Élményforrás

Az élmények összehangolnak. Bizalmat, magabiztosságot, együvé-tartozás érzést erősítenek. Az arany pillanatok gazdagítanak. A közös haszontalanságok kapcsolatot építenek. Szeretnénk megmutatni: hol, mikor és hogyan.

Címkék

alma (6) álom (1) alvás (1) angyal (1) anya (5) anyós (2) apa (3) arany pillanatok (12) aszalt szilva (1) baba (5) barack (1) barátság (1) bátor (3) bazár (2) bélszín (1) beszéd (2) bodor bence bor (1) boltkór (1) bori (2) celeb (1) cili (5) csajos beszélgetés (2) család (6) csibe (12) csíny (1) csirke (1) cukor (8) c vitamin (1) dackorszak (2) derű (8) dió (1) diszgráfia (1) disznó (1) ebéd (2) édesség (2) egér (1) egyérzelműen (15) elakadás (1) élet (14) elfogadás (1) ellenség (1) élmény (26) élmények (15) élmény túra (18) előszoba (1) emlék (1) énfeladás (2) érintés (5) erőszak (2) érték (4) érzelemfüggő emlékezet (1) esküvő (1) este (1) étel (26) evés (4) excel (1) félelem (5) féltékenység (1) felülemelkedés (2) fények (1) férfiak (12) fiú (1) fogyás (1) frász néni (1) frizura (3) furulya (1) galiba (2) gasztro (22) gondolatok (4) gyerek (26) gyöngyi (4) gyúrás (2) hagyma (2) hagyomány (4) haj (5) hajbeszéd (4) hal (1) hangszer (1) harc (2) hatalom (1) hiszti (5) hit (1) horda (1) idegen (3) igazság (2) illat (6) imponálás (5) inkubátor (1) inszemináció (1) inzulin (2) ivás (2) játék (2) jelen (6) jövő (7) jó szándék (3) kakas (3) kamasz (1) kapcsolat (2) kávé (1) keith richards (1) kenyér (1) kérés (1) kifli (1) kísérlet (1) kiskutya (4) kókuszgolyó (2) koleszterin (1) kommunikáció (9) konyha (1) kotlós (12) kötődés (4) kutya (4) lány (1) leves (4) lili (16) líra (2) lombik (1) macska (4) májas (1) mák (1) malac (1) mandula (3) maradék (1) meghívás (2) meglepetések helyett (11) mélázás (5) menta (1) mesterszakács (1) méz (3) mintázatok (5) módosult tudatállapot (8) mozi (1) múlt (9) nehézségek (7) nézőpont (17) nők (7) nyeremény (2) nyulak (6) öltözködés (17) öröm (15) összedolgozás (3) paprika (1) paprikáscsirke (1) párkapcsolat (14) paróka (4) péter (12) pite (2) pörkölt (2) pszicho (37) ragadozó (1) rántotta (2) rántott csirke (2) reggeli (6) reklám (2) remény (1) rétes (1) riport (2) rock (1) rod stewart (1) rozé (1) saci (1) segítség (4) sör (1) spare ribs (2) steak (2) stigma (1) styling (18) szalonna (1) szamóca (1) szerelem (1) szerencse (2) szerepjáték (4) szeretők (2) szex (6) szilva (1) szorongás (2) születés (3) szülőség (14) tagadás (2) tej (1) terápia (13) terasz (1) test (1) testvér (1) titok (3) tojás (14) torta (2) történet (9) trauma (5) tudattalan (10) tyúk (6) tyúklétra (1) ünnep (4) út (4) utazás (3) vacsora (3) vágy (7) válasz (3) vetélkedés (4) virsli (1) víz (5) víz és bor (1) zsír (6) Címkefelhő

Friss topikok

  • zelkabaktay: @Nem Art Decor: Ha a kérdés többesszáma kettőnkre (Zelka és Miklós) vonatkozik, a közös címünk: ba... (2012.05.17. 08:42) Diszgárfia jegy
  • zelka.baktay: @zelka.baktay: Ezt elsején este még nem gondoltam volna: takarót fogok horgolni :-))) (2012.01.03. 20:24) Újévi játék
  • elmenyforras: @pedagoszaurusz: Az avatar egy kicsi kép a neved mellé, amit feltölthetsz. Kérjük a sajtos rúd re... (2011.09.07. 08:12) Kristálycukros palacsinta
  • zelka.baktay: @pedagoszaurusz: Remélem, elvitt:-)) (2011.08.25. 12:28) Kérlek…
  • zelka.baktay: @pedagoszaurusz: Ahány ilyen "udvarló-beavatást" én disznóölésen láttam, alapértelmezésben is éppe... (2011.08.25. 12:28) Út

Kötelék

2011.08.17. 06:56 elmenyforras


ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)


Tartós kapcsolatainkban – legyen szó akár szerelmi viszonyról, családi kötelékről vagy baráti kapcsolatról – pillanatnyi cselekvéseinket legritkább esetben határozza meg csupán a jelenlegi helyzet és eseménysor. Viselkedésünk aligha érthető és magyarázható pusztán az aktuális szituáció ismeretében. Jelenbéli reakcióink a múltban gyökereznek: a másik emberhez fűződő élményeink, tapasztalataink, érzelmeink talaján,  közös történetünkbe mélyedve.


A kutya hűsége a gyakorlatban nem sokban különbözik az emberétől, bár létezik városi legenda olyan jószágról, aki a szeretett ember sírjánál maradt.

Mikor akaratunkon kívül elveszítünk valaki fontosat, érzelmileg még sokáig vele maradunk. Kötődünk hozzá akkor is, ha életünk hétköznapjainkban már nincs aktívan jelen. A kapcsolat megszűnése nem szünteti meg a kapcsolódást.

De vajon képes így hatni egy meglévő kapcsolat is? Vagy ami aktív, könnyebben bontja önmagát?

A gazdáját szerető, benne bízó kutyára kevés befolyással van, ha a gazda elkezdi elhanyagolni, figyelmen kívül hagyni, esetleg bántani. A kutya hihetetlenül sokáig hűséges marad, ha egyszer már elköteleződött.

Nálad hogyan van ez? A múltban mélyen kapaszkodó gyökerek meddig tudják tartani a kapcsolataidat, ha a jelen azt már nem indokolja?

Képzeld el, amint simogatod ezt a kutyát! Nyugodtan hever a zöld fűben, de a lélegzése ritmusa kivehető a háta fel-le mozgásából. A szőre selymesen puha, fényes. Jó hozzáérni.

Ahogy végigsimítod a kezeddel, érzed a teste melegét.

Ki jut eszedbe a mozdulat közben, akihez kutyahűséggel ragaszkodsz?

Miben gyökerezik ez a kötődésed? Hogyan alapozódott a múltban a kapcsolatotok?

Képzeld el, amint a jelenből egy-egy szál indaként a múltad felé halad. Milyen élményekbe kapaszkodnak ezek a szálak? Milyen történésekhez, eseményekhez rögzítve tartják a jelent?

Tényleg: mi is a helyzet ezzel a kapcsolattal most? Tudod még jobbá tenni? Képes vagy gazdagítani? Van jelenbéli okod is a kapcsolatban lenni? 

Milyen képed van a jövőtökről? Szeretnél-e valamit változtatni? Kívánsz-e valamit változatlanul tartani? 

Vajon a másik fél, akihez kötődsz, hogyan érzi magát, mire számít, milyen elvárásai vannak?

Talán igent mondasz és ő is: Adjatok egymásnak sok örömet!

Talán a nem mellett teszed le a voksot, és valami változni fog: Tégy olyan lépéseket, melyek mindkettőtök önérzetét engedik megőrizni!

Bárhogy legyen is, tudd:

Módodban áll döntést hozni, és képes vagy a döntésednek megfelelően cselekedni.

Ehhez kívánok ma sok erőt és bölcsességet!

 

 

 

Előszoba

2011.08.16. 17:17 miklosbaktay

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett

Kriszta: Akkor most felsöpörhetek?

Andris: Hagyd csak, megcsinálom. Nem vagyok én mesterember, hogy mocskot hagyjak magam után.

Kriszta: Igenis, az vagy. Teljesen jól megcsináltad. Hopp, és működik.

Andris: Egyfelől jó arány, mert egy óra munkával, na jó, anyagbeszerzéssel együtt kettő…

Kriszta: …nekem is kétszer le kellett még szaladnom, egyszer szigszalagért, másodszor csokoládéért…

Andris: …csoki csatlakozóért. Mindegy. Néhány óra munkával több száz kilowattot takarítottunk meg.

Kriszta: Ezt hogy hoztad ki?

Andris: Vasárnap mértem. 4 óra 17 percet égett feleslegesen a négy darab 25 wattos halogén. Az ugye…

Kriszta: Ne má! Te vasárnap ezt mérted?

Andris: Csak felírtam, amikor felkapcsolod, és amikor lekapcsolod. Ennyi.

Kriszta: Amikor megjöttünk vásárlásból, felkapcsoltam. Igaz?

Andris: Mint mindig, ha belépünk a lakásba. Mert sötét az előszoba.

Kriszta: És azt te felírtad.

Andris: Igen. Mint minden felkapcsolást.

Kriszta: Hová?

Andris: Ide, az Excelbe.

Kriszta: Ez lehet az. 13.54.

Andris: Igen. Kettőig van nyitva a pékség. Vettük a kenyeret…

Kriszta: …és azt a két zsemlét. Erre én kértem egy óriáskiflit. És egész úton azon vihogtunk, hogy a kifli a te… és azt mondtad, meg akarod kenni a zsömléimet, és az előszobában elkezdtük méregetni a kifliket, meg a zsömléket…

Andris: …és lukat fúrtunk a friss kenyérbe, lágy kenyérbe…

Kriszta: És akkor! Te perverz állat! Mit csináltál, te szemét?!

Andris: Fájlaltam, mert megkarcolt a kenyérhéj!

Kriszta: Konkrétan azt csináltad, te sunyi görény, hogy amíg én kimentem hűs tejfölért, addig beírtad abba a kibaszott Exceledbe, hogy 13.57…

Andris: …13.54

Kriszta: Nem lehet igaz. Komolyan…

Andris: De igen. Nézd meg. Itt van beírva: 13.54. És mi történt utána?

Kriszta: Mindegy. Hogyan lehetsz ilyen görény?!

Andris: Nem mindegy? Gyönyörűt szerelmeskedtünk. Egészen 15.17-ig, illetve nagyjából 15.12-ig.

Kriszta: Igen, látom. Kimentem pisilni és visszafelé lekapcsoltam a villanyt. Az előszobában. Kezdem már látni, hogyan emeled ki a párkapcsolatunk lényegét.

Andris: Na, akkor jutott eszembe az alternatív kapcsoló ötlete.

Kriszta a gépnél ül: Hoppá. Ez itt micsoda táblázat?

Andris: A WC-papír fogyást tartja nyilván.

Kriszta: Ennyire nem lehetsz szarrágó.

Andris: Tudod, az úgy van, hogy van neked egy tekercsed, abba beleírom az induló időpontot, meg van nekem egy, az a kisszekrényben van, a samponom mögött.

Kriszta kirohan és egy tekercs papírral tér vissza: Beszarok. Itt van beleírva a mai dátum.

Andris: Az előbb írtam bele.

Kriszta: Nézzük, mire jutottál. Nem hiszem el. Négyszer annyi papírt használok?! Te nem a fenekeden kakálsz?

Andris: Az egyik ok, hogy én csak kicsit törlöm ki a fenekem…

Kriszta: …nem mondod…

Andris: …nagyrészt mosom.

Kriszta: Ezért lóg folyton a zuhany!

Andris: Ezért. Másrészt, ugye, nekem pisilés után…

Kriszta: …elég lerázni. De ha úgyis tudod, miért vezetsz nyilvántartást minden seggtörlésemről?

Andris: Szeretnélek rávenni, egy bidé beépítésére.

Kriszta: Rávettél. Kezdhetted volna így is.

Andris: OK. Most figyelj: 13.54.

Kriszta: Jaj, már kezdtem megnyugodni.

Andris: Nem szeretném.

Kriszta: Hanem?

Andris: Hogy felizgulj.

Kriszta: A kurva táblázataidtól?

Andris: Mi történt 13.54 után?

Kriszta: Na mi?

Andris: Hatalmasat szerelmeskedtünk.

Kriszta: Hát jó, de először kapcsold le a villanyt.

Andris: Te meg írd be az Excelbe!

Kriszta: Használd az alternatív kapcsolót…

 

Öltözés

2011.08.16. 15:15 zelkabaktay

STYLING – göncök, amikben bátorkodom


Miklóssal ülök a fürdőszobában. Arról beszélgetünk, milyen jó is egyesíteni a történetek gyógyító mivoltát, a helyzetelemzések rálátást adó hatását és az élmények átütő erejét…

Kopogás. Résnyire nyílik az ajtó. Lili összevont szemöldöke jelenik meg:

– Öltözés! – mondja kissé őrmesteresen. Az ajtó visszacsukódik.

Miklóssal megegyezünk, hogy bizonyára az új reggeli összeállítására szeretné felhívni a figyelmet. Aztán csevegünk a százharminccal toporgó anyuka esetéről.

Mikor kilépek az ajtón, balra, a falhoz simulva ott áll Lili.

– Öltözés – mondja újra.

– Már fel vagy öltözve.

– De te nem – feleli morcosan. – Ott van a hálóban kikészítve a ruhád.

A gondolatra megenyhül az arca. Elmosolyodik:

– Olyan jót találtam ki neked! Alig várom, hogy lássam rajtad.

Felmegyek.

Ott van a széken egy teljes összeállítás kiegészítőkkel, lábbelivel.

Belepattanok, s közben fejemből kipattan a gondolat, hogy ez milyen jó!

Más anyukák sok időt és energiát fordítanak rá, hogy gyerekeik napi öltözékét összeválogassák. Nekem ott ez a két gyerek, akik négy-öt éves koruktól kedvük szerint öltöznek, s hova fejlődött az ízlésük, a színlátásuk! Milyen merészen állítják össze az én öltözékemet is!  Mekkora mákom van!!

Úgy készüljetek: a közeljövőben azt fogom viselni, amit ők válogatnak össze nekem.

Amíg kedvük van hozzá. Amíg kedvünk van hozzá. Aztán majd meglátjuk.

Ez a mai, pure Lilistyle :-))

 

Büfé

2011.08.16. 07:07 miklosbaktay

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett


Botond: Kéne inni egy sört.

Csilla: Köszi. Az előbb ittunk.

Botond: Én kérek egyet.

Csilla: Vegyél magadnak.

Botond: Tudod, jól, hogy otthon felejtettem a pénztárcámat.

Csilla: Igen. Akárcsak tegnap.

Botond: Eljövünk Bécsbe, én fizetem a benzint, a szállást, te meg egy kiba… sörre nem vagy képes meghívni?

