ÉLMÉNY-TÚRA – Utazz székben ülve (is)
Szeretem a hétfő reggeleket. Mert nemcsak egyszerűen új nap kezdetét jelentik, hanem egy új egység kezdetét is, új kihívásokat.
Itt van példának okáért mindjárt ez a sötét sarok...
Meggyőződésem, hogy azokat a helyzeteket, melyek elsőre ijesztőnek, kerülni valónak tűnnek, érdemes alaposan és részletesen továbbgondolni, mert úgy jöhetünk nyomára igazán annak, mi is történne, ha…
Megmutatom mire gondolok.
Vegyük ezt a képet! Első reakciónk valami olyasmi, hogy egy nagy fenét szeretnénk olyan kalandot magunk, amelyben ehhez hasonló sunyi, rossz szándékú és valószínűleg erősen bűzölgő alak leseget a sarkon. De a helyzet talán mégsem annyira rémisztő, amilyennek első pillantásra látszik!
A kép feletti rövid mélázás könnyen meghozza a fordulatot. Ha a lapon lefestett konkrét helyzetet tekinted, akár hangos kacajra is fakadhatsz, hiszen a rosszarcú, sötétruhás, késes alak egy kihalt utca sarkán álldogál – ki tudja mióta már és még meddig?
Megélted már, mennyire el tudnak gémberedni a tagjaid, ha csak egy negyed órán át nem változtatsz a testhelyzeteden? Vajon mennyire volna mozgékony és fürge ez a fazon mondjuk fél óra várakozás után? És mi történne, ha még akkor sem jönne az áldozata? Várna még egy fél órát? Vagy egy napot? Hogy hatna rá, ha elkezdene esni az eső? Vagy a sötét sarokra néhány óra múlva odasütne a Nap? Akkor is maradna és tovább bűzölögne? Akkor is tovább szorongatná azt a kést?
Nosza, még egy fikarcnyit sem foglalkoztunk azzal a személlyel, akire ez az alak vár, csupán a helyzetet és a körülmények változásának hatásait mérlegeltük, és máris kiderült, milyen kiszolgáltatott is ez az első pillantásra ijesztő figura, mennyi apróságnak kell illeszkednie ahhoz, hogy sötét szándéka valósággá váljon!
Persze az is lehet, hogy a képet nézve feszültséget érzel, s gondolatban önkéntelenül a leselkedő alak várakozásának megfelelően folytatod a történetet. Ilyenkor elkezd peregni a film: a keskeny járdán hamarosan megjelenik az áldozat – éppen az, akire vár – és amikor gyanútlanul elhalad a csatorna mellett, a sötét arcú férfi mögé lép és hátába döfi a kést. Az áldozat lehanyatlik, támadója elszalad, és ő csak fekszik ott kiszolgáltatottan és tehetetlenül az egyre növekvő vértócsában… Belátom, volna erre is egy csekély esély. Icipici.
Aki valaha érzett már kilátástalan keserűséget, irigy dühöt, elkeseredett haragot egy másik ember iránt, az gondolatban legalább egyszer eljátszott a lehetőséggel, hogy megsemmisíti azt a másikat. Te voltál már így? Éreztél már ilyet?
Ha őszinte vagy magadhoz, akkor a válasz igen, valaha volt ilyen. Nyugi, a gondolat még nagyon távol esik a szándéktól, különösen pedig a cselekvéstől! Csak azért kérdeztem, mert úgy azt is tudod, milyen nehézségekbe ütközne, milyen komoly erőforrásokat igényelne egy ilyesforma megsemmisítő akció végrehajtása. Legtöbben még a tervezés szakaszában belátnák, aligha érdemes neki állni.
Mert mi van, ha az áldozat nem is erre jön? Vagy igen, de a másik oldalon. Vagy lassan jön. Vagy figyel. Vagy van vele valaki. Vagy a másik irányból érkezik. Vagy terv szerint jön és figyelmetlenül halad el a csatorna mellett, de valaki közben kinéz az ablakon és észreveszi a támadást?
Amennyiben adódik az életedben olyan helyzet, melyben tartasz attól, hogy valaki komolyan árthat neked, gondold meg ezeket a szempontokat, de legfőképpen azt, milyen viselkedéssel alakíthatod leginkább a magad javára a körülményeket, miként kerülheted el a „sötét sarkokat” vagy milyen módon teheted őket fényessé, biztonságossá.
Megeshet, hogy a képről nem egy ellenséges szándékú konkrét személy jut eszedbe, hanem saját, benned megbúvó, elfeledett, elnyomott, meg nem gondold félelmeid mozdulnak meg. Ilyenkor kicsit bonyolultabb a megoldás, hiszen a hús-vér támadónak búvóhelyet adó utcát elkerülheted akár egész életeden át, járhatsz teljesen másfajta utakon, de saját magaddal mindig ott vagy, és az el nem ismert, fel nem engedett, meg nem oldott rossz élmények miatti félelmeid mindenhová veled mennek.
Megpróbálhatod ezeket is elkerülni: becsukhatod be a szemed a vaksötétben, teletömheted az estédet programokkal, hogy ne legyél egyedül, és bekapcsolhatod a tévét a csönd ellen, de akárhányszor újra sötétbe kerülsz, valahányszor egyedül maradsz, amikor csak csendbe merülsz, újra előkúsznak és szorongatni kezdenek. Mert magaddal viszed őket. Te magad hordod őket magadban.
Halogathatod a dolgot egész sokáig, akár éveken át is, de elárulom: az igazi megoldást egyedül azt hozza meg, ha szembefordulsz velük, átengeded tested-lelked a félelmednek, kiengeded a sötét árnyakat, átadod magad akár a rettegésnek is – és aztán átéled, hogy túléled őket.
Nehéz megtenni, mert halálos fenyegetettség érzést, igazi egzisztenciális szorongást élhetsz közben át (felfedhető ennek az evolúciós alapja, létezik természetes oka és magyarázata), de attól is vagyunk emberek, hogy van a képességünk tenni ellene, cselekedhetünk a magunk szabadságáért, a szabadabb életért. Szívesen segítünk benne, ha egyszer elszánnád magad…
Addig haladj továbbra is a magad világos, emberjárta, életzajos helyein – de büszkén és önérzettel! Hiszen ha valaki irigységből, a maga alacsonyabb helyzete, rosszabb státusza, kevesebbsége miatt ártó szándékkal van feléd, az azt is jeleni: felette állsz, van mi irigyelni az életedben, a státuszodban, az értékeidben.
A mai útravalód az legyen, hogy csukott szemmel, nyugodtan lélegezve fél percnyi idő alatt fejben végiglistázod és aztán gondolatban magaddal viszed mindazt, ami miatt valaki felnézhet rád.
