TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból
Anyunak ötkor kell kelnie, mert a tyúkot levágni, kopasztani, legalább egy óra. A levesnek kell négy óra. Visszaszámolva a déli harangszótól, ez hétórára időzített tyúkfogást jelent. Arra persze már el kell végezni sok egyebet.
Amíg szépen lassú lángon fődögél a leves, addig anyu rántja a húst, süti a piskótát, keveri a krémet, terít. El van foglalva a konyhával. Apu meg a gyerekekkel szöszmötöl. Beállítják a nyerget, mert megint alacsony.
Anyunak Rozi segít, apunak Palkó és Peti. Aztán hármasban kipróbálják a bringákat. Dobálnak a kutyának, hadd ugráljon bele a patakba. Szednek a réten szegfűgombát: ha a harangszó kezdetén belehajítják a levesbe, az utolsó kondulásra már meg is ízesíti.
Megint be kell látnunk egy tradíció zseniális mélységét. Jó ideig mi is beálltunk a sorba, amely vállvetve skandálta, anyu keverjen inkább porból levest, rendeljenek pizzát, csak legyen együtt a család.
Saci kotlósunk kezdte kinyitogatni a szemünket: amíg csibéivel volt, elzavarta Séró kakast. Igenám, csakhogy Séró elkezdett Hermina után koslatni. Az igazi fordulatot Géza és Sári hozta szemléletünkben.
Sári bűnös jószágként, rút kalibánként ráncigálta elénk Gézát: olyan lusta dög, hogy miatta meg is fulladhatnak a gyerekei. Mert míg a kölykök a vízben vergődnek, addig ő a parton szundikál.
Kiderült, Géza jó úszó, a víz nyakig ért a gyerekeknek, hagyta hát őket, hadd szokják a mozdulatokat. Csakhogy Sári ott állt a parton, és valahányszor vergődni kezdtek a gyerekek, ugrasztotta Gézát.
Sári ott, az uszodában kiabált először Gézával. – És utoljára is – mondja Géza. Mindaddig egészen jól megvoltak. A hasonló helyzetekben ugyan volt némi feszültség, de azt elég jól benyelték.
Sárinak eléggé leesett az álla, amikor azt javasoltuk, készítsen egy igazi vasárnapi ebédet. Tyúkleves töltelékkel, rántott hús, petrezselymes krumpli, almás rétes. Elég lesz kettőre, arra ér haza Géza a gyerekekkel.
Sári elvetette fenntartásait az ügyben, hogy Géza élve hozza haza a kölyköket. Helyette azt kérdezte, mikor lesz együtt a család? Mondtuk, délután Géza szundikál egyet, addig ő is összebújhat a két sellővel.
Sári erősködött, ő Gézával is együtt akar lenni. Felháborodott, hogy akkor küldjék át a gyerekeket a szomszédba. – Nem úúúúgy gondoltam! – húzza el az úgy szócskát. – Hanem hogy? Ha nem úúúgy?
Négyesben. – Mint a tévében? – provokáljuk. – Neeem. – Hanem hogyan? – Hát négyesben. Mint egy család. – Mint az uszodában? – provokáljuk. Erre már kitör. Azt mondja, mindenki tudja, hogyan kell egy családnak együtt lennie.
Elmondjuk neki, a gyerekekkel szülőként vannak együtt, két különböző szülői stílus, mint az uszodában. Kettesben pedig az lenne jó, ha párként lennének együtt, mint amikor még „csak jártak”.
– De hát a család, az egész család, de hát együtt – kapkodta a levegőt Sári, mint egy fuldokló.
– Nagy rendezői munkával, komoly statisztériával összerakott filmjelenet – nyugtatjuk.
– Szemfényvesztés? – kérdi csalódottan.
– Vasárnap kettőkor van esély rá néhány percre. Legkésőbb addig, amíg a rétest is tálalja.
– Szóval külön-külön, egyedül neveljük a gyerekeinket? – döbben meg újra Sári.
– Sőt, vonjanak be bárkit, akitől figyelmet és szeretetet kapnak a gyerekeik. Mindannyian szebbé teszik a gyermeki örömök virágos kertjét.
Amit úgy fogalmazunk meg, hogy a gyerekeknek szülőkre van szükségük, hogy együtt legyen a család, az nagyrészt azt jelenti, hogy a gyereknek figyelmes és értő felnőtt jelenlétre van szüksége.