Csilla: Legalább a tizedik tegnap reggel óta, plusz Wurst plus Brötchen extra plusz Extrawurst. Plusz a másik vége, mert ugye a vécé legalább olyan drága…

Botond: A végén kiderül, hogy számolod, mint egy pincér. Még a dátumot is hozzáadod.

Csilla: Ha azt mondod, jöjjünk úgy, hogy tiéd a szállás és az útiköltség, enyém a kaja, akkor rendesen felkészülök.

Botond: Na, még az kéne, hogy elemózsiás kosárkával mászkálunk a rockerek meg a rapperek között.

Csilla: Akik leginkább lúzerek és dílerek.

Botond: Ha azt szeretnéd, hogy én is menő díler legyek…

Csilla: Te lejmolós lúzer vagy.

Botond: Na akkor menj te a francba. Menj haza, ahogy tudsz. Az én kocsimba be nem szállsz…

Csilla: Az apádéba…

Botond: Intsél le magadnak valami pénzes pasit. Vagy egy kamiont. Aki egy szopásért elvisz, egy fuvarért haza is fuvaroz.

Csilla: Felénk nem járnak kamionok. Azok a külvárosban kavarnak, a lúzer-telepen.

Botond: Na csá.

Csilla: Tudod mit, veszek neked egy sört. Ein Bier bitte. Widersehn…

 

Egy óra múlva telefonon:

Botond: Ha nem hozod vissza a kocsit, feljelentelek lopásért.

Csilla: Három helyre parkolhatom le. Visszafordulok a Stephansdom-hoz, ahonnan elszállítják és belefeketülsz, annyit fizetsz…

Botond: Te dög…

Csilla: A győri vasútállomáshoz. Ezen is gondolkodtam. A taxis standon hagynám…

Botond: Rühös kurva…

Csilla: A lépcsőházatok előtt és a kulcsot bedobom a levélládátokba.

 

Egy óra múlva SMS:

Itt sunnyog apád, el akar kapni.
Mondd neki, a kedvenc kocsmája előtt lesz a kocsi. Kulcs a pultosnál.

 

Évkezdéskor az aulában:

Botond: Szia…

Csilla: Szia…

Botond: Egyetlen kérdés.

Csilla: Azért locsoltam tele a kocsit sörrel, mert ha feljelentesz és megállít a rendőr, akkor engem nyugiban szondáztathat, azt mondom, hogy rám támadtál, azért hajtottam el.

Botond: Azt akartam kérdezni, miért volt ez az egész?

Csilla: Ági kedvesen meglebbentette, hogy eredetileg őt hívtad Bécsbe. Ő beintett. Ha ló nincs szamár is jó. Így tettél engem lóvá.

Botond: Bocs…

Csilla: …és kamionos kurvává, ha nem vagyok észnél…

Botond: …bocs.

Csilla: Tudod ki való neked?

Botond: Te.

Csilla: Egy kétgyerekes anyuka. Annak már olyan mindegy.

Botond: Ágival három gyereket szeretnénk...

 


Hallatlanság

2011.08.15. 17:17 zelkabaktay

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?


Hallatlanság 1. – Anyuka

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten  százharminccal álldogál.

A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.

– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…

Muki szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak.

Hat méterrel odébb, az úton, anyuka még jobban toporog.

– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul.

Anyuka hangja könyörgőre fordul.

– Bucika, gyere mááár!

A szomszéd bácsi elköszön, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! –  tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.

Rövid hajú, de pink kislány halad tovább a járdán. Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Az anyuka elmegy mellettem.

– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire.

– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.

Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Bucika…

Rövid hajú, de pink kislány almalevelet kínál a nyusziknak.

– Bucika…– toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán. – Bucika, gyere, megyünk tovább!

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.

Rövid hajú, de pink kislány a kert irányába fordul.

– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.

– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.

Nagyon szenved.

Galibával hátra indulok.

– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…



Hallatlanság 2. – Kislány

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal.

– Nézd, sebem van!. Ejestem.

– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.

– Itt is van. És itt is

– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.

A szomszéd bácsi mosolyog.

– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.

– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!

Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Okos Muki. Jó kutya, okos!

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:

– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.

– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém –  köszön el a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Nagy fekete kutya! – indul felé.

– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.

Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:

– Okos kutya!

– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd. A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom.

Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

Rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!

– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.

– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.

– Lilinek.

Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.

– És kié ez a józsaszín bicikli?

– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába. – Hátjamegyek!

– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt. – Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány! – köszönök el, majd Galibával hátra indulok.

A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz.

– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.



Hallatlanság 3. – Zelka

Péter új biciklije még kint van az autó mellett. Kimegyek érte. A szomszéd kerítésénél egy rövid hajú, de pink kislány cseveg a szomszéddal. Anyukája hat méterrel lejjebb, az úttesten  százharminccal álldogál.

– Nézd, sebem van!. Ejestem.

– Hú, nahát! – csodálja a szomszéd bácsi.

– Itt is van. És itt is

– Hát meggyógyul majd, kicsikém. Ügyes vagy.

A szomszéd bácsi mosolyog, az anyuka toporog.

– Gyere, Bucika, sétáljunk tovább…

– És nézd! Hoztam sajtos jopit a kutyusnak.

– Jaj, milyen kedves vagy – mosolyog a szomszéd bácsi. – Nézd, hogy örül neki! Gyere Muki, gyere csak!

Muki jön, szófogadóan rágja a ropit. Elégedett farkcsóválás.

– Okos Muki. Jó kutya, okos!

– Na, gyere már, Bucika! – toporog az anyuka.

Rövid hajú, de pink kislány újabb ropikat ad Mukinak. A szomszéd bácsi a kerítés túloldaláról csendesen nézi. Mosolyog. Simogatja Muki hátát.

Hat méterrel odébb, az úton anyuka még jobban toporog.

– Bucika, sétáljunk tovább, gyere már!

Rövid hajú, de pink kislány a szomszéd bácsihoz fordul:

– Szejeti a Muki a jopit. Hozok holnap is.

Anyuka hangja könyörgőre fordul.

– Bucika, gyere mááár!

– Az nagyon jó lesz. Gyere holnap is, szervusz, kicsikém –  köszön el nagylelkűen a szomszéd bácsi, majd Mukival hátramegy a kertbe.

– Szia bácsi! Szia Muki! Majd holnap jövök.

– Bucika hányszor szóljak még? Gyere már! –  tesz anyuka három lépést a reptér irányába, még mindig az úttesten, tartva a hat métert. – Megyünk tovább.

Rövid hajú, de pink kislány a távolodó szomszéd bácsi után néz, majd balra a járdán észreveszi Galibát.

– Nagy fekete kutya! – indul felé.

– Gyere le a járdáról, Bucika. Kikerüljük, mert nem ismerjük még ezt a kutyát.

– Nagy kutya – halad tovább a járdán rövid hajú, de pink kislány. – Fekete kutya.

Galiba mélán néz felé. A nyitott kiskapu előtt ül, várja mi történik. Amúgy, juhászkutyásan.

Az anyuka elmegy mellettem.

– Gyere le Bucika, gyere, kerüljük ki erre!

– Nem megyek. Itt akajok menni!

Rövid hajú, de pink kislány Galibától két lépésnyire:

– Okos kutya!

– Bucika, gyere le a járdáról! – halad vele párhuzamosan az anyuka az úton.

– Mentőkutya – érek oda Péter biciklijével a kiskapuhoz. – Szelíd – pillantok az anyuka felé, miközben Galibát simogatom.

Az anyuka nem reagál.

– A nyuszikkal is kedves, a gyerekeket is szereti, a kiscsibékkel is gyengéd… – mondom mindkettőjüknek.

Anyuka nem reagál. Rövid hajú, de pink kislány kissé félve Galiba felé nyúl. Mikor Galiba odafordul, hirtelen visszahőköl, majd óvatosan újra simogatásra nyújtja a kezét.

– Na mi van veled, Bucika? Nem félsz te a kutyáktól! – mondja anyuka az úttesten állva, miközben rövid hajú, de pink kislány észreveszi a nyitott kapuból a nyúlfalut.

Betolom Péter biciklijét. Rövid hajú, de pink kislány jön utánam.

– Nyuszik! Ajanyos nyuszik! – lelkendezik – Holnap hozok nekik ennivalót!

– Nagyon szeretik az almafa levelét és kérgét – nyújtok felé egy kis ágat. – Az almát meghagyják nekünk, azt mi szeretjük.

– Bucika…

– Hogy hívják a kislányodat? – kínál almalevelet rövid hajú, de pink kislány a nyusziknak.

– Lilinek.

– Bucika…

Magamban csodálkozom, honnan tudja, hogy van kislányom.

– És kié ez a józsaszín bicikli?

– Bucika, gyere, megyünk tovább – toporog anyuka a kiskapu előtt a járdán.

– Egyelőre még Lilié, aztán majd meglátjuk.

A nyulak elégedettem rágcsálják a leveleket.

– Gyere már, Bucika! – könyörög az anyuka ismét a szokásos hat méterről, ezúttal két lépéssel a kapun belül toporogva.

– Kiscsibék! Hátjamegyek – fordul rövid hajú, de pink kislány a kert irányába.

– Ha hátramész, megcsípi a tyúk a fenekedet, és akkor sírni fogsz – veti be csodafegyverét az anyuka.

– Hátjamegyek!

– Bucika, meg fog csípni a tyúk! Gyere már! – anyuka százharminccal nyavalyog.

Nagyon szenved.

Mindannyian érezzük.

– Most be kell mennem Lilinek vacsorát készíteni – parkolom le Péter új biciklijét a fenyőfa alatt.

– Legközelebb is etethetsz nyuszit. Szia, kislány – köszönök el tanulva a szomszéd nagylelkűségéből, majd Galibával hátra indulok.

A hátamban érzem rövid hajú, de pink kislány pillantását, amint távolodó alakunk után néz, majd anyukájához fordul:

– Holnap hozok ennivalót a nyusziknak. És Galibának is.

– Bucika, ki fogom mosni a füled! – hallom az anyuka feszült hangját és türelmetlen lépteit a teraszra fordultamban. – Induljunk már…

 

Hallatlanság 4. – Miklós

A konyhában Miklós azzal fogadott, máskor, ha gyerekek jönnek, mondjuk, hozzanak magukkal szülőt is. A házba csak a kislány hallatszott be, anyuka hallatlan maradt:-))

 

Ui.: Nagyon érdekel, milyen szempontokat láttok meg. Írjatok!

 

 

Nyúlvacsora

2011.08.15. 07:07 miklosbaktay

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

 – így neveztük el egyik meglepetés-vacsoránkat. Eszünkbe sem jutott nyulat tálalni, hanem a nyulaknak azt a szokását modelleztük, hogy zöld táplálékhoz nem isznak. Kifigyeltük, megmértük a legnagyobb hőségben.

Szóval mi sem adtunk italt a vacsorához. Helyette sok hersegő zöldséget, szaftos dolgot, és persze levest, minden étkek legmagyar-férfiasabbikát… sabbikát… bikát. Ököruszály levest. Sok zöldséggel.

Rájöttünk: az evéshez ivás nagyjából a sózás szokásával jött divatba, mert amikor a só még drága csemege volt, mélyről bányászott kincs, akkor tettek belőle rendesen, ha kényeztetni kellett a vendéget.

Nemrég kaptuk Szamócát, aki törpe nyúl és sokáig lakásban lakott, tehát ketrecben. Nyúlfaluban kissé magányos, viszont neki van a legtöbb látogatója. Szárított kaját hoznak neki ajándékba.

Szamóca sokat eszik az ajándékozók tenyeréből. Amikor elmennek, alig győz inni a tömény, szárított kajára. A többiek csak lesik. Olyan, mint Zoli katonatársunk, akihez jöttek a szülei, süteménnyel tömték és fogták a kezét.

Zoli nagyon égett. Mi pedig irigyeltük a süteményét és cikiztük. Ő pedig utálta a süteményt, zavarában szétosztotta, mi pedig megzabáltuk. Valami törzsi eseményhez hasonlított az a zabálás.

A Szamóca rajongók látogatásai is annyi szimbólummal terheltek, alig tudunk néhányat felmutatni. Olyasmi, hogy na, azok a maflák (volt gazdái) ide adták nyúlfaluba, ezek a maflák (mink) pedig hogyan tartják.

A vendéglátás legősibb, legmélyebb gyökere, hogy a vendéget a legtartalmasabb étellel kényeztessük. Íz szempontjából a só és a drága fűszerek tettek eleget ennek a szimbolikának, másfelől a tápérték.

Afganisztánban ma is birkafaggyúval kényeztetik a vendéget, amint az ókorban is a „kövérje” volt az igazi csemege. A zsírban van a legnagyobb tápérték. A zsírhoz kell a legtöbb só és fűszer.

Zsír új gondolat: mi lenne, ha a folyadékbevitel kérdését onnan indítanánk, hogy olyasmit tálalunk, ami önmagában is elég vizet tartalmaz.

A továbbgondoláshoz érdemes a kóla-hamburger féle párosokat végigfuttatni.


A sommelier érdekképviselettel még egyeztetünk. Egy sör mellett.

 

A válasz

2011.08.15. 06:56 elmenyforras

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)


Ez az életerős asszony számomra a megújulás, a nehéz helyzetekben való megoldás találás, a gondokon való felülkerekedés lapja. Ha valamiben elbizonytalanodom, gyakran Hozzá fordulok. Ma megmutatom, hogyan teszem. Ha velem haladsz, a következő nehéz napodon már neked is segítségedre lesz…

 

Az özvegyasszonnyal találkozni kell ahhoz, hogy megtapasztalhasd az emberi érzelmek iránti érzékenységét, megláthasd határozottsága mögött rejlő finom szelídségét, megérezd életbölcs, mégis üde humorát. A lénye varázslatos, a személye értékes, ezért érdemes elmenni hozzá – még akkor is, ha egy csettintésnyinél tovább tart az út.

A használd a hangfájlt az utazáshoz. Ha szükséged van rá, bármikor leállíthatod vagy újraindíthatod a lejátszást.


A legjobb onnan indulni, ahol éppen vagy. Csak egy kis képzelőerőre van szükséged és néhány mély lélegzetvételre, hogy megteljen a tüdőd levegővel. Mert mikor az özvegyasszonyhoz készülsz, ahogy újabb és újabb adag levegőt lélegzel be, egyre könnyebb és könnyebb lesz a tested – míg végül lebegően könnyűvé alakul.

Hunyd le a szemed és lélegezz mélyeket. Belégzés és kiengedés, be és ki…

Figyeld, ahogy a lélegzésed által egyre könnyedebbé, felszabadultabbá válsz. Be és ki, be, ki…

Mind könnyedebb vagy és lassan, finoman a felemelkedsz.

