STYLING – göncök, amikben bátorkodom
Igyekszem csendesen és épségben leérni a lépcső aljára. Falépcső.
Azért szeretjük, mert bárhol vagyunk a házban, tudunk a többiek mozgásáról.
Na jó, Péternek sikerült már egyszer amolyan nindzsás osonással lejönni lefekvés után a tetőtérből, hogy úgy maradtam, amikor hirtelen szembetalálkoztam vele a fürdőbe menet…
Mezítláb vagy gumitalpú papucsban simán menne. Még reggel, közvetlen ébredés után is. De kopogós magas sarkú cipőben! Ismét pure Lilistyle. Ebben egyeztek meg a gyerekek.
Azt találom ki, hogy úgy megyek le, mintha fölfele jönnék. A cipő sarkát még épp a levegőben tudom tartani, a talpa meg egész csöndes. Így sikerül viszonylag halkan és ép végtagokkal leérnem.
Most kezdem érteni, miért volt annak idején a BBC-n ment sorozat címe A Week of Dressing Dangerously.
Pedig ez még csak a kezdet, és ez még csak a cipő. Máris takarékosabbak a mozgáspályáim: előbb a tejeskávémat készítem el, és csak azzal együtt indulok a tyúkházat kinyitni.
Jó ez a gyerekszék a Nyúlfalu előtt.
Szépen leér róla a lábam, tudom helyezgetni nagy felületen kivillanó combjaimat a falatnyi szoknya alá. Valahogy úgy, ahogy Cili kotlós gyűjtötte maga alá a hét kiscsibéjét. Csak neki sikerült. Neki sikerült.
Virág mondta egyszer, hogy egy neccharisnya és egy miniszoknya hatására teljesen megváltozik a férfiak hozzáállása. Hozzám ma nők jönnek, úgyhogy máris nekifogok kigyakorolni a kellően visszafogott pozíciót.
Térdeket összeszorít, lábakat bokánál keresztez, derék egyenes, csuklók a combon – csak finoman, elegánsan.
Miközben én finomkodok, Séró végigpróbálkozik az összes elérhető lakótársánál, mire végre Gyöngyi le méltóztatik lépkedni a létráról.