A vasárnapi ebéd hagyománya arra világít rá, hogy a szülőktől kevésbé együttes jelenlétet, sokkal inkább gondoskodó együttműködést várnak gyermekeik. Együttműködést abban, hogy a gyerek szeretetben és biztonságban érezzék magukat.
A biztonság fontos hordozója a tradíció. Az, hogy vasárnap úgy, akkor és az kerül az asztalra, ahogy azt megszoktuk. Ez a világ rendjébe vetett hitet erősíti meg. Egyhangú? Egy szép hang a hét dallamában.
A Vágó-szakállas reggel-este kihozza egy körre a kutyáit. Van, hogy lassabban haladnak, van, hogy sietnek.
Az Özvegyemberrel csak néhanapján találkozom. A szokásosnál nehezebb és fájóbb tapasztalatok ezek. Mélyre nyúlnak. Előhoznak elfeledett élményeket, kinyitnak lezártnak hitt emlékeket. Lénye, jelenléte a múlttal való szembesülést adja. A visszanézésnél jobban szeretem a jelen és a jövő felé fordulást, de néha, amikor a dolgok – valami titokzatos módon – nehezen mennek, szükség van rá. Meg kell mozgatni egy-egy gyökeret, és megkeresni, hová kapaszkodik a vége…
Vicces, mert ha reggel ezt a lapot húzom ki, azzal indulok neki a napnak: valami jó fog történni! Figyelem is nagyon az eseményeket, hogy vajon mi lehet az? Aztán többnyire elvisznek a napi dolgok, belefeledkezem valamibe. Csak akkor jut eszembe ismét, amikor váratlan öröm ér. Akkor már tényleg váratlanul! Persze rögtön beugrik, mire is számítottam reggel… Nos, ma éppen így indulok a napnak.
A tyúkból a következő részeket adja a macskának Sanyi: a zsírzóját (Ottó sógor kedvenc csemegéje), a sárga csizmáját (szarban tapos vele), a felső csőrét (az alsó finom a cafranggal) a nyelvéről lehúzott pogánybőrt (fujtós, akadós) és persze a belét.
Ez a torta évek óta kiemelt szerepet tölt be az édes-derűs pillanatainkban. Születésnapokon és bármely más alkalommal, amikor kívánság-finomság készül, a gyerekek egyöntetűen ilyen tortát kérnek. A recept az Eszterházy-tortából nőtte ki magát. No nem a bárhol kapható dió alapú mű-Eszterházyra gondolok, hanem a csurig mandulás igazira, aminek a leírását majd tizenöt éve a Budapest szakácskönyvben találtuk.
Szeletelés előtt a tortát néhány órára fagyasztóba tesszük (s amíg a finomság tart, ott is tároljuk), mert Miklós a forró vízben előmelegített nagykésével akkor tud igazán formás darabokat szelni, ha a vaníliakrém jó fagyos.
Fruzsi: Milyen napod volt?
Kérdés, hogy a „vagy” után mi következik?
A nagyváros sivatag.
Talán hatékonyabb, mint az óriásplakátok.
Bátor sok nyikorgás, sivalkodás, nyavalygás és ugatás után végül a teraszon töltötte az éjszakát.
De hogy az érzelmekről is szóljak: ébredéskor Bátor volt az első gondolatom.
Az elsős évnyitóról biciklizünk hazafelé. Lili elöl gurul a lejtőn, én kissé lemaradva óvatoskodom. Barátnője mögöttem, bőszen kapaszkodik a derekamba és nyújtja a lábát, ahogy csak bírja. 
Azt hiszem, jó lesz így. Van ünnepelni valónk bőven. 
Kirándulunk. Pontosabban ücsörgünk az árnyékban az év eleji, iskolára hangoló kiránduláson.
Állunk a pályaudvar jegypénztáránál és bosszankodunk a hosszú soron.
...leli a kártyaolvasónkat. No pictures.
Ha vidéki rokonok jönnek, bizony néha mulatunk a sok ölelésen, váll lappogatáson, puszilgatáson. Olyan emberek érkeznek, akik szívesen kerülnek közel egymáshoz. Pedig amúgy jobban távolságot tartanak, jóval nagyobb az életterük.