Vedd észre, mennyire más minden felülről! A hely, ahonnan indultál és a körülötte levő dolgok is. Mások a színek, a fények, az árnyékok. Talán szívesen elidőznél így, de eszedbe jut: menned kell, várnak rád.

Indulj hát!

Néhány lélegzetvétellel emelkedj még magasabbra, fel, a levegőbe. Lélegezz, be és ki, be, ki…

Már magasan vagy.

Pillants körbe, aztán repülj abba az irányba, ahol a legtöbb zöldet látod.

Alattad a táj, és te abban a tempóban haladsz, ahogy számodra a legkellemesebb. Az út maga is öröm. Élvezd a bőrödön a levegőt, éld meg, amint szinte úszol a kék égen.

Hamarosan közelebb érsz, ahhoz a helyhez, ami távolról talán csak egy zöld foltnak tűnt. Most már jól látod. Kirajzolódnak a részletek, és könnyűszerrel megtalálod azt a kis ösvényt, amit kerestél. Itt néhány kilégzéssel csökkentve a magasságodat puhán leszállhatsz, hogy gyalogosan haladj tovább. Lélegezz be és sóhajts: belégzés és sóhaj, be és ki, be, ki …

Indulj el az úton. Az ösvény egy magas kerítéshez visz. Nem látsz keresztül rajta, de a kerítés maga is érdekes. Tapintsd meg, érzed ujjaiddal az anyagát, figyeld meg a mintázatát. Ismerősnek tűnik. Belülről, a mellkasod felől érzed, hogy hamarosan odaérsz egy kapuhoz, melyen keresztül bejutsz a kertbe, a kerítés mögé. Haladj a kerítés mentén és meg fogod találni a kaput…

Itt is van. Éppen olyan, mint vártad. Nyisd ki, lépj be rajta, és halkan csukd be magad mögött.

Máris szereted ezt a kertet. Jó érzések kerítenek hatalmukba: megnyugvás, otthonosság érzés. Mintha haza érkeztél volna. És valóban. Mindig szívesen látott vendég vagy itt.

A növények dúsak és jó az illatuk. Látod rajtuk a gondos kezek nyomát, ahogy azt is: itt szabadon nőhetnek, a kertészük inkább csak segíti a kibontakozásukat, mintsem irányítaná vagy szabályozná. Minden növény azt kapja meg ebben a kertben, amire szüksége van.

Ahogy beljebb haladsz, meglátod őt, az özvegyasszonyt. A fűzfa alatti a padon ül. Fekete ruhájához képest váratlanul fiatal az arca, sudár termetéhez képest meglepően bölcs és nyugodt a pillantása. Örül neked. Már várt rád és most szeretettel fogad, régi ismerősként üdvözöl. Megnyugszol és feloldódsz a társaságában. Biztonságban érzed magad.

Ülj le mellé! Élvezd a kert látványát, illatait, hangjait.

Ez az asszony tudja mi foglalkoztat téged, világos számára, miért jöttél. Mégis: türelmesen végighallgat. Van rád ideje és figyelme.

Mondd el, mit szeretnél. Figyeld közben az arcát. Ő szeret téged, és a legjobbat akarja neked. Elfogadja, ha hibáztál, örül annak, amit jól csináltál. Feltétel nélkül szeret, a te érdekedben cselekszik, érted érez felelősséget, amikor kérdez.

Halld meg a kérdését, mert fontos megértened és pontosan válaszolnod rá. Vele lehetsz őszinte, hisz jobban ismer, pontosabban ért, mélyrehatóbban lát, mint te önmagadat.

A kérdésében ott van a válasz, amit keresel.

Maradj itt vele a kertben, amíg jólesik. Kívül vagy most a hétköznapokból, akár hosszan is időzhetsz. Csak akkor indulj vissza, amikor örömmel teszed.

Akkor köszönj el, menj a kapuhoz, lépj ki rajta és finoman csukd be magad után.

Előtted az ösvény. Menj végig rajta odáig, ahol földre szálltál. Milyen más a út visszafelé! Talán te is más vagy? Másként érzel, mást gondolsz valamiről?

Néhány lélegzetvétellel megkönnyebbítve magad emelkedj a levegőbe: be és ki, be, ki… Egyre könnyedebb vagy. Be és ki… felemelkedsz.

Repülj vissza oda, ahonnan elindultál.

Suhan alattad a táj, élvezd a látványt, a levegő frissességét! Hamarosan meglátod a helyet, ami felett körülnéztél induláskor. Ha kedved van, most elidőzhetsz kicsit a színek, a fények, az árnyékok szemlélésével.

Aztán néhány kilégzéssel puhán ereszkedj le. Belégzés és kifújás, be és ki, be, ki… Visszaérkeztél. Jó megjönni, jó itt lenni. Megtudtad, amit kellett.

A találkozás emléke veled van. Ő visszavár, és te most már mindig megtalálod a hozzá vezető utat. Bármikor odamehetsz, amikor szükségét érzed. Bárhol is vagy, megtalálod őt. Csak néhány lélegzetvétellel megkönnyítve magadat fel kell emelkedned, körülnézned a magasból, és legnagyobb zöld felé indulnod. A levegőből lepillantva bármikor könnyedén rábukkansz az ösvényre, a kertkapu mindig nyitva lesz számodra, ő pedig ott lesz a kertben.

Szeretettel fogad, és te mindig számíthatsz rá…

 

Hinta-palinta – Nincs több hiszti!

2011.08.14. 17:17 zelkabaktay

HÁT(TÉR)KÉP – Amit szem előtt vesztünk, de ott van a hátunk mögött

A vércukor-hintáról gondolkoztunk és ott tartottunk, hogyan lehet elejét venni a kétségbeesett édességvágynak?

De elejét kell-e venni egyáltalán , ha egyszer az „édesgetés” olyan jó kis állapotot teremt testi-lelki szinten egyaránt?

A vércukor-hinta kicselezésére a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnik, ha a mélypont elérése előtt még idejében visszafelé lendítjük a hintát, azaz óránként nyomunk magunkba is és a gyerekünkbe is egy-egy adag cukrot. Akkor aztán tréfa, jókedv, derű és kacagás lesz az élet!

Csakhogy ezt a kézenfekvő megoldást sajnos nagyon-nagyon sok idővel ezelőtt kellett volna bevezetni, hogy ma működőképes legyen. Ha evolúciós múltunkban elegendő cukor állt volna rendelkezésünkre ahhoz, hogy éber óráinkban folyamatosan nektárt szopogassunk és édes mézecskén éldegéljünk, akkor (ha ki nem pusztultunk volna már réges rég) genetikai állományunk révén bizonyára ennek megfelelően összerakott testet örökölnénk ma.

Mivel azonban akkoriban másként volt, a mi fránya hasnyálmirigyünk manapság komoly korlátokkal bír. Ha el akarjuk kerülni a cukorbetegséget, egyéb anyagcsere-zavarokat és az elhízás szövődményeit, akkor más megoldás után kell néznünk.

Mi volna, ha mondjuk egyszerűen elkerülnénk ezt az egész hinta-dolgot jó messziről? Eleve bele se szállnánk… Ez jó ötletnek tűnik.

Némileg megnehezíti a velünk született édesség preferencia, és az a tény, hogy ha egy teljes héten át meg is álljuk, hogy édességet együnk (vagy etessünk a gyerekünkkel), a nyolcadik nap reggelén elfogyasztott túrós batyutól vagy kakaós csigától ugyanúgy beleng a vércukor-hinta.

Némileg megkönnyíti a dolgot, hogy ha egy teljes héten át édesség evéssel kezdtük is a napot, a nyolcadik nap reggelén akkor is elkerülhetjük a hinta bemozdulását egy jó kis tojás-rántottás reggelivel.

Azért jó, ha megérted a rendszer logikáját, ha látod a szemléletet, mert egyrészt kiveheted a gyerekedet, a családtagjaidat vagy saját magadat ebből a hullámzásból, másrészt elkerülheted, hogy beinduljon a hinta mozgása.

Amikor épp szülői működésed és táplálkozás-tudatosságod csúcsán vagy, akkor az a jó, ha a felismered a mi magyar nyelvünk bölcsességét, mely a cukros ételeket desszertnek hívja, és az ilyen rövidláncú szénhidrátokkal teli kajákat csak akkor engeded saját magad és szeretteid emésztőrendszerébe, amikor vannak már benne hosszabb láncú szénhidrátok, meg fehérjék, meg zsírok is. Ez két szempontból is előnyös. Egyrészt a vércukor szint emelkedés (és emiatt később a süllyedés) nem olyan drasztikus, másrészt a teli gyomorba jóval kevesebb édesség fér, mint az üres-éhesbe – és emiatt a vércukor szint emelkedés (és később a süllyedés) nem olyan drasztikus. :-)

Amikor ennél gyarlóbb-emberibb módon működsz (és ennek igenis szabad megtörténnie, de erről a felelőtlenségről majd később írok), akkor használd a következő szubrutint:

Ha a gyerek nyűgös, sír, hisztizik, indokolatlanul érzékeny, dühös, türelmetlen vagy amit szokásosan tenni szokott, akkor gyorsan pörgesd vissza fejben, mit és mikor evett utoljára, s a cselekvési tervedet ennek megfelelően formáld. Ha kiderül, hogy a vércukor-hintában csücsül, előbb szedd ki belőle, nézd meg mi változik, s ha még mindig hisztis, csak akkor vidd terápiára.

Első hallásra úgy tűnhet, a táplálkozásnak semmi köze sincs a pszichológiához, pedig sok „hisztis gyerek” tényleg csak azért nehezen kezelhető, mert ott csücsül szegény a vércukor-hintában.

A fő-fő pszichológia a dologban az, hogy teljesen más egy olyan gyerekkel együtt élni, aki azért viselkedik idegesítően, mert aktuálisan egy komoly testi diszkomfort érzést él át, mint egy olyannal, aki csak simán, ok nélkül idegesítő. Ráadásul – ha az alapot sikerül rendbe tenni – elkerülhetsz egy sor kellemetlen szituációt, és a gyerekről is leveszed azt a terhet, hogy ő „rossz”. Hiszen nem is az. A benne zajló fiziológiás változások mellett teljesen érthető a viselkedése.

És van még egy szempont, ami miatt célszerű megelőzni az ilyen „jeleneteket”. A gyerekek könnyen rátanulnak arra, melyik viselkedésük eredményes. Még akkor is, ha eredetileg egy fiziológiás folyamat volt az alap: ha kitanulom, hogy egy jó hangos bőgéssel az akaratom szerint tudom mozgatni a nagyokat, akkor olyankor is megéri majd nagyot bőgnöm, ha testileg jól vagyok, csak éppen nagyon akarok valamit…

 

Terasz

2011.08.14. 07:07 miklosbaktay

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett


Kriszta: Andris üdvözöl.

Csilla: Köszi, én is őt.

Laci: Én is!

Kriszta: Reggel mondta a taxiban.

Csilla: De jó, hová mentetek?

Kriszta: Dolgozni. Fél órával korábban kelek, hogy vele taxizhassak. Öt perccel előbb lemegyek a pékségbe. Mire leér, várjuk. A taxi meg én. Ott majszoljuk a péksüteményt a hátsó ülésen. Stikában.

Csilla: Sokat dolgozik?

Laci: Nálad többet aligha…

Csilla: Miért, hol dolgozom én sokat?


Laci: Tegnap mondtad, 72 órát húztál le egyben.

Csilla: De nem egy helyen.

Kriszta: Tudod, hétvégén versenyeken ügyel. Csíptél ki magadnak valami nyurga pasit?

Csilla: Jaj, azok még kölykök. A menedzsereik jók lennének, de inkább csak a tűzoltókkal vagyok…

Laci: Kemény legények…

Kriszta: Andris tegnap előtt tegnap jött haza, hajnali kettőkor, tegnap nagyon sietett, úgyhogy tizenegykor már hazaszólt, hogy mindjárt indul.

Csilla: És ő volt az a pasi, aki éjfélkor befeküdt melléd.

Kriszta: Viszont van már lánynevünk is. Reggel beszéltük a taxiban. Borbála…

Laci összerándul.

 


Kriszta
: …bocs, Bori, illetve Bogi, Boglárka. Na, Boglárka.

Laci: Jól van, semmi baj, miattam lehet Bori is.

Kriszta: Miattam is lehetne akár Anasztázia is, csak már lenne…

Csilla: Az évfolyamból még csak Boriéknak van babájuk…

Laci újra összerándul.

Kriszta: És Botondéknak…

Csilla összerándul.

Laci: Ez mikori hír?

Kriszta: Nem is tudom, honnan vettem.

Csilla pirul.

Laci: Talán azt hallottad, hogy az esküvőt tervezik. Igen, együtt beszéltük, biztosan azért, mert jön a baba.

Kriszta: Én azt mondtam, azért, mert már négy éve együtt vannak.

Csilla: Öt!

Laci: Akkor négy volt. Ennyi is maradt. Szakítottak.

Kriszta: Nem mondod?

Csilla szeme csillogni kezd.

Laci: Ági egy új pasival kavar. Csak úgy hívja, a dán. Botond szerint konkrétan azért, mert dán. Ennyi.

Kriszta: Hallod, Csilla! És Botond?

Csilla: Hallom. De ha reggel Andrissal mész dolgozni, nyolcra meg épphogy beestél ide, akkor te is sokat dolgozol.

Laci: Ti négy éve vagytok együtt Andrissal, ugye?

Kriszta: Ahogy vesszük. Fizetek.

 

Szerencse?

2011.08.14. 06:56 elmenyforras

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Nálunk a vasárnap a viráglocsolásé, a növények gondozásáé és a kapcsolatápolásáé. Vasárnap külön figyelmet szentelünk azoknak a dolgoknak, melyek egész héten megszépítik a napjainkat. Hogy ennek mi köze egy fátylas nőalakhoz, aki bőségszaruból pénzt hint és vörös rózsákat szór? Mindjárt meglátod!

A magyar panaszkodós nemzet. Gyakran akkor is siránkoznak emberek, amikor örvendezniük lehetne. „Jaj, nem is tudod milyen nagy gondban vagyok, teljesen ellepték a hangyák a teraszt” – mondja frissen épült hűvösvölgyi házáról egy fiatalasszony. „Annyira hideg van Hamburgban, el sem tudom képzelni, hogy fogom kibírni ott egy évig”– panaszkodik az egyetemista, aki egy éves ösztöndíjat kapott. „Szörnyű lassú itt az ügyintézés, hogyan fogok így odaérni a következő tárgyalásomra?” – méltatlankodik az üzletember Audi kabriója átvételekor az autószalonban. És valóban: mindhármuk arcán látszik az elkeseredettség, a kétségbeesés, a zaklatott nyugtalanság.

