STYLING – göncök, amikben bátorkodom
A repülőtéri sétákban az a legjobb, hogy ahányszor végigsétálunk a kifutópálya mentén, és ahányszor hazafelé fordulunk, mindig más és más élményt kapunk.
Azért írom, hogy kapunk, mert elvenni, elvárni, kikövetelni hiába is próbálnánk.
Az egyetlen, ami lehetséges: nyitottnak lenni a pillanatra, a jelen lenni az „itt és most”-ban, meglátni és szeretni éppen annak az órának éppen azt a csodáját, ami elénk tárul.
Van, amikor az erős napsütésben a felmagzott száradó füvek illata dominál, van, amikor a lemenő naptól megvilágított fátyolfelhők színei, van, amikor a réti rovarok röpte.
Ma a szellőt érzem.
Boldogan lobogok a Lili választotta ruhában.
Élvezem, ahogy a lebegő kelme finoman simogat, ahogy a hűs levegő körülöleli a nyakam, ahogy a karom bőrét csiklandozzák a selymes színek.
És hallgatom a szökdécselő gyerekek és kergetőző kutyák felém szálló hangjait.
Éppen olyan ez az élmény, mint a kacskaringózó-tekerő inda-mintáim.
Olyan ívek, olyan lendület, olyan színek.
Varázslatos élmény.
Időtlen és pillanatnyi.
Aprócska és tágas.
Mozdulatlanul is minden ízében vibrálóan él.
