágja rá – a franciák kedvence. Állítólag egy házvezetőnő leejtett egy almásrétest, összekaparta, úgy tálalta fel.” Így találták fel…

A mesterszakácsoknak az a titka, hogy receptet adnak szemlélet helyett. Így aztán folyamatosan lépéshátrányban vagyunk, hiszen nekünk legfeljebb olyanra sikerülhet, mint nekik.

Saci kotlósunk három hetet ült a tojásain révületben. Percekre jött le: csipet búza, korty víz, tollászkodás. Amikor megjelent, a többi tyúk bántani kezdte. Saci menekült vissza a kotlás egykedvű merengésébe, módosult tudatállapotába. Huszonegy nap után változatlan volt a helyzet. Adtunk neki néhány nap türelmi időt. Aztán kiderült: záptojásokon ül. Saci tyúk két napig bolyongott, amikor kiszedtük alóla a bűzlő záptojásokat. Bedobtuk a tóba, mert Sanyi bácsi azt mondta, a kotlós lázas, nincs rendesen magánál, de a hideg víztől észhez tér. Saci vizesen lenyugodott, de amint megszáradt, újra csökönyösen ráült mindenre, ami tojás forma volt. A harmadik napon szereztünk neki egy újabb fészekalja szemes tojást.

Öcsi bácsi, aki a tojásokat adta, azt mondta, ne csináljunk, mert ebbe beledöglik a Saci. Azt nem mondta, Öcsi bácsi, hogy mit csináljunk. Mert a Sacinak menedéke volt a kotlás. Különben rászállt a Séró kakas és kergette a Gyöngyi tyúk.

Végül odatettük hát az új tojásokat Saci alá. Újabb huszonegy nap kezdődött. Összesen 1110 órát kotlott, napi öt perc megszakításokkal. Aztán nem akart felkelni, pedig már kikelt a tojások egy része. Egy teljes napig tartogatta a csibéket maga alatt. Ült és kotlott rendületlenül, rezzenéstelen tekintettel. A következő reggel levettük Sacit az öt csibéről és a záptojásokról. A kicsiket mellé raktuk és addig nógattuk Saci, amíg elindult a fészekaljával. A következő napokban már úgy viselkedett kiscsibéivel Saci, ahogyan Cili kotlós az első pillanattól.

Saci keltetőből való tyúk. Kicsit összezavarodtak benne a belső erővonalak.

Nekünk pedig jó érzés, hogy segíthettünk neki. Azon is elgondolkodtunk: lehet, hogy az egész csirkeipari racionalitás a tojásgyár-ketrecrengeteggel pszichológiailag annak az igénynek a szimbóluma, amit így tudunk összefoglalni: „Nehogy má’ a buta tyúk jobban tudja!”

A nevelők is szabályokat adnak a gyerekeknek szemlélet helyett. Ne így, hanem úgy, nem oda, hanem ide, nem ezt, hanem azt… a rétest pedig így kell, a lepényt úgy, a kakaspörköltet csakis amúgy.

Békében hagyom a gyerekeket, úgyis rájuk hallok a konyhából. Sírás ez, vagy nevetés? Mind a három. A vége úgyis sírás lesz. Addig azonban van egy kis időm. Nézzük csak. Sok mostanában a barack…

Foghatnám a receptkönyvet, ilyesmit, de aztán eszembe jut: megdarálom az őszibarackot, azután jégkrém formákban lefagyasztom. Mire elcsitul a veszekedés, már adhatom is nekik, és tessék, a bloggal is kész lettem…

Na jó, az, hogy a rétest már visszakézből meg tudom nyújtani, úgy értem, kézfejre tudom fektetni, úgy nyújtani. Bizarr mozdulat, magamtól aligha jöttem volna rá. A jó fogás a rétesnél éppen az, hogy nem fogom is meg…