Azért akadnak ellenpéldák, még ha kicsit keresgélni kell is őket. „Olyan szerencsés vagyok a férjemmel, rengeteget dolgozik, mégis mindig megpróbál hazaérni fürdetésre” – mondja egy nyolc hónapos kisfiú anyukája. „Hál’ Istennek, egészségesek vagyunk mindannyian, és a menyem is igyekszik beleszokni a családba” – mosolyog régi ismerősére a buszon egy szatmári néni. „Annyira jó, hogy végül az összes fontos vizsgám sikerült!” – örvendezik a főiskolás, akit két vizsgáztató is visszahívott javítani.
Ők tényleg úgy érzik: dolgaik jól haladnak, életük megfelelő irányba alakul, szerencsés emberek.

Mondd, te hány olyan dolgot tudsz felsorolni egy hétre visszamenőleg, melyben észrevetted a saját szerencsédet? Most vasárnap van, elég hétfőig visszamenned gondolatban. Mik voltak ezek?

És ha úgy igazán, alaposan belegondolsz, vajon találsz-e legalább még egyszer annyi eseményt, helyzetet, kapcsolatot, körülményt, amely távolabbról nézve, nagyobb perspektívában szemlélve szintén szerencsésnek mutat? Nézd meg ezeket is gondolatban.

Talán mesterkéltnek tűnik elsőre, de ha sorra észreveszed az apró kis örömöket, sok helyzetben meglátod a szerencsés körülményeket, észleled és közvetíted a jó történéseket, akkor a derűd és a nyitottságod további pozitívumokat is bevonz az életedbe. Van abban jó, ha süt a Nap, de abban is, ha esik az eső. Aki észreveszi, tud neki örülni. Aki nem látja, nem éli át a jót.

Egy öreg barátnőm anyagilag nagyon nehéz körülmények között él, és krónikus betegsége is évek óta kínozza. Az elmúlt két évben elvesztette a férjét és idős édesanyját, felnőtt lánya pedig a munkája miatt tőle távoli városba költözött. Ez az asszony mégis mindig mosolyogva és derűs pillantással üdvözli azokat, akikkel találkozik. Mikor megkérdeztem tőle, hogyan is van ez, azt felelte: „Tudod, lányom, a síró embert senki sem szereti.”

Ezt én úgy fordítanám át neked:

„Jusson eszedbe, hogy az emberek és a Szerencse egyaránt a mosolygó embert szeretik.”

Mosolyogj minél többet, és a Szerencse gyakori vendég lesz nálad :-)

 

Erőmező

2011.08.13. 07:07 miklosbaktay

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

Azt hiszem, mindenképpen magyaros az, amit paprikával megszórt dinsztelt hagymára szórunk aztán jó tűznél főzni kezdünk. Ha hús, akkor pörkölt, ha tészta, akkor slambuc, ha zöldség, akkor lecsó, ha hal…

Azt hiszem, az lehet a titka, hogy a hagyma illóolaja, a zsiradék és a paprika olyan emulziót képez, ami rátelepszik a falatok kérgére, belsejük pedig ennek védelmében puhul. Sajátos egyensúlyi rendszer.

Cili tyúk is a csibék sajátos erőmezőjében mozog. Nyakaska már nyurgult, hosszú lábain előre szalad, Barbi pedig még mindig a szárnya alatt csipog. A többi öt pedig ötfelé. Ha Cili nevelőnő lenne, megbolondulna.

Cili jó kotlós. Járja a maga útját, megmutatja, hol érdemes csipegetni, hagyja Nyakaskát és bevárja Barbit, ha nagyon sír. Tanítja őket ágon ülni, leszállni. Szó nélkül. Úgy, hogy ágra ül, majd leszáll.

A gyerekekkel többnyire nevelők vannak. A Cili parodizálni akarná az ember-szülőket, akkor folyton kiabálna: Ne szaladj előre! Ne ülj a szoknyámon! Ülj fel az ágra! Szállj le az ágról. Ezt csípd ki magadnak! Itt kaparj!

Mivel a kicsi gyerekek is mindent meg akarnak kóstolni, akár csibék a habszivacsot, mivel veszélyes helyekre járnak, akár Nyakaska a szomszéd bukszusánál, ahol macska lapul, a nevelők folyton tiltják őket.

A gyerekek pedig úgy gondolják, a világ olyan, hogy többnyire azt kell válaszolni, nem, nemszabad, necsináld, engeddel, hagydbékén. Így esnek – abban a korban, amikor felderítenék a világot – hirtelen dackorszakba.

 

Persze, mondhatná erre Frász néni, a kiscsirkék más arányban élnek túl, mint az ember gyerekek. Hétből hét – mondhatjuk eddig. A körülményeken múlik. Miklós és Péter Pál esténként a kert sarkaiba járnak pisilni, jó a nyest ellen.

Sokszor belőlünk is kijön Frász néni. Segítenénk Cilinek, sápadozunk, ahogy Lili leng a szilvafán és Péter Pál bucskázik a függőágyban. Aztán azt gondoljuk, ez lesz rajtuk az a pörkölt kéreg, ami megóvja őket.

Érdekes, hogy a sok magyaros étel neve alig utal összetartozásukra. Ahogy a mi hozzáállásunkat is nevelési módszernek nevezik, pedig éppen az a poén, hogy eszünk ágában sincs nevelni. Csak együtt lenni a gyerekekkel.

Nevelés az, amikor a nevelő saját viselkedését elrejtve szavakkal irányít.
Jelszava: azt a gyerekeknek még nem szabad. Inni, dohányozni, bizniszezni és a többit – mindazt, amit a megélhetésünk vagy meghaltatásunk ügyében teszünk.

 

Értékek tegnap és holnap

2011.08.13. 06:56 elmenyforras

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Bár a nyitott tenyérben érméket látsz a mélység felett, azt javaslom, hagyjuk ma azt, mennyi van a bankszámládon, felejtsük el egy kicsit a jövedelmi viszonyaidat és a vagyonodat. Lényegesek ezek, de a jelentőségük úgyis nap mint nap ott van a tudatodban: irányítja a cselekedeteidet, hatással van a gondolataidra, sőt, nagy eséllyel az érzelmeidet is befolyásolja.

Vannak neked olyan értékeid is, melyeket ritkábban veszel a kezedbe, kevesebbet gondolsz rájuk – annak ellenére, hogy fontosabbak számodra, mint az anyagiak. Igen, arra hívlak ma, hogy az erényeidről, érdemeidről, életed becses dolgairól gondolkodj.

Ahogy a fény értékére akkor csodálkozunk rá, amikor hirtelen sötétben találjuk magunkat, úgy az életünk becses dolgait is gyakran akkor vesszük észre, amikor valami változik velük kapcsolatban.

Ezért arra kérlek, menjünk vissza gondolatban az öt évvel ezelőtti önmagadhoz. Segíthet, ha tovább olvasod a szöveget, vagy az is, ha elindítod a fájl lejátszását és egyszerűen becsukod a szemed.

(A space billentyű lenyomásával bármikor megállíthatod/újraindíthatod a szöveget.)

 

Vegyél néhány mély lélegzetet. Be, ki, be, ki, be, ki…
Indulj vissza gondolatban ahhoz az önmagadhoz, aki öt évvel ezelőtt voltál. Talán az segít képbe kerülni, ha visszaemlékszel, hol éltél akkor, milyen volt a szoba, ahol reggelente ébredtél. De az is jó, ha felidézed, hol volt akkoriban a munkahelyed, milyen hangok, fények, színek vettek ott körül nap mint nap.

Ha megvan az öt évvel ezelőtti önmagad, keress egy olyan helyzetet az emlékeid között, melyben egy számodra fontos érték – amit te őrizni, óvni akartál – megkérdőjeleződött.

Kik voltak a helyzet szereplői? Mi volt a szituáció? Hogyan érezted magad benne?
Ha a legkifejezőbb képet akarnád megtalálni erről a helyzetről, mi volna az?

Engedd, hogy jöjjenek és menjenek tudatodban az emlékek, és hagyd, hogy az az egy, a leginkább jellemző, kirajzolódjon. Hirtelen, szinte villanásszerűen, vagy lassan, fokozatosan.

Milyenek a kép színei? Milyenek benne a fények? Nézd meg a környezetet, a szereplőket, ismerd fel az arcukon, testtartásukon az érzelmi állapotukat.
Figyelj a hangokra is! Ki szólal meg? Mit mond? Milyen hatást kelt ez?

Ha alaposan körülnéztél, itt az ideje, hogy az akkori magadra figyelj.

Előbb csak arra, milyen a hajad, az öltözéked, a lábbelid? Aztán lassan befelé is: a testtartásodra, az izmaid tónusára, a hőérzetedre.
Végül – a testi emlékek felidézése után – figyelj az öt évvel ezelőtti önmagad érzéseire, gondolataira, vágyaira. Milyen szándék van benned? Mit szeretnél? Mire mondasz igent? Vajon meg tudod-e majd valósítani, ami megfogalmazódik benned?

Amellett az értéked mellett, ami veszélybe került, keress még három másikat, melyek öt éve fontosak voltak neked.

Öt évvel ezelőtti erényeid, érdemeid, az akkori életed becses dolgai közül emelj ki három lényegeset. Ha megvan, gyere vissza a jelenbe, ide, ahol most vagy.

Rövid ideig – két-három nyugodt be- és kilégzés erejéig – tekints rá az egykor megkérdőjelezett értékre. Be, ki, be, ki, be, ki…

Mi a helyzet most? Hogyan jutottál el a jelenlegi helyzethez? Mire vagy belőle büszke? Mit tennél másként? Milyen lehetőségeid vannak a jövőre nézve?

S vajon miként vagy most a másik három érdemmel, erénnyel, becses dologgal? Fontosak még? Vagy a jelenben másik hármat választanál? Ha igen, melyek ezek? Hogy óvod őket, mit teszel – vagy nem teszel – annak érdekében, hogy megmaradjanak?

Mit gondolsz, öt év múlva hogyan viszonyulsz majd hozzájuk? Akarod még akkor is megtartani őket? Vagy szeretnél addigra valami más, jelentősebb értéket magadénak tudni? Ha igen, mi volna az?

Most gondolatban nézd meg az utat, ami az öt év múlva elképzelt jövődhöz vezet. Mennyit és mit látsz belőle? Vannak-e világos pontok? Hol, melyek? Látsz-e sötét foltokat? Melyik szakaszon? Kanyarok, emelkedők, lejtők?

Képzelj el egy igazi utat! Nézd meg milyen a talaja, mi szegélyezi, milyen ívet ír le?
Képzeld el azt is, milyen érzés haladni rajta. Milyen tempót választanál? Mennyire éreznéd közben jól magad? Ha kell, változtathatsz bármiben.
Alakítsd úgy az utad, hogy vonzó legyen számodra, örömöt jelentsen járnod rajta.

Amikor készen vagy, fogj egy tarisznyát, tedd bele a most fontos értékeket, nézz előre, a távolba – arrafelé, ahol öt év múlva tartani szeretnél – és gondolatban tegyél néhány lépést ezen az úton, amit elképzeltél.

Figyeld meg, milyen érzés! Tapogasd meg a tarisznyádat, barátkoztasd magad azzal, amire készülsz. Ha jó, ha rendben való, akár lassan el is indulhatsz.

Útravalóként annyit még: olyan utat alkoss magadnak, olyan környezetben és olyan tarisznyával a válladon, mely örömet, derűt, jó érzéseket, elégedettséget hoz számodra – így minden méternek örülhetsz, minden kilométerért hálát adhatsz majd.

 

***

Hinta-palinta - Már megint hiszti?

2011.08.12. 17:17 zelkabaktay

HÁT(TÉR)KÉP – Amit szem előtt vesztünk, de ott van a hátunk mögött

A testi állapotok és az érzelmek összefüggéséről kicsit gondolkoztunk már. Ideje másik szemszögből is megnézni a dolgot, mert minél pontosabb képünk van, annál nagyobb eséllyel alakítjuk kedvünk szerint a kedvünket.

Néha az élményt követi a testi reakció – ilyen például az, amikor megpillantjuk a szerelmünket, és rögvest felgyorsul a pulzusunk és a légzésünk –, de az is gyakran előfordul, hogy valamilyen testi változás van erős befolyással a viselkedésünkre, közérzetünkre, hangulatunkra.

A táplálkozás kiváló példa arra, hogyan okozhatnak teljesen természetes fiziológiás folyamatok furcsa viselkedést vagy nehezen érthető érzelmi reakciókat. Nemcsak gyerekeknél, hanem nálunk, felnőtteknél is!

Amikor a szülők arra panaszkodnak, hogy a gyerekük nyűgös, nehezen kezelhető, néha furcsán fölpörög, ritkán gondolnak bele, hogy ezekkel a felszíni reakciókkal vajon milyen belső, testi történések járnak együtt? Az meg még ritkábban jut eszükbe, hogy esetleg valamilyen testi változás lehet a gyerek viselkedésének oka.

Azért érdekes ez, mert a szülőséget általában úgy kezdjük, hogy a síró kisbabánkat megetetjük vagy megitatjuk vagy tisztába tesszük… – szóval a gyerek viselkedéséből könnyen és lazán eszünkbe jut, hogy valami testi diszkomfort érzés lehet a bőgés mögött.

Sőt, amikor a gyerekünk beteg, akkor is teljesen elfogadhatónak tartjuk, ha morcosabb, követelőzőbb vagy másként viselkedik, mint általában.

De a hétköznapok normál menetében elvárnánk azt, hogy a gyerek is normálisan viselkedjen. Kedvesen, együttműködően, korának megfelelő érzelmi szinten, stb.

Aztán ehelyett a testvérek szobája felől egyszer csak valami visító-nyávogó hang jön. Vagy a gyerek akaratosan, sírósan, netán hisztisen viselkedik, pedig az előző öt perc történései ezt egyáltalán nem indokolják. Vagy váratlanul rohangálni, ugrabugrálni kezd.

A legtöbbször arra derül fény, hogy ezek mögött a nehezen viselhető és kezelhető furcsaságok mögött a vércukor-hintának nevezett fiziológiás jelenség áll  (még inkább mozog).

De hogyan kerülünk bele a vércukor-hintába? Egyáltalán mi ez?

Amikor cukorral édesített ételeket vagy finomított szénhidrátokat eszünk, a bennük található rövidláncú szénhidrátok már a szánkban elkezdenek fölszívódni, s pillanatok alatt a keringésbe kerülve megemelik a vércukorszintet. A cukor puszta jelenléte viszont még nem elegendő ahhoz, hogy a testünk energiát kapjon. Ahhoz, hogy a cukor a vérből az agyba, a szívbe, az izmokhoz és a többi szervhez jusson, inzulinra van szükség.

