TÖRTÉNETEK AZ ÉTELBŐL – Étel-képek a világunkból
A rántottában és a rétesben az a közös, hogy mindkettő a konyhához való viszony alapvető megváltozását hozza, ha végre először sikerül.
A réteshez kifejezett énfeladás kell.
A gyúrás még csak-csak.
De az összedolgozás!
Az összedolgozás az jelenti: senkivel sem dolgozol össze, hanem szépen ütöd-vágod a tésztát valami olyan tudatállapotban, amit aktív-éber hipnózisként használnak komoly lelki változások előidézésére.
Amikor becsengetett a szomszéd – húzzunk hálót a nyulak fölé, mert valami hatalmas ragadozó madár jár erre –, köszönettel vettük tanácsát, mely megváltoztatta a nyulainkhoz való viszonyunkat.
Azt gondoljuk, a hatalmas ragadozó madár bizonyára sas, legalábbis sólyom.
Akkor pedig megtiszteltetés, ha egy nyúllal megnyújtjuk fajának jelenlétét.
Ennyit tehetünk a nagyokért. Önzetlenül.
Kevés esélyünk van arra, hogy lássuk a sast, amint elrabolja egyik nyulunkat.
Mégis: van valami felemelő abban, ahogy elképzeljük a ribilliót, van valami megtisztelő abban, hogy éppen nálunk csap le.
Ilyesmit érezhet az a lány, aki az aznapi koncerten megkapja Rod Stewart híres kis meghívó céduláját.
Ilyesmit érezhet a vendég gitáros, akinek Keith Richards átadja a leadet.
Jó dolog meghajolni a nagyság előtt.
Ilyen a rétesért feladni magunkat arra a fél órára, amíg összedolgozzuk a tésztát.
Aki gyúr, ismeri ezt az érzést.
Harc a géppel. Az ellipszis géppel vagy a súlyzópaddal.
Aki géppel gyúr tésztát, nem ismeri ezt az érzést.
Aki géppel gyúr, annak művelet az összedolgozás.
Örökre rejtve marad előtte a rétes másik nagy közös titka a rántottával: kétszer annyi zsír kell mindkettőbe, mint amennyit a legmerészebb kezdő beletenne.