Az inzulin a hasnyálmirigy által termelt anyag, amely a szervezet visszacsatolása alapján termelődik. Amikor megemelkedik a vércukorszint, némi kis késéssel, nagyjából a cukor szintjének megfelelő mértékben inzulint állít elő a hasnyálmirigy, és azt ki is löki a vérbe. Az inzulin hozzákapcsolódik a vérben lévő cukorhoz, a keringésből kiviszi a testbe.

Ilyenkor észlelhető a cukor felpörgető hatása: a gyerek jókedvű, rohangál, teli van energiával, kedves, mosolygós, együttműködő.

Pontosan ez az a hatás, amiért „édesgetni” szokták egymást az emberek.

Gondolj csak bele, ki és milyen helyzetben kínált téged legutóbb édességgel? Vagy idézd fel, kinek és milyen helyzetben kínáltál te magad cukortartalmú ételt/italt?

Csakhogy az inzulin hatására a megemelkedett vércukorszint sajnos nem a normál szintre megy vissza. Ó, pedig milyen szép volna úgy a világ! Akkor tényleg nyugodtan bármikor édesgethetnénk egymást.

Sajnos, amikor hirtelen nagyobb mennyiségű cukor kerül a vérbe, a hasnyálmirigy fokozott inzulintermeléssel reagál, s ez a hirtelen vérbe áramló inzulin a normál szintnél jóval alacsonyabbra viszi a vércukor szintet. Minél inkább hirtelen és minél nagyobb mennyiségben kerül be a cukor, annál nagyobbat zuhan a vércukorszint az inzulin túltermelés következtében.

Sajnos nagyjából egy jó óránk van csak ilyen jól felcukrozva, mert aztán leérünk a mélypontra.

A szervezet az alacsonyra lezuhant vércukorszintet vészhelyzetként éli meg, s a vészhelyzetre vészreakciókat ad. Nem szép tőle, de ez van.

Az agynak nem napjában kétszer kell sok cukor, hanem folyamatosan. Feltéve, hogy nem napjában kétszer várunk el tőle rendes működést.

A cukor-mínusz következtében nyugtalanság, ingerültség, dühkitörés, türelmetlenség, hiszti  – és persze édesség utáni vágy jelentkezik. A mélypontot a cukor elfogyasztását követő másfél-két óra múlva érjük el.

Mivel a gyerekek előszeretettel fogyasztanak édes ételeket és cukrozott italokat, gyakran megfigyelhető náluk ez a hullámzás: hatására a kicsik hisztissé, nehezen kezelhetővé válnak.

Ezért fordul elő gyakran, hogy bár a boltba indulás előtt a szülők otthon még megetetik a gyerekeket, de mire végigérnek a hatalmas bevásárlóközponton, és mindent a kocsiba gyűjtenek, ami kell (és azt is, ami nem), addigra a kasszánál a kicsi óriási hisztit rendez a csokiért, cukorkáért, rágóért.

 

Megjegyzem, a legtöbb hisztiző kisgyerek nem tudja, hogy azért követeli az édességet, mert leesett a vércukorszintje és gyorsan pótlásra van szüksége. Viszont a legtöbb gyereknek van arról pozitív élménye, hogy édesség evés után sokkal jobban érzi magát. És aki épp rosszul van és szeretne jobban lenni, az követeli azt, amiről a teste már tudja, hogy segít…

Hogyan lehet elejét venni az ilyen kétségbeesett édességvágynak?

Vasárnap ezt is megírom :-)

 

Macskareklám

2011.08.12. 07:07 miklosbaktay

TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból

A tálalás egyik értelme bizonyára annak feledtetése, miből is készült az étel. A tálalás másik értelme bizonyára annak kihangsúlyozása, miből is készült az étel. A vendéglátó így mutathatja meg, hogy biztonsággal fogyaszthatnak nála.

Előbbire a hortobágyi húsos palacsinta a klasszikus példa, utóbbira a grillcsirkét választanám. A tálalásnak most az az értelme foglalkoztat, ami feledteti majd, hogy Gyöngyi tyúkunkból készült az étel.

Mondhatnánk, Gyöngyi tyúkunk van a fazékban, a tálban, a tányérban.  Egyelőre azonban azon vagyunk, hogyan tálaljuk Gyöngyi tyúkunk sorsát a gyerekeknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Gyöngyi tyúk macska lenne.

Kinek jut eszébe a mi kultúrkörünkben, hogy egy öreg, kövér, mihaszna macska tálalását tálalja?! Pedig hát Gyöngyi tyúknak ugyanaz a funkciója nálunk, mint a cicáknak: elfedni a gyerekek előtt, hol is járnak.

Gyöngyi tyúkot azért fogjuk feltálalni, mert lényegében különbözik a cicáktól és a kutyáktól.

Azért javasoljuk, hogy legyen a gyerekeknek saját cicájuk vagy kutyájuk, mert velük tanulják meg a feltétlen szeretetet és a gondoskodást.

Azért javasoljuk, hogy a gyerekeknek cicájuk vagy kutyájuk legyen, mert olyan szerencsés a végső életkoruk.

Amikor a gyerek már képes elfogadni egy cicát vagy kutyust, abban a korban van, hogy éppen vele együtt nő fel és kedvenc pusztulása hozza el a felnőttség élményét.

 

Ha valahol a tejfogak elvesztése idején kaphat a gyerek egy cicust, vagy kutyust, azzal olyan élményvilágot adunk ezzel neki, amely messze többet ér a fáradozásnál.

Persze könnyű azonnal elszúrni a dolgot olyan sugalmazásokkal, mint „Ha nem viszed le pisilni, irány a menhely!”  „Ezzel is csak én fogok kínlódni!”  „Na, kíváncsi vagyok, akkor is így oda leszel-e érte, amikor…”

A dolog éppen arról szól, ha elfogadjuk a cicust, elfogadjuk gyermekünket. Ha vele örülünk, ő is örül. Ha segítünk gondoskodni, megkapja a gondoskodás élményét. A cicussal több élmény adunk, mint amennyit mi magunk adni tudunk.

A képeken látható hat szépség valójában  Zsuzsa barátunk frissen született 6 kismacskája. Elvihetők egyben vagy darabonként, egy zsák búza és/vagy kukorica az áruk…


Gyöngyi tyúk sztrájkol. Egyetlen tojást sem láttunk tőle az utóbbi időben. Elhízott. Elkezdtük a sugalmazásokat: Gyöngyi tyúk már a húsát növeszti. Hamarosan kikelnek Saci csibéi, őket már meg kell védeni Gyöngyi rigolyáitól.

Gyöngyi tyúkot úgy fogjuk feltálalni, hogy bizonyítsuk vele, milyen jó élményvilágot választottunk. Van benne valami ős-természetes. Levest főzünk belőle, mint a régi öregek. Töltelékkel.

Ó, Gyöngyink!

 

Huszonegy szó

2011.08.12. 06:56 elmenyforras

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Egy olyan férfivel volt találkozóm tegnap, aki minden vagyonát elvesztette: kocsiját, lakását, két cégét, bankszámláit. Az ő története kapcsán ismét rádöbbentem: azt hiszem, velem ilyesmi nem történhet meg. Eszembe sem jut, hogy engem is sújthat szerencsétlenség. Van valami ősbizalmam a világ felé, irreális hitem az igazságban. Hogy ha nem mászok túl magasra, ha használok köteleket és más biztonsági felszereléseket, ha hozzáértő és megbízható társasággal vágok neki kockázatos utaknak – ha egyáltalán nekivágok –, akkor nem eshetek veszélyesen nagyot. Pedig igen! Hiába is rejtegetem magam elől, velem is megtörténhet. A szerencsétlenség nem azokat sújtja, akik megérdemlik. Akkor büntetés volna a neve. A szerencsétlenség bárkit utolérhet. Engem is, téged is…

Balsors, kedvezőtlen fordulat, negatív esemény. Akkor is jön, ha nem számítunk rá. Változásra kényszerít, átrendezi az értékrendünket, megerőszakolja az életünket. Utána sosem lesz már olyan, mint előtte volt. A kérdés az: mi marad meg? Mi erős ahhoz eléggé, hogy ne sodorja el az ár?

Hosszú évtizedek óta látom: az ember egyedül erőtlen. A legnemesebb lélek, a legcsillogóbb elme, a legalkotóbb szellem is igényli a társaságot, szeretné érzelmeit, gondolatait, alkotásait megosztani valakivel. A pozitív időszakokban is fontos számunkra, hogy legyen, aki észleli az életünket, aki tanúja a létünknek, aki jelen van a világunkban, de fokozottan így van ez a szerencsétlen, nehéz helyzetek idején.

Gondold csak meg:
Te kivel osztod meg az örömeidet? Kinek adsz bepillantást a számodra fontos dolgokba? Kinek van kulcsa hozzád?
És ki az, akinek az örömeiben osztozol? Ki enged bepillantanod a számára fontos dolgokba? Kinek a belső világához van kulcs a kezedben?

Ha egyszer a te életedben történik szerencsétlenség, ha a te életed erőszakolja meg egy negatív esemény, vajon kit tudhatnál magad mellett? Melléd állna-e az, akivel az örömökben osztozol? Ott lenne-e valaki, aki neked mutatja meg a fontos értékeit?

S van-e még valaki rajtuk kívül, akit szeretnél magad mellett tudni? Ki ő?

Nézd végig gondolatban, mit tehetsz ezekért az emberi kapcsolataidért? Miképpen alakíthatod őket úgy, hogy jöjjön akármilyen balsors, érjen benneteket bárminemű szerencsétlenség, ott lehessetek egymás számára, és a változás söprő hulláma ne ingathassa meg a kapcsolatotok alapjait.

Nagy ebben a felelősséged minden időben. A nehézségekben és a szép napokban egyaránt. Szánj időt a számodra fontos személyekre: hívd fel őket egyszer egy héten, igyál meg velük egy kávét vagy teát egyszer egy hónapban, hívd el őket az otthonodba minden évszakban legalább egyszer. Az idő gyorsan repül, és sok a tennivalód, tudom. De ez csak tíz perc hetente, csak egy óra havonta, csak egy délután negyedévente. És ők fontosak neked. Te is fontos vagy nekik. Keresd őket, ápold velük a jó viszonyt, hogy amikor majd úgy alakul, megmutathassátok egymásnak, hol nyílik, melyik kő mögött virít a gyógyító virág.

Elsőként az is megjárja, ha egyszerűen küldesz nekik egy e-mailt vagy sms-t: elmeséled egy apró örömödet és megkérdezed, hogy vannak. Megteheted akár most azonnal. A péntek éppen jó nap erre. Pont tökéletes. És most úgyis ott ülsz a gépnél.

Csak annyit tégy, hogy megnyitod a postafiókodat vagy előveszed a mobilodat és elkezded írni: "Kedves XY…" . A többi 19 szó már magáról jönni fog.

 

UI: Ha van kedved, írd meg, nálad mi lett az a többi 19  szó. Lehet itt valaki, akinek segítesz vele:-)


Az enyém:

Drága Lulu!
Tegnap a MOMban jártam, isteni Zacher tortát ettem. Eszembe jutottál róla. Mi van veled? Összefuthatnánk jövő szerdán.
Puszi: MZ/X


 

Régi öregek

2011.08.11. 07:07 miklosbaktay

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?

Ha jól megnézzük, a multik az almára alapozzák a gyümölcsléket. Száz százalék gyümölcs, tizede ribizli, a többi alma. Tanulhatunk tőlük, mert tényleg nagyon jó hordozó az alma. Lekvároknál, dzsemeknél és jameknál is bejön ez az arány.

A kertünkben is nagyjából hasonló az arány. Igaz, az idén az almafák egy kicsit túlvállalták magukat, potyog az éretlen alma. Sebaj, főzésre megpuhul, cukorral megédesül. Tanulunk mi a multiktól…

A roskadozó fákról néha vágunk egy-egy ágat a nyulaknak. Lerágják a levelét, még a kérgét is, egészen fehérre rágják, mint a csontváz, úgy világít, de az éretlen almák ott fityegnek rajta. Próbáltuk felvágni az almát, úgy sem kell nekik.

Majd meg kell nézni a multik nyúltápját, mert abban is biztosan minden benne van, amit az ipar nem tud velünk megetetni. A kutyáknál már kitapasztaltuk, hogy igaz az elmélet, miszerint az ürülékünk miatt szerződött mellénk az ősük.

A régi öregek persze ezt mind tudták. Bódy bácsi, gyerekkori suszter szomszédunk még Bogár kutyája kíséretében ment a kert végébe nagydolgára. Bogár még a papírt is feleslegessé tett. Mennyi Szabad Népet megspórolt!

Amikor költözködtünk, azzal vidítottuk magunkat, mennyi mindent tudtak a régi öregek. Ha egy konnektor jó helyen volt, a régi öregek tudták, hová kell tenni. Amikor találtunk helyet a dupla hűtőnek, a régi öregek beosztását dicsértük.

Ha egy szekrénynek szűk volt a forduló, a régi öregek tudták, mekkora bútort kell készíteni. Pedig Feri a nyolcvanas években épített a házat, a két kezével. Olyan forró napon falazott, hogy az apja vízzel locsolta a hátát. A régi öregek még tudtak valamit.

Meg is fizetjük drágán, hogy elfeledtük a régi öregek bölcsességét. Lilink nemrég például vett zöldborsó főzelék alapot. Zacskóban. Minden volt benne, csak borsó és tej kellett hozzá. A többi – például liszt, cukor, só – ott volt a zacskóban…

Zelkával mostanában úgy teszünk, mint a régi öregek. Esténként olvasgatunk. Összetétel avagy ingredients a mi breviáriumunk. Így csodáljuk, mennyit keresnek azok, akik ellesik a régi öregek titkait.

Azon is törjük a fejünket, miért tették olyan fontos mesehőssé a régi öregek a nyulat.

Kővári Barna Lajos, a nyúlfalu ura cáfolja a mesenyulak lélekrajzát.

Lélektani hiteles leírás szerint nagy dobbantásokkal riogatja a többieket.

Meglehet, suta mozgásukkal a kicsi gyerekre hasonlítanak. Főleg pedig abban, hogy mindent azonnal a szájukba vesznek.

Ez volt megtévesztő az almahéjjal is. Bedobtuk nekik, rácsaptak, aztán otthagyták…

 

 

 

Érintetlenség

2011.08.11. 06:56 elmenyforras


ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)


A mai mélázás rendhagyó lesz. Egy történetet mesélek el. Régóta jár hozzám egy fiatalember. Komoly belső küzdelmeket vív, mert szereti a feleségét, nagyon erősen kötődik hozzá, ugyanakkor egyre erősebben él meg bizonyos hiányokat, és egy másik lány után vágyódik…

Tamás, elmondása szerint, számos extra képességgel bír: látja az emberek színét, kiszagolja a lelki és testi változásaikat. Zsigeri szintű empátiájától sokat szenved: egy-egy erősebb belső élménynél gyakran kiabálva vonaglik, mert az érzékletei olyan hevesek és viharosak, hogy fájdalmat okoznak neki. Ami azonban leginkább megnehezíti az életét az, hogy rendkívül erős érintési szükséglete van. Nagyjából az átlagemberek folyadékszükségletéhez mérhető.

Ha nem kapja meg a napi „érintés adagját”, olyasmi testi tünetei keletkeznek, mint egy szomjazó embernek. Előbb diffúz nyugtalanság, aztán koncentrációs zavarok, majd egyre erősebb beszűkültség. Végül – ahogy a szomjazó akár egy pocsolyára is ráveti magát – Tamásban annyira erőssé válik a vágy, hogy akár üzlettársai vagy férfi barátai megérintésével, de igyekszik csillapítani. Alapjában persze női érintésre vágyik, de a helyzet erre gyakran alkalmatlan. Képzelheted, milyen furcsállva reagálnak azok a tárgyalópartnerek vagy üzletfelek, akiknek Tamás kezét, karját, vállát fogdossa. Szokatlan ez még akkor is, ha ezek az érintések cseppet sem erotikusak.

A másik gondot az jelenti, hogy Tamás az erotikus kapcsolataiban egyáltalán nem gyengéd, sőt. Durvaságra, erőszakosságra, kemény érintésekre érez vágyat. A feleségétől, aki kedveskedést, cirógatásokat, finom egymáshoz-éréseket kívánna, éppen ezen a szálon kezdett távolodni. Együttléteik alkalmával vagy Tamás fékezi magát nehezen és szenvedve, vagy felesége él át fájdalmakat és szerez egy-egy erősebb szorítástól kék-zöld foltokat.

Egyszerű megoldásnak tűnhet a válás, Tamás azonban – valamilyen titokzatos okból – újabb meg újabb elszánások és változatos különválási kísérletek után végül mindig feleségével marad.

Évek óta rendszeresen megkeres. Sok dolgokban eredményesen sikerült együtt dolgoznunk, legutóbb éppen a sötétségtől való félelmével küzdött meg. De járt már a múltjában homályos arcú, gondoskodó nők között egy nagy víz alatti búra alatt, ahol telepátiával kommunikáltak (ő Atlantisznak nevezte el), és utazott a saját jövőjébe, beszélgetni ötven éves önmagával, tanácsokat nyerni a jelene formálásához.

Ennyi idő és találkozás után tegnap este volt egy újabb olyan alkalom, amely friss szempontokat hozott Tamás érintés-viszonyához.

Az anyjáról beszélgettünk, akivel már régóta megszakította a kapcsolatot, és – csak úgy mellesleg – feljött egy emlék Tamás születése körüli időből. Kiderült: koraszülött volt. Nagyon kicsi súllyal és pocsék paraméterekkel jött világra. Az élete első két hónapját egy inkubátorban töltötte bekötözött végtagokkal (mert a bőre sem volt megfelelően fejlett), miközben az édesanyja életéért egy másik kórházi osztályon küzdöttek. Tamás és ő nem találkoztak. Csak két hónap után érinthették meg egymást.
Később sem alakult ki közöttük igazi kötődés, testük mélyéből jövő érzelmi kapcsolat. Bár az asszony legjobb tudása szerint igyekezett megfelelni anyai szerepének, a reakciói mindig is fejben dőltek el: mérlegelésen és nem beleérzésen alapultak.

Az érintések, melyeket Tamás élete első hónapjaiban kapott, csupán az ápolónők rutinmozdulatai voltak, és bizony gyakran fájdalmat okoztak. Mégis, legalább tudósították arról, hogy nincs a világban egyedül.

A világrajövetel körüli pozitív élmények bevésődését kisfia születésekor élte át Tamás, több mint huszonöt évvel azután, mint ahogyan kellett volna. Újszülött fiát még meztelenül, egy lepedőbe takarva a kezébe adták, és egy teljes órán át nála hagyták.
Az akkori érintések hatása máig meghatározó. Tamás és a kisfia észlelik egymás hangulatait, testi állapotait, érzelmi változásait.

És ki volt még jelen ebben a döntő, testi kötődést kiváltó élményben? Tamás felesége. Tamás nemcsak kisfiával simult össze a születés utáni imprintáló pillanatokban, hanem az asszonnyal is. Az anyával, aki a gyereket világra hozta. Vele tapasztalta meg azt, amit a saját születésekor, a saját anyjával nem állt módjában. Hogyan is hagyná el őt?

– Tamás, ki tud róla, hogy az élete első két hónapját inkubátorban töltötte?
– A mostani életemből senki.
– A felesége?
– Nem.
– A barátai?
– Ők sem.
– A szerelme?
– Nem. De elmondom neki.
– Én sem tudtam. Hány éve is ismerjük egymást?
– Nem jutott eszembe mondani. Nem gondoltam, hogy ez fontos lehet. Most hülyeségnek tűnik… Vajon miért?
– Talán annyira szerette volna, hogy ne legyen fontos. Talán félt szembesülni vele…

Gondolom, nincs szükséged magyarázatra az értelmezéshez. Esetleg még egyetlen apró tényre. Tamás – nagyjából egy órával azután, hogy elköszöntünk egymástól – sms-t küldött a lányról, akivel annyira hasonlónak érezte magát, és akivel úgy egymásra találtak az érintések világában, ahogy a feleségével sosem: „Az gáz, hogy Ő hét és fél hónapra született és öt hétig volt inkubátorban? Ugyanolyan bolondot választottam, mint én… Csók, Tamás”.

Az útravalóm számodra ma csupán egyetlen kérdés:

Tudatában vagy-e annak, hogyan indultál ebbe az életedbe, és miként befolyásol most ez az indulás?

 

HAJLÉKONY HAJLÉK 2.

2011.08.10. 17:17 zelkabaktay

  Részletek a Hajbeszéd c. könyvből –

Elöljáróban:

A Hajbeszéd könyvvel jóval nagyobb célt tűztem mi, mint a haj kommunikációs és pszichológiai szerepéről összegyűjtött kutatási- és ismeretanyag átadását. Azt szeretném elérni, hogy akik a könyvet olvassák, élményt szerezve, saját tapasztalataik révén tanulják meg jól beszélni és érteni a Hajbeszéd nyelvét. A könyvből ezért itt csakis olyan részleteket idézek, amelyek élményt adnak, saját tapasztaláshoz segítenek hozzá.
Ha megcsinálod a feladatokat, olyan belátásokhoz jutsz, amik pontosan ehhez szükségesek.

Ha csupán olvasod a bejegyzéseket, remélem, jól szórakozol majd.


Ha legjobb szándékod ellenére még mindig halogatod a paróka üzletes kalandot, mégis szeretnél valamit átélni az élményből, amit egy teljesen új hajviselet hozna számodra, akkor most itt az alkalom. A fantáziád és én segítünk benne.


„…1.b. feladat

Képzeld el, milyen frizurát választanál a paróka kollekcióból, ha az volna a feladat, hogy „keress egy hajat, amilyen a sajátod sosem volt, és biztosan nem is lesz”.

Az instrukció elég nyitott, válogathatsz olyan hajak között, amik vonzók és előnyösek számodra, de – ha elég kíváncsi vagy vagány vagy – felölthetsz olyat is, amilyet nagyon nem szívesen hordanál, vagy ami kifejezetten idegen, távoli tőled.

Kérlek, a lehető legrészletesebben képzelj el egy olyan frizurát, ami megfelel az instrukciónak. Nézd meg gondolatban (és később írd is fel magadnak) mik a haj főbb paraméterei. Milyen a színe, az állaga, a tartása? Milyen a szálak hossza, vastagsága, sűrűsége? Milyen maga a frizura? Mekkora a tömege? Mit enged látni és mit takar el? Milyen mozdulatra hogyan viselkedik ez az elképzelt haj? Hol érnél hozzá a kezeddel és hogyan? Mit jelezne egy ilyen mozdulat? Milyen érzés volna? Kinek tetszene? Akinek nem tetszene, mit nem szeretne benne? Írd föl mindazt, ami erről a hajról az eszedbe jut, és csak azután olvass tovább!

Ha olyan parókát választottál a szalonban vagy a képzelet-játékban, ami előnyös, fokozza a vonzerődet és segíti a pozitív megítélésedet, úgy jártál el, ahogy legtöbbünk teszi, amikor először ilyen feladatot kap.
 

Ha belemenős voltál, és valami idétlen-furi hajat tettél a sajátodra, rontva a saját megjelenésedet, akkor már az első élményből extra nyereségekhez juthattál. A megoldásod merész és kifejezetten rendhagyó.

Miért?

A napi életünk során arra törekszünk, hogy a környezetünkben jó benyomást keltsünk, rokonszenves, vonzó, szerethető, tisztességes, megbízható, vagy egyéb pozitív jelzővel leírható embernek tartsanak bennünket.

Ennek jegyében a saját hajviseletünket illetően kifejezetten fontos számunkra, hogy hajunk a megjelenésünkhöz, mindennapi működésünkhöz lehető legtöbb pozitívumot adja hozzá.

Amikor olyan parókát választasz magadnak, ami nem áll jól, esetleg kifejezetten előnytelen számodra, s ebben figyelgeted, mi történik, hova mozdít, hogyan hat rád, az sokkal közelebb visz a saját hajad személyes előnyeinek és értékeinek felismeréséhez…”


Hamarosan az is kiderül, miért van így.

 

Péterek

2011.08.10. 07:07 miklosbaktay

SZÖRP RICE – Meglepetések helyett kulisszatitkok

Könyveink írásakor az egyik legnagyobb feladat a névadás. Valódi helyzeteket modellező történeteink szereplőiről döbbenetesen sokat elmond a nevük. Ennek egyik oka, hogy bizonyos mozzanatokat igenis nevekhez kötünk. El sem tudunk képzelni például egy Máriát egy Kata helyében.

Magánéletünkben van azonban egy név, amely kősziklaként áll: Péter.

Az én második keresztnevem Péter. Gyakran el is szoktam játszani azzal, hogy Péterként mutatkozom be olyan helyen, ahol nem szándékozom hosszasan maradni.
A fiunk: Péter Pál. Péter a szikla, Pál a hit.
A keresztapja: Peter.
A lányunkat is Peter tartotta a keresztvíz alá. Bajor barátom. Münchenben él.
Egyik legjobb közös magyar barátunk is Péter. Kölcsönösen segítjük egymást jó tanáccsal.
Péternek hívják továbbá az urat, aki a lakásunkat újította fel.

Kezdjük a tanácsadó Péter barátunkkal. Azt mondta, adjuk ki a Szeretők könyvünket németül is. Lelkesen fogadtuk az ötletét. Elvégre német szakot is végeztem, ideje a sok kutyakönyv, pszichológiai szakcikk és világmegváltó filozófiai mű után saját magunkat is lefordítanom. Hamarosan rájöttünk azonban, hogy értelmetlen dolog fordítani. Maradjunk csak a neveknél. Ugyanúgy él egy német Maria mint egy magyar Mária? Egy magyar Kata azt teszi, mint egy német Kat… micsoda? Kati, Kathy, Kate? Katherine?

Ez önmagában is elegendő lenne, de természetesen vannak még sokkal mélyebb különbségek is. Amikor Münchenben már elkoptatott szófordulat volt a frusztráció, sőt, Frust-ként rövidítették, akkor itthoni szerkesztőnk még kiakadt rajta, mondván, a szakzsargonnak is van határa. Nálunk másképpen és más pszichológiai tudás szivárog át a köznyelvbe és a közbeszédbe.

Péter barátunk ötletét továbbfejlesztettük: egyszerűbb megírnom a Szeretők könyvet németül. Másnap megszavaztunk nekem két hét családi ösztöndíjat és lefoglaltuk a repülőjegyet Münchenbe, ahol Peter barátom házában van egy kis vendéglakás. Két szoba, fürdő, ilyesmi. Örömmel fogadtak, full programmal, igencsak meglepődtek, amikor kiderült, tartom a napi húszezer leütéses penzumot. Azaz reggel nyolctól este hatig a gépnél ültem. Azért egy iciri-picirit (Maus ein bischen) meg is könnyebbült az én Peter barátom, mert már két hónapja készült az ő nagy bálványa koncertjére és csak két jegye volt. Szóval nagy kínban toporgott, megkérje-e a feleségét, maradjon otthon, vagy ő maga engedje át nekem a jegyét. Minderről én semmit sem tudtam. Szerencsére ügyesen csinálta. Csak úgy mellékesen megemlítette, Wolfgang Ambrus koncert is lesz. Mondtam, ja. Azután élénken érdeklődtem, valami meccs iránt. Este azért még rákerestem a neten, de nem találtam meg a fickót, mert rosszul emlékeztem a nevére. Igazából Wolfgang Ambros.

Másnap aztán Peter barátom összeszedte a bátorságát és bejelentette, estére elmennek a koncertjére. Most már látszott ám, mekkora esemény ez nekik. A szabadkozásukból kiderült, jegyeket már a meghirdetéskor sem lehetett kapni, elkeltek a celebek közt, pult alatt. Peter barátom az öccse, Werner révén tudott szerezni, aki nagy sztár a bajoroknál. Hát ez a Wolfgang Ambros is nagyon nagy sztár, azt lehet mondani, az osztrák Cseh Tamás. Egyidősek, egyszerre indultak, egyivásúak. Talán Wolfgang Ambros kevésbé a vodkát preferálja. Ennyi a különbség, a mennyiség is nagyjából hasonló. Szóval ment az én Peter barátom, hogy találkozzon az ő bálványával. Mert az öcsi még azt is megszervezte, hogy koncert után megisznak együtt valamit. Ezért is volt olyan kínban az én barátom, mert ugye ő nyüstölte az öcsit, hogy szerezzen nekem jegyet, jegy nem volt, erre elmondta, jó, akkor átengedi neki a sajátját, erre az öcsi kibökte, milyen meglepetést tervez.

Na, szerencsére kimaradtam a dologból, szépen otthon sörözgettem a nagyfiúval, amikor megjöttek a barátaim. Alig múlt tizenegy. Mi van?

– Wolfgang Ambruot elvitték a rendőrök – jelentette be síri hangon az én Peter barátom.

– Tessééék?

– Beszólt egy ügyvédnek, erre letartóztatták – erősítette meg a feleség.

Lassan kiderült: rendesen véget ért a koncert. Wolfgang Ambros kiment az udvarra egy kicsit szellőzködni – a művészbejárón. Ami egyben vészkijárat is. Ott beszélgetett a barátaimmal, amikor megjelent egy alak, s közölte, este 11 után tilos az udvaron tartózkodni és a vészkijáratot nyitva tartani. Wolfgang Ambros az órájára nézett és látta, három perccel múlt tizenegy. Nevetni kezdett. Próbálta egy tréfával elütni a dolgot, hátha közben felismeri az alak. Ám az alak ezt nagyon zokon vette. Szitkozódva elrohant és néhány perc múlva egy rendőrjárőrrel tért vissza. Három Polizist köszöntötte nagy tisztelettel Wolfgang Ambrost.

Ha itthonról írnám a történetet, olyasmi illene ide, hogy Cseh Tamás mondjuk Kolozsvárott, nem, Pécsett… Kassán… Szerencsére nem kell áttennem, úgyhogy hagyom is. Majd mindjárt kiderül, mennyire képtelenség.

Elég az hozzá, a rendőrök kérték Wolfgang Ambrost és barátait, fáradnának be az épületbe és lennének szívesek aláírni a jegyzőkönyvet, miszerint 23 óra 12 perckor még az udvaron tartózkodtak és a vészkijárat is nyitott állapotban volt. El is indultak befelé, de Wolfgang Ambros beszólt annak az alaknak. Azt mondta neki, Wichser. Ha Cseh Tamással mesélném a történetet, köcsög lenne a beszólás, de ez nem biztos. Ez a Wichser tulajdonképpen csak németül mondható magyarul is. Olyasmit jelent, rejszoló. Mert ugye a cipőt, csizmát suvickolják. Vakszolják. Viasszal, fókazsírral. És közben olyasmi mozdulatokat tesznek, mint a férfiak önkielégítéskor. Kezdetben a kiskatonák röhögtek egymáson, ha rajtakapták a másikat, kérdezték, na mi van, suvickolod…

Szóval ez a Wichser a mi köcsögünkhöz képest egy finom bók. Az alak azonban közölte a rendőrökkel, hogy ez sértés, kéri a tettes őrizetbe vételét, mert fennáll annak a veszélye, hogy kivonja magát az eljárás alól. És a rendőrök sajnálkozva azt mondták az ünnepelt sztárnak, hogy bizony ők is hallották a sértést. Bekísérték. Csak másnap reggel engedték szabadon óvadék ellenében.

Őszintén szólva én csak másnap fogtam fel mi történt, amikor a délutáni lap is lehozta a sztorit. Annyiban megörültem neki, hogy nem én voltam ott, meg annyiban is, hogy most már jól el tudom mondani, miért kellett németül is megírni azt a könyvet.

Amikor hazajöttem, mindjárt ki is próbáltam a történet magyarázó erejét Péteren, a lakásfelújító szakemberen. Ő ugyanis megkérdezte, miért voltam Münchenben. Elmondtam, milyen fontos a nyelvi közeg és milyen lényegiek a kulturális különbségek. Ugyanaz a mondanivaló egészen másképpen jön át. Például itt ez a történet a helyi Cseh Tamással.

Péter nagyot nézett. Azután odavitt a motorjához. Kis piros robogó, csúnyán összetörve.

– Tegnap történt. A házbéli kölykök felmásztak rá és eldöntötték.

– Sejtem kik voltak.

Olyan gyerekek, akik közül szinte biztosan egyiket sem hívták Péternek. A lányok között viszont hasonló bizonyossággal akadt Dzsennifer vagy Eszmeralda.

El is csodálkoztam, amikor kiderült, Péter rendőrt hívott.

– Először a papával próbáltam egyezkedni, de ő azt mondta, ha baja lett volna a gyerekeknek, már nem is élnék.

– Erre számítottam – válaszoltam és abban bíztam, sikerül hamar túladni a lakáson.

– Én meg rendőrt hívtam. Ki is jöttek. Egy néni még tanúskodni is hajlandó volt.

– Elképesztő! – vágtam rá csodálattal.

– Akkor aztán az a nagy kövér apuci lerendezte a dolgot. Azt mondta a néninek: „ha meg mersz szólalni, vén kurva, elvágom a torkod”. Erre a néni nem tett vallomást, a rendőrök pedig elvonultak.

– De hát hallották! – vetettem fel a magam balek módján.

– Igen. Azt mondták, ha a néni akar, tehet feljelentést, de erre a csávó megint beszólt, hogy akkor elvágja a torkát.

Ide tartozik még, méghozzá szorosan, hogy azért egyszer mégiscsak elmentem meccsre Münchenben. Méghozzá nap közben. Peter barátom nagyfia játszott a középiskolás kupa döntőjében. Egy elit gimnázium csapatában. Az ellenfél olyasmi, mint a mi szakmunkásképzőnk. Dehogy bonyolódok bele, hogy elmagyarázzam. Lényeg: az egyik csapat csupa német, a másik csupa török, arab, szerb és egyéb náció, de nyelvük német. Döbbenetes élmény volt, ahogy az idegen kinézetűek németül beszélve küzdöttek a németek ellen. Mint kívülálló mindkét csapat szenvedését átéltem. A németek kínlódtak, mert ugye nagyon vigyázniuk kellett, hogy a társadalmilag, vagyonilag, és még ezer módon alattuk állókat meg ne sértsék. A vendégmunkások gyerekei pedig attól óvakodtak, hogy különbözőségüknek bármely jelét adják. Elképesztő szabályok alakultak ki, melyeket ilyen vegytisztán most először láttam működni.

Mindenesetre a Szeretők könyv német változatában már olyan fejezetcímeket adunk, amelyek kifejezik a nevek esetlegességét. Például a TABU alcíme: Der Fall von Theresa, Albert, Bertha und Ursula. Milyen képtelen magyar fordítás lenne: Teri, Attila, Bernadett és Ursula esete. Bezzeg a Péter, az jól fordul…

 

Szaftos ropogós

2011.08.09. 17:17 zelkabaktay

NAPOS OLDAL– fények és remények egyérzelműen

A mi kertünkben olyan a szilva, hogy friss reggeli fényekben a legjobb összeszedni.

Éjszaka kenyérkosárnyi potyog mostanában, s ébredés után a mozgás is jól esik.

A Galiba lépteitől és a tyúkok csőrétől érintetlen, hamvas hullott szilvaszemek a nyulak maradéka mellé kerülnek.

Persze mostanában már cselesek vagyunk, s kifogunk a nyulakon! A roskadozó almaágról, amit Miklós vág nekik csemegéül, előbb gyorsan lekapkodjuk a gyümölcsöt, s csak aztán adjuk a leveles ágat a kifutójukba.

A nyúlvárost megjárt zöld almákat eddig a komposztálóba lapátoltam, a fehérre rágott almaágakat meg hátravittem a fűrészbakhoz, hogy Miklós kötegelhesse őket. Jól jönnek bográcsoláshoz, szalonnasütéshez vagy esti hangulatfénynek.

A frissen vágott ágról leszedett almák a hétvége találmányai, s egy szomszédba átnyúló nagy-nagy ágat fűrészeltünk, erről szedtük le őket először.

Mennyivel nagyobb öröm az almákat egy jó nagy fazékban összefűzni és a reggel kerített szilvával megbolondítani!

„A mi kertünkben olyan a szilva
minden szem meg van puszilva
Éjjel, amikor kúsznak az árnyak
egymásra hajolnak az ágak…”

Főztünk már belőle dzsemet, a legszebb szemeket lefagyasztottuk szilvás gombócba, és most itt ez az almás csodafőzet, aminek még a tetőtérbe is felkúszik az illata, s lecsalja a gyerekeket egy kis kóstolásra!

Miklós reggeli ábrándozásának gyümölcseként olyan finomságra vágyik, amelynek belseje szaftos, külseje illatos-ropogós.

Javasolja, süssek az egyik acéledényben, s félidőben fordítsam át az egész miskulanciát, úgy a ropogósra sült alja majd felülre kerül.

És legyen körben teljesen lezárva a tészta, az oldala is – szól még utánam a konyhába fordultamban.

Bevallom, sunnyogok. Anyósom erre mondaná válaszként: "Egen". Azután tenne a maga feje szerint.

Na igen. Acéledény helyett a kerek tortaformákat veszem elő. Mindkettőt, mert a szilvás alma igencsak kiadós mennyiség lett. Közben kicsit izgulok és nagyon bizakodom, mert ez a sütő felülről nyomja a forróságot.

Anyósom kipróbált-bevált pite tésztája 30-20-10-es szabvány szerint készül. Ennek most a dupláját veszem, hogy mindkét formába jusson elég belőle: 60 dkg liszt, 40 dkg vaj, 20 dkg porcukor. Ehelyett inkább mézre szavazok!

Ahogy kezdem gyúrni eszembe jut: kell bele tojás is! Dupla adagba éppen kettő.

Mindkét kezem csupa tészta, szerencsére arra jár Otti. A házi tojásoknál óvatosságra szoktunk, így a tojást előbb egy kistányérba üti, s onnan adja a masszához, aztán a másikkal teszi ugyanezt. Máris látszik a tésztán a változás: gyönyörűséges sárga lesz a színe, és pillanatok alatt összeáll. A masszát hűteni kell, ez szent szabály!

Közben a költözéskor elrakott nyújtófa is előkerül végre! A hűtőben pihent tésztát felnégyelem, aztán az első darabból a tortaformánál körben jó három centivel nagyobb lapot nyújtok. Izgalmas pillanat, sikerül-e a sodrófára feltekert vékony tésztát épen a helyére tenni!

A széleket egyenletesen a forma oldalára simítom – ezt már tényleg Miklós kedve szerint –, aztán megszórom egy kis morzsával a tésztát. Jöhet a következő!

A két tortaforma éppen felveszi a nagy fazéknyi szilvás-almás finomságot. Az egyiket megszórom őrölt fahéjjal is – izgalmasabb, ha sokfélék az ízek.

Az utolsó két lappal gondosan letakarom a tortaformákba simított gyümölcsöt, a széleket pedig alaposan körbenyomkodom, hogy biztosan belül maradjon a töltelék. A tetejét villával megböködöm, egy tojással megkenem, s megy is az első az előmelegített sütőbe.

Fél óra alatt megsül és a széle gyönyörűen leválik a formáról.

Néhány ügyes vágás, egy sor bravúros emelés, és máris az asztalra kerül hat szelet szaftos szilvás alma ropogós pitében.

Éppen olyanra sikerült, ahogy Miklós megálmodta.


Így merül feledésbe sunnyogásom az acéledény körül, s mire a tányérok kiürülnek, a második adag is éppen megsül.

Csodás az illata!

 

 

Közös

2011.08.09. 07:07 miklosbaktay


TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból


A rántottában és a rétesben az a közös, hogy mindkettő a konyhához való viszony alapvető megváltozását hozza, ha végre először sikerül.

A réteshez kifejezett énfeladás kell.

A gyúrás még csak-csak.

De az összedolgozás!

Az összedolgozás az jelenti: senkivel sem dolgozol össze, hanem szépen ütöd-vágod a tésztát valami olyan tudatállapotban, amit aktív-éber hipnózisként használnak komoly lelki változások előidézésére.


 

 

 

Amikor becsengetett a szomszéd – húzzunk hálót a nyulak fölé, mert valami hatalmas ragadozó madár jár erre –, köszönettel vettük tanácsát, mely megváltoztatta a nyulainkhoz való viszonyunkat.

Azt gondoljuk, a hatalmas ragadozó madár bizonyára sas, legalábbis sólyom.

Akkor pedig megtiszteltetés, ha egy nyúllal megnyújtjuk fajának jelenlétét.

Ennyit tehetünk a nagyokért. Önzetlenül.

Kevés esélyünk van arra, hogy lássuk a sast, amint elrabolja egyik nyulunkat.

Mégis: van valami felemelő abban, ahogy elképzeljük a ribilliót, van valami megtisztelő abban, hogy éppen nálunk csap le.

 

 

Ilyesmit érezhet az a lány, aki az aznapi koncerten megkapja Rod Stewart híres kis meghívó céduláját.

Ilyesmit érezhet a vendég gitáros, akinek Keith Richards átadja a leadet.

Jó dolog meghajolni a nagyság előtt.

Ilyen a rétesért feladni magunkat arra a fél órára, amíg összedolgozzuk a tésztát.

Aki gyúr, ismeri ezt az érzést.

Harc a géppel. Az ellipszis géppel vagy a súlyzópaddal.

Aki géppel gyúr tésztát, nem ismeri ezt az érzést.

Aki géppel gyúr, annak művelet az összedolgozás.


Örökre rejtve marad előtte a rétes másik nagy közös titka a rántottával: kétszer annyi zsír kell mindkettőbe, mint amennyit a legmerészebb kezdő beletenne.

 

Állandóság

2011.08.09. 06:56 elmenyforras

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Tegnap egy olyan házaspárral találkoztam, ahol a férj és feleség több, mint egy évtizede nem értek egymáshoz, és ettől nemcsak ők ketten szenvednek, hanem egyre inkább a gyerekeik is. Hogy bírták ki mégis, mi működtette az együttélésüket?

Belemerülhetnénk abba, te hogyan vagy az érintéssel, de ezt egy másik kép kapcsán szeretném majd megtenni, úgyhogy most egyszerűen csak hagylak róla egyedül gondolkodni – amennyiben ezt akarod.

De ha inkább velem tartanál, akkor másfajta irányba viszlek. Azt kérdezem tőled: Mi az a dolog az életedben, ami a múltadban is jelen volt, most is megvan, és szeretnéd, hogy a jövőben is veled legyen?

Ha van kedved, hunyd le a szemed és haladj a hangom után. Ha úgy esik jobban, akkor egyszerűen csak olvass tovább.

Mi az a dolog az életedben, ami a múltadban is jelen volt, most is megvan, és szeretnéd, hogy a jövőben is veled legyen?

A válasz keresésekor érdemes az emlékeid között kezdeni a kutatást. Csak engedd sorjázni a képeket, haladj képzeletben az életed fonalán, és próbáld illeszteni a felbukkanó emléknyomokat a jelen élményeivel és a jövőbeli vágyaiddal, álmaiddal.

Már régóta veled van, és szeretnéd, hogy ez így is maradjon. Mi ez valójában? Mi az életedben az állandóság megtestesítője? Talán egy érték, talán egy kapcsolat, talán egy szokás vagy viselkedésmód – valami olyan, amit szeretsz, amihez ragaszkodsz, ami hozzád fűződik.

Lélegezz lassan.

Ahogy újra és újra beszívod majd kiengeded a levegőt, hívj elő újabb és újabb képeket. Nyugodtan, de ritmusosan.

Lélegezz, vizsgáld meg, ami felbukkan, majd engedd el.

Aztán fogj újat a következő belégzéssel, és engedd el, ahogy kiengeded a levegőt.

Belégzés. Múlt. Kép. Kilégzés. Kép el.
Belégzés. Jelen. Kép. Kilégzés. Kép el.
Belégzés. Jövő. Kép. Kilégzés. Kép el.

Lélegezz be és ki, amíg csak kell.

Addig, míg végül megállapodsz egynél, amíg végül megáll a képek mozgása. Van időd megvárni, míg végül ugyanaz bukkan fel múltban, jelenben és jövőben…


Most megvan. Az origó. A tengely, ami körül mozogsz. A szál, amelyre felfűződik az életed. Ez nagyon te vagy.

Nézd meg, aztán finoman nyisd ki a szemed és nézz rá újra a képre.

Látni fogod benne az életed fix pontját. Eddig is ott volt, de most látod meg. Már tudod mi az. Tudod, mi a képed, és hogyan van rajta a lapon.

Amikor este lefekszel és behunyod a szemed, vetítsd ki magadnak, egy pillanatra nézd meg újra és adj hálát érte, hogy létezik.

Legyen mindig veled!

***

Reflektorfény

2011.08.08. 17:17 zelkabaktay

HÁT(TÉR)KÉP – Amit szem előtt vesztünk, de ott van a hátunk mögött

 

 

Az áldozatok olyan rossz élményektől szenvednek, amint a magyar nyelvben traumának hívunk. Még pontosabban attól, hogy a traumatikus élmény emléke fókuszban marad, jelen van a napi életükben, s leköti a figyelmüket, elvonja az érzelmi energiáikat, akadályozza az új örömöket. A múltba rögzíti őket,  meggátolva azt, hogy a jelenben éljenek.

Mintha lenne egy állandóan ismétlődő jelenet a színpadon, amit erős reflektorfénnyel világítanak meg.

Hogyan tudnánk követni darabot, ha – miközben a cselekmény a félhomályos részeken tovább halad – a reflektorfényben újra és újra ugyanaz a jelenet játszódna le?

Vajon meg mennyit nyernénk, ha – bár a színpad egyik részén lejátszódna újra és újra ugyanaz a jelenet – sikerülne lekapcsolnunk a reflektort? És hogyan hatna az, ha netán sikerülne a reflektort a folyton ismétlődő jelenetről átirányítani a jelenbéli cselekmény történéseire? És ha mindemellett még valahogy el tudnánk sötétíteni a színpad nem-szeretem részét! Mondjuk valami jó kis fekete függönnyel. Vagy esetleg sikerülne rávenni a szereplőket, hogy végre hagyják abba annak az átok jelenetnek az ismételgetését…

Ami biztos: valamit tenni kell, de nagyon.

Az emberi elme/lélek úgy működik, hogy csak ritka alkalmakkor és/vagy nagyon speciális eszközökkel tudjuk levenni a fényt arról a bizonyos jelenetről. Biztos van rá ötleted, miképp tehető ez meg, és nyilván azt is pontosan látod, hogy ezek az eszközök – legyenek akár társadalmilag kívánatosak, akár károsnak ítélek– csak átmeneti megoldást hoznak, aztán az a fránya reflektor megint felkapcsolódik. Ha végleg sikerül sötétet csinálni, az egyben az egész darab végét is jelenti. A célunk viszont egészen más, mint a vaksötét: élvezni akarjuk az előadást!

Ezért nézzük inkább azt a megoldást, amikor a rossz jelenetről az aktuális cselekményre irányítjuk a fényt! Ez sokkal inkább tarthatónak tűnik, de van néhány kritérium ahhoz, hogy működjön. Egyrészt elég fontos, hogy legyen aktuális cselekmény, azaz történjen valami a színpadon, méghozzá olyan dolog, amire érdekes és érdemes odafigyelni. Ha nincs ilyen történés, a figyelmünk reflektora könnyen visszamozdul oda, ahol a mozgás van, hiszen a perifériás látásunk elsősorban a változásokra érzékeny. Ahogy a mozgás odavonzza a tekintetünket, úgy vonzza a mozgalmas cselekvés a reflektorfényt.
Másrészt azt is jó elérni, hogy az aktuális cselekmény lehetőleg a színpad más részein folyjon, legalábbis kezdetben. Különben – ha az új jelenet szereplői arra szaladgálnak, ahol a nem-szeretem rész cselekménye folyik – az újba belelátszik a régi. Sőt, ha a régi jelenet eseménydúsabb, mint az új, úgy amikor az új jelenet szereplője továbbszalad, a reflektorfény lemarad róla és megint megtapad a nem-szeretem részen.

Van viszont egy jó hírem:
Ha elég ügyesen rendezünk ahhoz, hogy az új jelenet cselekménye magával vigye és magán tartsa a figyelmünket (a reflektort), miközben egy-egy új történés pillanatokra és kis felületen fedésbe kerül a régi résszel, annak az a varázslatos hatása van, hogy a régi jelenet elé odakerül egy vékony fekete fátyol. És minél többször tudjuk ezt az „átfutást” jól megcsinálni, annál több réteg fekete fátyol fogja takarni a nem-szeretem jelenetet.

Okosnak és kellően óvatosnak kell lennünk, mert ha a reflektor fénye túl sokáig időzik a fekete fátylakkal takart terület előtt, akkor a fátyol anyaga az erős fényben szétég, és a régi jelent újra teljes élességében és részletességében kerül a szemünk elé.
De mégis kell vállalni a szaladgálás kockázatát, különben a nem-szeretem jelenet könnyen magára vonzza a reflektorfényt, mert a nem-szeretem jelenet mozgalmas, változatos, lármás, zajos, sikító színei vagy fájdalmasan kontrasztos részei vannak –  olyan tulajdonságai, melyek révén kilóg a normál élet dolgai közül.

Annak esélye, hogy sikerüljön rávenni a nem-szeretem jelenet szereplőit, végre hagyják abba a játékukat, igen csekély. Még egy jól irányzott elektrosokk (ami egyébként nem is létezik) hatása is legfeljebb annyi volna, hogy odacsüngeszt eléjük egy jó vastag fekete függönyt. De a jelent mögötte megmarad.

Szóval, ha valamit tenni akarunk, akkor rendezzünk színes-szagos, ritmusos-dallamos, éles fényes, mozgalmas új jeleneteket, és használjuk hozzájuk ügyesen a rendelkezésre álló színpadot: óvatosan, éppen csak pillanatokra, de következetesen merészkedjünk át a nem-szeretem területre.

Mert azért az is van ám, hogy minél több réteg fekete fátylat sikerül felinstallálnunk, annál kevésbé látszik át, és annál hosszabb időkre állja az anyagok sűrű rétege a reflektor fényét.

Hát így működik a traumák élmény-terápiája.

A sötét oldal

2011.08.08. 06:56 elmenyforras

ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)

Szeretem a hétfő reggeleket. Mert nemcsak egyszerűen új nap kezdetét jelentik, hanem egy új egység kezdetét is, új kihívásokat.
Itt van példának okáért mindjárt ez a sötét sarok...

Meggyőződésem, hogy azokat a helyzeteket, melyek elsőre ijesztőnek, kerülni valónak tűnnek, érdemes alaposan és részletesen továbbgondolni, mert úgy jöhetünk nyomára igazán annak, mi is történne, ha…

Megmutatom mire gondolok.

Vegyük ezt a képet! Első reakciónk valami olyasmi, hogy egy nagy fenét szeretnénk olyan kalandot magunk, amelyben ehhez hasonló sunyi, rossz szándékú és valószínűleg erősen bűzölgő alak leseget a sarkon. De a helyzet talán mégsem annyira rémisztő, amilyennek első pillantásra látszik!

A kép feletti rövid mélázás könnyen meghozza a fordulatot. Ha a lapon lefestett konkrét helyzetet tekinted, akár hangos kacajra is fakadhatsz, hiszen a rosszarcú, sötétruhás, késes alak egy kihalt utca sarkán álldogál – ki tudja mióta már és még meddig?

Megélted már, mennyire el tudnak gémberedni a tagjaid, ha csak egy negyed órán át nem változtatsz a testhelyzeteden? Vajon mennyire volna mozgékony és fürge ez a fazon mondjuk fél óra várakozás után? És mi történne, ha még akkor sem jönne az áldozata? Várna még egy fél órát? Vagy egy napot? Hogy hatna rá, ha elkezdene esni az eső? Vagy a sötét sarokra néhány óra múlva odasütne a Nap? Akkor is maradna és tovább bűzölögne? Akkor is tovább szorongatná azt a kést?

Nosza, még egy fikarcnyit sem foglalkoztunk azzal a személlyel, akire ez az alak vár, csupán a helyzetet és a körülmények változásának hatásait mérlegeltük, és máris kiderült, milyen kiszolgáltatott is ez az első pillantásra ijesztő figura, mennyi apróságnak kell illeszkednie ahhoz, hogy sötét szándéka valósággá váljon!

Persze az is lehet, hogy a képet nézve feszültséget érzel, s gondolatban önkéntelenül a leselkedő alak várakozásának megfelelően folytatod a történetet. Ilyenkor elkezd peregni a film: a keskeny járdán hamarosan megjelenik az áldozat – éppen az, akire vár – és amikor gyanútlanul elhalad a csatorna mellett, a sötét arcú férfi mögé lép és hátába döfi a kést. Az áldozat lehanyatlik, támadója elszalad, és ő csak fekszik ott kiszolgáltatottan és tehetetlenül az egyre növekvő vértócsában… Belátom, volna erre is egy csekély esély. Icipici.

Aki valaha érzett már kilátástalan keserűséget, irigy dühöt, elkeseredett haragot egy másik ember iránt, az gondolatban legalább egyszer eljátszott a lehetőséggel, hogy megsemmisíti azt a másikat. Te voltál már így? Éreztél már ilyet?

Ha őszinte vagy magadhoz, akkor a válasz igen, valaha volt ilyen. Nyugi, a gondolat még nagyon távol esik a szándéktól, különösen pedig a cselekvéstől! Csak azért kérdeztem, mert úgy azt is tudod, milyen nehézségekbe ütközne, milyen komoly erőforrásokat igényelne egy ilyesforma megsemmisítő akció végrehajtása. Legtöbben még a tervezés szakaszában belátnák, aligha érdemes neki állni.

Mert mi van, ha az áldozat nem is erre jön? Vagy igen, de a másik oldalon. Vagy lassan jön. Vagy figyel. Vagy van vele valaki. Vagy a másik irányból érkezik. Vagy terv szerint jön és figyelmetlenül halad el a csatorna mellett, de valaki közben kinéz az ablakon és észreveszi a támadást?

Amennyiben adódik az életedben olyan helyzet, melyben tartasz attól, hogy valaki komolyan árthat neked, gondold meg ezeket a szempontokat, de legfőképpen azt, milyen viselkedéssel alakíthatod leginkább a magad javára a körülményeket, miként kerülheted el a „sötét sarkokat” vagy milyen módon teheted őket fényessé, biztonságossá. 


Megeshet, hogy a képről nem egy ellenséges szándékú konkrét személy jut eszedbe, hanem saját, benned megbúvó, elfeledett, elnyomott, meg nem gondold félelmeid mozdulnak meg. Ilyenkor kicsit bonyolultabb a megoldás, hiszen a hús-vér támadónak búvóhelyet adó utcát elkerülheted akár egész életeden át, járhatsz teljesen másfajta utakon, de saját magaddal mindig ott vagy, és az el nem ismert, fel nem engedett, meg nem oldott rossz élmények miatti félelmeid mindenhová veled mennek.

Megpróbálhatod ezeket is elkerülni: becsukhatod be a szemed a vaksötétben, teletömheted az estédet programokkal, hogy ne legyél egyedül, és bekapcsolhatod a tévét a csönd ellen, de akárhányszor újra sötétbe kerülsz, valahányszor egyedül maradsz, amikor csak csendbe merülsz, újra előkúsznak és szorongatni kezdenek. Mert magaddal viszed őket. Te magad hordod őket magadban.

Halogathatod a dolgot egész sokáig, akár éveken át is, de elárulom: az igazi megoldást egyedül azt hozza meg, ha szembefordulsz velük, átengeded tested-lelked a félelmednek, kiengeded a sötét árnyakat, átadod magad akár a rettegésnek is – és aztán átéled, hogy túléled őket.

Nehéz megtenni, mert halálos fenyegetettség érzést, igazi egzisztenciális szorongást élhetsz közben át (felfedhető ennek az evolúciós alapja, létezik természetes oka és magyarázata), de attól is vagyunk emberek, hogy van a képességünk tenni ellene, cselekedhetünk a magunk szabadságáért, a szabadabb életért. Szívesen segítünk benne, ha egyszer elszánnád magad…


Addig haladj továbbra is a magad világos, emberjárta, életzajos helyein – de büszkén és önérzettel! Hiszen ha valaki irigységből, a maga alacsonyabb helyzete, rosszabb státusza, kevesebbsége miatt ártó szándékkal van feléd, az azt is jeleni: felette állsz, van mi irigyelni az életedben, a státuszodban, az értékeidben.


A mai útravalód az legyen, hogy csukott szemmel, nyugodtan lélegezve fél percnyi idő alatt fejben végiglistázod és aztán gondolatban magaddal viszed mindazt, ami miatt valaki felnézhet rád.

4:26

2011.08.08. 04:26 elmenyforras

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETBŐL – Miként látják, akik nézik?
 


Amint a kollégája kilépett az irodából, az ügyvéd, aki gyakornoki munkát ajánlott, odasúgta:

– Csinálta már mással terhesen?

Összerándult a hasam, és végigborsódzott a hátam a tekintetétől. Rémítő volt a szeme és a mosolya.

Nem látszott rajta a legkisebb zavar sem. És ami még jobban megdermesztett: cseppet sem tűnt sunyinak.

Ahogy rezzenéstelenül nézett, egyetlen gondolat tükröződött a szemében: neki ez jár.

Elkaptam róla a pillantásom.

 

 

Matyi zokogva sírt a vizsgálóban. Ahogy felállították, kíméletes óvatossággal kicsatolták az övét, és lehúzták róla a farmert, zokogása még jobban felerősödött.

Alsónadrágban ült a széken. Vastagra feldagadt, tenyérnyi, kék, zöld, lila és fekete véraláfutásokkal volt tele mindkét combja. Lehajtott fejjel ismételgette:

– Olyan gyengéd, bátor ember volt! Olyan gyengéd, bátor ember volt!

Azok a nyurga kis nyolc éves combjai! Az a fehér, finom kis bőre!
Istenem, mit csináljak?

 

Hatalmas ütés éreztem a mellkasomban.

Tudtam, hogy mindennek vége. Sötét volt és csönd.

Éreztem a rémület összes testi jelét. A szívem kalapált, a fülemben zubogott a vér, a karomban szétáradt valami furcsa bizsergés.

Kinyitottam a szemem. Sötét volt és csönd.
Meleg sötét. És puha csönd. A vérem tele adrenalinnal.

Mezítláb elbotorkáltam az ajtóig, majd tovább, a másik szobába. Ott volt egy kis fény.
Négy huszonhatot mutatott az óra.

 

süti beállítások módosítása